Életközeli élmények

Lélekhíd

Lélekhíd

Önmagunk a valóságunk tükrében

2016. március 31. - FittAnyu

Amilyen most az életed, akikkel és ahogyan éled, azt te alkottad magadnak. Körülbelül így hangzott az a mondat, amit abban a könyvben olvastam, aminek a címére sem emlékszem, olyan régen volt és olyan sebet ejtett rajtam. Pontosabban az egomon. Aztán elolvastam még több könyvet. Volt, amelyikben cizelláltan, történetbe csomagolva, volt amelyikben harsányabban, de még sokszor olvastam ugyanezt a gondolatot, mire a mondanivaló, a lényeg, átütötte a páncélomat.

A szakadék, ami a teremtés-hívők és nem-hívők, aki én is voltam, között tátong, általában azért tűnik áthidalhatatlannak, mert a két tábor egymás számára érthetetlen nyelven beszél. És hiába hangosabb egyik vagy másik, attól még csak olyan, mint Baba néni és a német vendégek párbeszéde, amikor azt magyarázta nekik, hogy hol a posta, egyre hangosabban, minden hangot külön artikulálva, kézzel-lábbal megtámogatva, hogy az á-l-l-o-m-á-s-n-á-l.

Ahhoz, hogy higgyünk, tapasztalatok kellenek, de amíg az egonk hangosabb minden másnál, addig csak azt halljuk meg, amit a szűrőjén átenged. És ha az egonk azt mondja, hogy 'ez nem létezik', akkor az nem is létezik. Legalábbis a mi valóságunkban nem. Ezért szenvedünk. Persze, könnyebb a körülményekre fogni, mint magunkra, és haragudni másokra, a világra...

Sok évvel ezelőtt, több betegségen, műtéten innen és túl, egy baráti ötlettől vezérelve elkezdtem képeket gyűjteni, amolyan bakancslistásakat. Azzal a különbséggel, hogy ezek a képek inkább hangulatokat, érzéseket közvetítettek, mintsem konkrét helyeket ábrázoltak. Az egyiken például egy csajszi volt, hátizsákkal, rövidnadrágban, bakancsban egy sziklás hegytetőn nézelődött. Fölötte a kék ég, alatta aprócska tengerszem. A hűtő, aminek az oldalán ez az álom-tabló gyarapodott, az étkezőben volt, ezért olykor tudatosan, olykor tudattalanul, de sokszor elnézegettem. Néhány éve aztán, amikor elköltöztem, leszedegettem a hűtőmágneseket és velük együtt ezeket az imitt-amott megkopott, megfakult képeket is, és akkor döbbentem meg, hogy az évek során kivétel nélkül, mind valósággá vált. Az a túrázós akkor, amikor a Navagio öböl felett megmásztuk a sziklákat, hogy onnan nézzünk le a hajóroncsra. Igaz, rajtam egy túrázásra teljesen alkalmatlan tangapapucs volt, de az élmény még azt a képzeletbelit is fölülmúlta. Lehet, hogy a kellékek olykor átszíneződnek, de ha az élményt keresed, azt az örömöt, amivel mindez eltölt téged, azt is fogod megtalálni. 

Biztos neked is van számos vágyad. Vedd elő őket, beszélj, olvass róluk, és nézegesd, amennyit csak lehet. Ezek a képek fognak hatni a tudatalattidra, ami arrafelé terel, amerre menned kell, hogy elérd őket.

A baj, hogy jellemzően nem elégszünk meg azzal, hogy valamit csak nézegetünk és szeretgetjük a szemünkkel, az egonk ott sutyorog a fülünkbe. 'Minek gondolnál rá, hogy aztán fájjon, ha nem kapod meg?... Emlékszel, mi volt a múltkor is, hittél, aztán pofára esés lett a vége... Ne hamarkodd el, majd ha mindened meglesz hozzá...' Mert az egonk arra ösztönöz, hogy a következő utáni lépésen agyaljunk és hozzá állandóan az arcunkba tolja a múltunkat. El kell csendesítsd, néha drasztikusan ráparancsolva, máskor trükkökkel kicselezve, hogy teljességgel a jelenedre tudj összpontosítani. Mert a jövőd ebből fog kibontakozni. Abból az energiából, amit a jelen fókuszába be tudsz fogni.

Néha ezt csak úgy tudod megtenni, ahogy én hívom, hogy egy kicsit stretchingelsz. Nem csak az izmaidat tudod nyújtani, hanem az erőforrásaidat is. Ehhez pedig időnként meg kell venned azt a 'méregdrága' cipőt, vagy táskát, amit kinéztél, 'jobb helyre' kell költöznöd vagy el kell utaznod arra a 'drága útra'. Tudom, hogy kempingben is lehet szuper jó a nyaralás, de ha csak az olcsó megoldásokig engeded magadnak, hogy láss és egyszer sem mész el egy olyan hotelbe, ahol reggel roskadozik az asztal a finomságoktól, ahol minden nap takarítanak a szobában helyetted, mit szobádban, abban a bálteremben, ahol mindig friss virág és gyümölcs van az asztalon, és ahol a terasz nem 'otn', hanem full panorámás, hogy esténkét teljes pompájában csodálhasd a naplementét, nem engeded, hogy ez az élmény kifejtse benned a hatását. Tudom, két út kijönne ennek az egynek az árából, de azok az utak nem fogják neked megmutatni, hogy ilyen is van. Hogy így is lehet. Ráadásul neked. Mert megérdemled. Lehet, döntened kell, nem utazol egy évig, de jövőre elmész az álomutadra, vagy minden évben megalkuszol a lehetőségeiddel.

Ha bizonytalan vagy, csak tedd fel magadnak a kérdést, vajon az álmaim szerint cselekszem, vagy a lehetőségeim szerint.

Ha az álmaid szerint akarsz élni, akkor türelmesnek kell lenned, hogy a dolgok a maguk érési ritmusában megérjenek. Ahogy eljön a tavasz. Lehet, már márciusban, lehet, hogy csak áprilisban, de ha itt lesz az ideje, minden virágba borul.

Többször meséltem már róla, hogy halmozottan hátrányos helyzetből indultam, mert nem csak kolerikus személyiség vagyok, a szüleim mérnökök. Már embrió koromban ismertem a diódákat és nyitott és zárt áramköröket, ezzel szemben a lelki dimenzió megismerésében jócskán lemaradásban voltam. Betegségeken, műtéteken és egy sor szenvedésen kellett keresztülmennem ahhoz, hogy nyitottá váljak a megismerésére. Ez persze, nem azt jelenti, hogy ne lettek volna babáim, vagy plüss mackóm, és hogy nyáklemezeket pakolgattam volna babaedények helyett. A mérnök szülők is szerető és gondoskodó szülők, csak éppen mindent racionálisan közelítenek meg. Nem olyan hiszem, ha látom, hanem hiszem, ha felírható a képlete alapon. Ezért a magyarázat-keresés életprogramommá vált. A jó, hogy ma már ezt képes vagyok beleilleszteni a nagy egészbe és a helyén kezelni.

Az életünk elköteleződések sorozata. Mindig letesszük a voksunkat valami mellett, ami aztán meghatározza a következő időszakot az életünkben. Választhatjuk a kevésbé rosszat, a langyos vizet ott a hegy alján, és dönthetünk úgy, hogy addig nem lesz teljes az életünk, amíg abban a friss vizű hegyi patakban meg nem mártóztunk, ami ott csörgedezik a hegytetőn. És megyünk. Sziklákat mászunk, sebeket szerzünk, de haladunk. Miközben egyre erősebbek leszünk. Egyre rutinosabbak. Néha leülünk, újratervezünk, aztán egyszer csak megérkezünk. Ott állunk az álmunk kellős közepén és szívjuk magunkba az illatát. És amikor tovább indulunk, ezt az erőt visszük magunkkal. Mert nem kérdés, hogy tovább indulunk. Előttünk a határtalan izgalma, fel akarjuk fedezni. Még egy dolgot azonban tudnod kell. Lesznek, akik elmaradnak mellőled és mire felérsz, lehet, csupa új arc vesz majd körül. Új barátok, új szerelmek, akikkel az úton találkoztál. Ne ragadj le ott, hogy másokat akarj meggyőzni arról, amit te már megtapasztaltál. Azt az egod akarja. Te csak menj és élvezd az utazást.

Joggal kérdezheted, hogy ha így van, ha meg tudjuk tudatosan teremteni a saját valóságunkat, akkor miért nem használja mindenki ezt a teremtő technikát? Miért nem szaladgál az utcán mindenki magazinokba illő fizikummal, hajjal, arcbőrrel, és él lottómilliomosként. Az egyik ok, hogy amíg a lottómilliókra vágyunk és nem konkrét élményeket keresünk, addig egy tapodtat sem lépünk előre. Mert senki nem attól lesz boldog, hogy beletúr a pénzkötegbe és a feje fölé dobálja. Lehet, ezt tennéd hirtelen örömödben, de aztán elkezdenél azon gondolkodni, mit kezdj a pénzzel. Tudod, hogy milyen érzéseket keresel a tárgyakban? Hogy miért adnál, és kinek? Kerülj lépéselőnybe, és gondold végig most. Tedd be a szívedbe és működtesd.

A másik ok, egyszerűen, mert ilyenek vagyunk mi emberek. Tudjuk, hogy a dohányzás káros, mégis fogy a cigaretta, tudjuk, hogy a túlsúly magas kockázati tényező sok betegség esetében, mégis vannak, akik ennek ellenére tömik magukba a magas glikémiás indexű szénhidrátokat, és mindennemű sportolás nélkül élik az életüket. Mintha csak azt kiabálnánk, hogy szenvedni akarunk. Ha még mindig az egod diktál, ha azt látod, hogy az erődet elaprózza a gőg, a kételkedés, az irigység, akkor nem szenvedtél még eleget. Akkor még nem vetted a kezedbe a sorsodat, nem süllyedtél le az örvényed mélyére, hogy elrugaszkodj onnan, hanem abban hiszel, hogy valami csoda megment. De a csoda TE vagy. A halász és az aranyhal egy személyben. És egyesegyedül te tudod megmenteni magadat!

Az életünk azonban csak akkor fejlődik, csak akkor leszünk képesek feljutni álmaink hegyére, ha nem az egonkat hizlaljuk a látszateredményekkel, hanem fejlődünk. A kommunikációnkban, az érzelmeinkben, a tudásunkban, a testünk erejében. 

Kezdetnek elég, ha csak nem állsz ellen.

aranyhal.png

Tetszett az írás? Köszönöm Neked, ha lájkolod és megosztod.

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekhid.blog.hu/api/trackback/id/tr588548398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása