Életközeli élmények

Lélekhíd

Bullshit nélkül. A spiritualitásról

2017. január 26. - FittAnyu

Némi sör és házipálinka könnyen szókimondóvá teszi az embereket, a leplezetlen életérzés kimondása pedig igencsak elgondolkodtató tud lenni a viselkedős hallgatóság számára. Nemrég egy eseményen a pozitív gondolkodásról és Istenről beszélgettünk. Érződött, hogy a téma mindenkit érint valahogy, de belenézni a tükrébe valahogy senki nem akart túl mélyen, ezért a beszélgetés megmaradt a felszínesség szintjén, amolyan időtöltésnek. Mígnem egy fiatalember, úton a büféasztal felé, nem summázta a saját meglátását, miszerint az 'élet úgy szar, ahogy van. Hol volt Isten, amikor a feleségem elment egy idiótával és vitte a gyereket, a kocsit, mindent?' Egyik pillanatról a másikra megtört a máz és elővillant az anyag nyers és természetes valójában. Pedig szeretjük a mázat. Szeretjük, ha csillog, ha színes, ha a kedvünkre formálhatjuk vele a látványt.

Őszintének lenni nagyon nehéz. Levenni a viselkedés, a szerep álcáját, és megmutatnunk magunkat teljes valónkban. De a vágy ott van bennünk rá, amit különféleképpen próbálunk előhozni magunkból. Jó esetben sikerül felfedeznünk a lényeget, és működtetnünk anélkül, hogy függővé válnánk az italtól, drogtól, különféle szerektől, de ne legyünk álszentek ebben sem, néha igenis kell egy kis segítség, hogy elveszítsük az eszünket és helyette megtaláljunk valami mást. Választanunk muszáj, és hogy jó-e az irány, néha csak évek múltán derül ki. És amikor elakadunk, jaj, mennyire utáljuk a világmegváltó választ, hogy hallgass a szívedre. Annyi mindent hallunk, na de hol van ebben a szívünk hangja, hogy kell ezt csinálni 'normálisan'?

Emlékszem, amikor eljutottam életem első Prananadi tanfolyamára, a külső körből nézve én is viccesnek találtam, hogy valaki bármiről is beszéljen, minden mondatába belesző valami ezoizé dolgot, ami egy idő után már nem is annyira tűnt viccesnek, inkább 'sok' volt és kiábrándító. Pont mint az MLM-esek, amikor mindenre van egy jó megoldásuk, de valahogy azt a benyomást keltik, hogy épp annyi emberség van mindebben, mint egy kőszoborban. Öt tanfolyam távlatából persze, ma már tudom, hogy az út kezdetén nem is annyira könnyű megbirkózni azzal az élménnyel, amit akkor látsz meg, amikor feltárul előtted egy új világ, amiről addig, az ajtón kívül, sejtelmed sem volt. És érthető a lelkesedésed is, hogy szeretnél mindenkit magaddal ragadni, megmutatni a csodát, amit te már látsz. Csak éppen elfelejtetted, hogy ezt te is csak akkor láttad meg, amikor kész lettél belépni azon az ajtón. Évek óta akarom elmesélni Lacinak, milyen volt az a bizonyos palaui fagylalt ott, Szardínián, ahol akkor jártam, amikor még nem ismertük egymást. Már nem is emlékszem az ízére csak az élményre, hogy minden íz olyan volt, mint valami csoda. Azóta minden fagylaltozásnál ezt az élményt keresem, hogy meg tudjam neki mutatni, de nem találtam még ahhoz foghatót, ezért hiába, el kell mennünk együtt is és megkóstolni. 

Azon az első tanfolyamon épp életem legsötétebb vermében ültem. Mit is beszélek!? Ülni nem tudtam a sérvem miatt, inkább csak futkostam, legbelül legalábbis, mint az a bizonyos mérgezett egér. Nálam így jelentkezett a depresszió. De valahol mélyen, a tudatomban vagy a tudatalattimban, biztos voltam benne, hogy valahol ott van a megoldás, csak még nem látom. Ösztönösen az érzéseket kerestem. A szívem olyan kemény volt, mint egy teknős páncélja, persze, ezt akkor még nem vettem észre, csak azt, hogy olyan vagyok mint egy gubó. Egy sértett, fájó, didergő gubó...  És elkezdtem újra a kedvencemet, Loreena McKennitt hallgatni. A CD-t, amit egy barátomtól kaptam még sokkal korábban. És megtörtént, aminek meg kellett történnie. Sírtam mindenen. Hol örömömben, hol bánatomban. Áradtak bennem az érzések és ahogy kezdett tisztulni, kivilágosodni, megjöttek a válaszok is. Szépen, lassan. És minden a helyére került bennem, vagy legalábbis minden, ami fontos volt. Már csak végig kellett csinálni.

Megértem, ha azt mondod, nincs erőd. Nekem sem volt. De visszakaptam. Picit minden nap erősebb lettem. És ahogy egyre több lett a fény bennem, egyre több lett a hitem is. Éreztem, hogy ez a valódi megszületésem, és pont olyan fájdalmas, mint egykor, amikor megláttam a világot. Kérded, hol van Isten, amikor a szíved kiszakítják a helyéről? Kérdem én, hol voltál TE, amikor az öröm áradt feléd? Észrevetted? Megélted? Éreztél hálát, a Nap melegében fürdőzve, az eső kopogását hallva, a szeretted arcát látva? Ha volt pénzed, munkád, családod, otthonod? Kezeid és lábaid? Mondtad, hogy szeretlek, vagy az örök elégedetlenkedő voltál, akinek semmi nem elegendő, akinek semmi nem elég jó, aki mindig valami mást akar, mint ami épp megadatik számára? Mit adtál te hozzá a nagy egészhez?

Megszületünk, felnövünk, és azt gondoljuk, a világ essen hasra tőlem. Én vagyok itt a lényeg kéremszépen, mindenki más legfeljebb a futottak még kategóriában nevezhet. És törtetünk, felhalmozunk, pletykálkodunk. Ha pedig baj van, kérdőre vonjuk Istent, mégis, hogy gondolja, hogy nem áll ott minden pillanatban a karmesteri varázspálcával és tesz rendet, hogy nekem jó legyen.

Van egy törvény, amit sokan sokféleképpen leírtak már, de a lényeg mindegyikben ugyanaz. Ez az univerzum egyik alaptörvénye. Mindannyiunknak megvan a maga Istenképe. Isten, Buddha... akit elkeseredésünkben, csodálatunkban megszólítunk. Én úgy jellemzem, a teremtő energia. Minden, ami körülvesz bennünket, beleértve a tárgyakat, az érzelmeket, minden energia. És olyan, mint a fény vagy a hang, hullámokban terjed. Ez az energia folyamatos áramlásban van. Kiáramoltatsz és beáramoltatsz, adsz és kapsz. Te, én, mindannyian. És ebben a körforgásban van helye és szerepe a szeretetnek, a szexualitásnak, az anyagi javaknak, az emberi kapcsolatoknak, a kommunikációnak, a hivatásnak, az intuícióknak, a spiritualitásnak. És akkor vagyunk kerek egészek, ha ezek a területeink harmóniában vannak, és képesek vagyunk egységben működtetni, áramlásban tartani őket. Ugye, érzed te is, hogy ez az áramlás nem tartható fenn egészségesen, ha csak a markunkat tartjuk. Ha felborul a harmónia, az olyan, mint amikor a fogaskerekek közé homok kerül, akad, zörög, szétesik. De ahogy a fogaskerekeket is meg lehet javítani, úgy a harmónia is visszaállítható. De dolgozni kell vele. És ez a munka sokszor áldozat. Nehéz és gyötrelmes, mert önmagunkkal, a határainkkal, korlátainkkal, az örökségünkkel, a félelmeink démonjával kell megküzdenünk. De ez is a saját énünk, amiből ki kell pucolnunk az üledéket, amit felhalmoztunk. És akkor a világ is egy kicsivel fénylőbb lesz.

El tudom neked mesélni, milyen volt, amikor lepergett előttem az életem filmje, de egy halálközeli élményem alkalmával sem láttam, csak olvastam arról a bizonyos alagútról, aminek a végén ott dereng a fény. Úgy képzelem, ez maga az élet fénye. Nem a létezésé, hanem az életé. És minél tisztább, minél fényesebb, annál élettel telibb.

spiritualitas_1.png

Tetszett az írás? Köszönöm, ha lájkolod és megosztod.

Ti gyerekek nem tudjátok...

Ti gyerekek nem tudjátok, nem tudhatjátok, mennyi félelem, aggodalom és kétség van mögöttünk, mire akkorára cseperedtek, hogy legyintve azt mondjátok: Jaj, anyám! Régebben a nyaralások alkalmával sem mertük mindent elengedve átadni magunkat a lazításnak, mert egyfolytában azt csekkoltuk, biztonságban vagytok-e a vízben, a homokozóban, a mászókán, és még így is megtalált egy simulós öregúr a medencében, és volt karba fúródott kerítéstüske, vérző fej, elharapott nyelv, törött végtag, agyrázkódás, feldagadt száj, kis híján leszakadt ujjperc, amire lehet, ti már nem is emlékeztek, miközben mi mindannyiszor azt kívántuk, bár csak nőnétek már fel. Mintha attól könnyebb lenne. De nem az.

Kértétek, hogy bízzunk bennetek, és mi akarunk is, de amikor későn este megcsörren a telefon, mindig összeugrik a gyomrunk. Mert mi komolyan vesszük a kullancsnak látszó pörsenést, az óriásnak tűnő pókot, a bőrön megjelenő gyanús foltot, és rohanunk segíteni, még ha végül ki is derül, csak vaklárma volt. Tudjuk, hogy csak a szárnyaitokat akarjátok próbálgatni, mi is ezt tettük, de visszagondolva, sok esetben csak a szerencsén múlt, hogy nem zuhantunk a mélybe. Ezért kérjük, hogy hívjatok fel, ha odaértek, hogy ne maradjatok túl későig, mert rettegünk attól, hogy egyszer nem a ti hangotokat halljuk a telefonban, amikor váratlan időpontban megszólal. Szeretjük tudni, éppen hol vagytok, mert nem akarunk minden tragédia hírére összerezzenni, de még így is gyakran kiszalad a vér a lábunkból. 

Szülőnek lenni nem idénymunka. Éjjel és nappal, a megszületésetek pillanatától azok vagyunk, még ha fel is nőttetek és nem beszélünk naponta. Bár szeretnénk, de nem tudunk teljesen kikapcsolni, mindig készenléti módban vagyunk, mint amikor kicsik voltatok és éjszaka egy hangotokra ott termettünk az ágyatok mellett, mumust üldözni, vagy egy pohár vízzel, a lázmérővel, a lavórral. Mi szülők ilyenek vagyunk és valószínűleg nem is változunk meg. Bár próbáljuk mindig a legjobban csinálni, sokszor nem megy. És akkor ostorozzuk magunkat. Ha ezt tettem volna... ha nem hagyom... ha...

Tudjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek, de igyekszünk azok lenni. Hagyni tapasztalni, a magatok ritmusában felnőni benneteket, bölcs példát mutatni és kevesebbet aggódni. De amikor azt halljuk, hogy gyerekeket baj ért bárhol a világban, azonnal a torkunkban érezzük a szívünket. Amikor a legrettenetesebb rémálom valósággá válik, esélyt sem adva, hogy a szülő, aki ezt fő küldetésének érzi, segíthessen. Hogy óvjon, hogy megvédjen, hogy foggal, körömmel harcolhasson, helyette tehetetlenül tűrje és elfogadja a veszteséget. Ilyenkor patakzó könnyel osztozunk a fájdalomban, mintha ezek a könnyek képesek lennének elmosni, semmissé tenni a történteket.

Egy darab vagytok belőlünk. Húsunkból kiragadott darab. A fájdalmatok a mi fájdalmunk is, az örömötök a mi örömünk is. Ha majd szülők lesztek, ti is megértitek, miért kérjük remegő hangon, hogy vigyázzatok magatokra. És reméljük, vigyáz rátok mindenki más is.

konnyek.png

Tetszett az írás? Köszönöm, ha lájkolod és megosztod.

Nem, nem akarunk életmódot váltani

Nem csak hogy nem akarunk életmódot váltani, egyenesen lever bennünket a víz e szó hallatán, sőt, magát a szót is olyan rekeszben tároljuk, aminek a kulcsát annyira messzire hajítottuk, hogy már nem is emlékszünk, hogy az mikor és hol volt. Mert nem tudjuk, mit is jelent. Sejtjük ugyan mit, de az meg nem tetszik. És különben is, nem azért ilyen az életmódunk mert így szeretjük, hanem azért mert ilyen, és kész. Így sikerült. De az így-gyel azért nem annyira vagyunk kiegyezve. Igazából eléggé utáljuk és forog tőle a gyomrunk, vagyis nem tudjuk, hogy ettől, de forog. De legyűrjük, mert jólneveltek vagyunk.

Ma egy olyan területre hívlak, ami, lévén, hogy edző vagyok, aki meggyógyította magát a gerincsérvből, nagyon közel áll hozzám. A pontosság kedvéért, előbbi két dolog fordítva volt, előbb a gyógyulás, azután az edzőség, épp ezért az illetékességem és elfogultságom nem is kérdés.

Egy porckorongsérvet összehozni, az jó munkás dolog. Ahogy az infarktust, a daganatot, a kövesedést, a bélgyulladást, a meddőséget... És ide most nyugodtan illeszd be azt a szót, amivel a te betegségedet diagnosztizálták. Én akkortól datálom a felnőttségemet, amikor ki tudtam mondani, hogy felelős vagyok az életemért. A porckorongsérvemért is. Egyedül és kizárólagosan. Erre te azt mondod, nem kérted az életet. Jó, a sárga csekkeket sem kérted. Akkor most kidobod őket? Tudomásul kell vennünk, hogy az élet, amit kérve vagy kéretlenül kaptunk, az nehéz. Látom, hogy vannak, akik egész életükben ez ellen harcolnak, pedig ha elfogadnák, egy hatalmas kő súlyától szabadulhatnának meg egyszeriben, mert attól kezdve ezzel nem kellene dacolniuk, nem venne el az erejükből az ellenállás. Ráadásul kaptunk egy csomó bónuszt, amit felhasználhatunk és akkor könnyebb lesz. Vagy legalábbis élvezhetőbb. Na, ezt keresni nekem sokkal izgalmasabb, mint ennedszer is elismételni, hogy miért indokolt a fejem az ölembe lógatva végtelen gyötrelmet érezni minden miatt ami van és amin nem változtathatok, szemben azzal, amin pedig igen. 

Emlékszel Toula apjára és a Windexre? Lehet, éppen ennyire megmosolyogtató lenne, ha azt mondanám, a sport mindenre megoldás. És ez így valóban nem is lenne helytálló, a sport ugyanis akkor megoldás, ha részévé válik az életednek. Ha benne vagy és nem kívülről, a pálya széléről szemléled. És ez minden más életterületünkre is igaz. Ha tudod, mit, miért csinálsz, ha van vele célod, az tisztává és egyértelművé teszi az eligazodást számodra. Akkor is, ha a világ összes csábítása összefog ellened és egyszerre suttogja sziréndalát a füledbe, ha esik, ha fúj, ha úttorlaszok állnak előtted. Ha néha tornászgatsz vagy elmész egyszer-egyszer futni, az azt jelenti, hogy tudod, mennyire fontos lenne mozognod, de még nem része az életednek. Már nem vagytok ugyan idegenek egymás számára, de még nem köteleződtél el.

Miért fontos láncszem az elköteleződés? Mert akkor vagy benne igazán. Ha ki-be sétálhatsz, mint egy laza élettársi viszony esetében, addig fogsz elmenni, amíg a dolog kényelmes, ezért pont azokat a változásokat nem fogod tudni előidézni és megélni, ami ahhoz kell, hogy kiteljesedhess. Kb. mint a szex orgazmus nélkül. Van, hogy hozunk kompromisszumokat, de tudnunk kell az eredmények tekintetében is ugyanilyen belátónak lennünk. Ha csak a bokáig érő vízbe merészkedsz, nem leszel úszóbajnok. Akkor sem, ha telerakod a célfaladat aranyérmes képekkel. Ezért én szeretem a dolgokat ebből az irányból megközelíteni és inkább azt a kérdést feltenni, mit szeretnél. Mi az az eredmény, ami fontos neked, és miért. Mert ehhez tudod a munkát úgy hozzátervezni, hogy az nem erőszak magad ellen. A válaszhoz azonban, ezt te is biztosan érzed, kell egy nagy adag őszinteség is. Kell, hogy ne bújjunk el valamiféle felszínesség mögé, hanem nyíltan ki merjük mondani, hogy nekem ez és ez fontos. És itt lép be a képbe az énképünk, a környezetünk, és az a jövőkép, amiben el tudjuk magunkat helyezni, amit nyugodt szívvel, egészségesen el tudunk fogadni magunk számára. 

Az életmódunk is már egy tünet. Még mielőtt a testünk kiáltana, már ebben a tünetben megjelenik a gondolkodásunk eredménye. A sport egy eszköz. Eszköz, hogy energikusabbak lehessünk, hogy magabiztosabban és derűsebben nézzünk a tükörbe reggel, és ezt az érzést vigyük magunkkal aznap, hogy fizikailag is jól érezhessük magunkat a testünkben, a tüdőnknek és a szívünknek legyen elegendő helye a mellkasunkban, a légzőrendszerünk tudjon elegendő oxigént felvenni és a beleink is fel tudjanak szabadulni a sok órányi ülve nyomorgatás után, és még több oldalnyi fontos ok, és vele összekapcsolódó cél, ami mozgásra buzdíthat, de mind közül én most egyet szeretnék kicsit alaposabban is körüljárni. Azt, ami átvezet a lélek dimenziójába. Most sem a könnyebb útról fogok beszélni, hanem arról az útról, ami az álmaid felé, a teljesség felé, afelé az önmagad felé vihet, aki az életével elégedetten, azzal barátságban, szeretetben létezik. Ezért megosztom veled néhány tapasztalatomat, ami rávilágít, miért is érzem megfontolandónak, hogy a viszonyodat a sportolással szorosabbra fűzd.

A sport egészséges környezetet teremt ahhoz, hogy törődj önmagaddal.

1. Igazi jelenlétre tanít. Figyelni kezdesz a testedre, az érzéseidre, arra is, hogy szőrös a lábad, és rájössz, hogy ezért nem vetkőzöl le a párod előtt sem, vagy hogy most már tényleg veszel pár bugyit, amin nem látszik, hogy hányszor érte baleset, mert megérted, hogy ez olyan számodra, mintha a nőiességeden is folt esett volna. Minden mással szoktunk foglalkozni, de magunkkal legkevésbé. Magunkkal csak addig, hogy kéne, hogy jó lenne. Esszük a maradékot, jó lesz ez nekem alapon, sóvárgunk a kirakat előtt, de végül még sem vesszük meg azt a jó kis cuccot, amit kinéztünk, inkább a gyereknek tolunk még egy tízest az ajándékhoz, dolgozunk, mint egy gép a munkahelyen, otthon és eszünkbe sem jut, hogy időt kérjünk... Amikor önmagadra terelődik a figyelmed, ezzel máris a fontos és figyelemre méltóak sorába emeled magad. 

2. Időt szánsz magadra. Márpedig időt is csak a számunkra fontos dolgokra szoktunk szánni, ezért egy nagyon jó üzenet, hogy: fontos vagyok.

3. Hatékonyabb leszel és javul az időterved. Biztos, hogy azzal a sportolásra szánt heti pár órával nem fog senki megajándékozni barátságból, azt neked kell kivenned magadnak a 168 órádból. És lehet, ez első hallásra antagonisztikus ellentétben áll a céljaiddal, de meg fogod tudni csinálni. Ha van miérted. Mert bármennyire is azt gondoljuk, hogy mi vagyunk a megtestesült hatékonyság, mindig találunk olyan dolgokat, amikkel indokolatlanul sokat piszmogunk, vagy tologatjuk, de cserébe agyonaggódjuk magunkat miatta. 

4. Áldozatot hozol magadért. Hozunk a családért, a munkahelyünkért, de mikor fordult elő utoljára, hogy magadat előrébb soroltad? Itt az idő, hogy megtedd. Tudom, nem ezt láttad otthon, de te mutathatsz mást a gyerekednek és átrendezheted a jövődet, ha nem tetszik, amit eléd vetít.

5. Eszközök, amik ajándékok saját magadnak. Lehet apróság, egy új dressz, egy sporttáska, egy hajbigyó, bármi tud örömöt szerezni. Nem csak a gyereknek, a párodnak, neked is. Ráadásul egyre jobban fognak rajtad mutatni. Imádom, amikor látom a vendégeimnél, hogy egyre merészebben használják a színeket, mernek vagányabbul öltözni, a lányok rövidebb szoknyát felvenni és csak úgy ragyognak benne. 

6. Kiállsz magadért, a célodért. Mikor tetted szóvá, hogy nehezményezed, amiért a rugalmasan értelmezett munkaidőd mindig csak felfelé rugalmas? Ha nem ehhez szokott a környezeted tőled, akkor ez sokkoló lehet számukra, de ez legyen az ő problémájuk, és küzdjenek meg ők vele. Néhányszor azért elmondhatod magadban mintegy mantra, hogy; a saját lojalitásomért most én ezt kérem cserébe tőled. 

7. Az eredményeid büszkévé tesznek. Nem szeretjük ezt a szót, mert sajnos sokszor rossz a csengése, és alapvetően szerénységre neveltek bennünket, de itt most nem is a gőgre gondolok, hanem arra, amikor a barátaid előtt, akikre számíthatsz és akik végigszurkolták veled a döcögős kezdeteket, megveregeted a válladat és kimondod, hogy; ez szép munka volt tőlem. Hidd el, szükséged van arra, hogy elismerd magad. Senki más nem fogja addig megtenni, amíg te nem így érzed, ugyanis egyszerűen nem fogod meghallani. Ezt is gyakorolnunk kell, hogy természetessé váljon.

8. Lesz energiád ahhoz is, amit szeretsz, nem csak ahhoz, amihez kell. A nap végére úgy érzed magad, mint egy szivacs, amiből kipréseltek minden molekulányi vizet? Milyen stratégiád van arra, hogy bírd szusszal még... hány évig, évtizedig is?... jó, jó csak ezt a napot?  

Nem tudom, te most éppen hogyan gondolkodsz erről, de hogy épp itt tartasz az olvasásában, abból arra következtetek, hogy te is sejted, nem azért születtél erre a bolygóra, hogy végigrobotold az életed a nagy csekkfizető verkliben, és már kutatod egy ideje az egész dolog értelmét. Én azt gondolom erről, és építsd be bátran az életedbe, ha szimpatikus válasznak tartod, hogy egy feladattal születtél, hogy felfedezhesd valódi önmagadat, és azt a tiszta és fénylő magot, ami csak benned képes növekedni és kiteljesedni. Ez vagy te. A csoda. Ezzel szemben gyakran bánsz úgy magaddal, mint valami értéktelen kacattal, még ha forrong is benned a lázadás tüze. Hát, kezeld helyén magadat. Azon a helyen, ahová mindig is tartozónak gondoltad magad. És miközben ezen munkálkodsz, persze, fogsz találkozni sárga-fehér papírkákkal is, de ha az életed lényegét tekintve a helyeden leszel, akkor ez nem fog korlátozni.

ballance.png

Tetszett az írás? Köszönöm, ha lájkolod és megosztod.

A bulihajó most indul

Kezemben tartom az új évi naptáramat. Misztikus pillanat ez, mert ilyenkor mindig elképzelem, mi mindent fogok majd beleírni. Már most vannak megtöltött sorok, az óráim, utazás, találkozók, és tanfolyamok, ahova én megyek tanulni... Igen, az új év nálam már akkor elkezdődött, amikor még javában tartott a régi, mert megtanultam, hogy a vágyak hamar kialszanak, ha hagyjuk őket. Nem jegyzetelek okostelefonba, online naptárba, nekem szükségem van erre a kézzelfogható tárgyra, ami olyan, mint a sokat látott, öreg mackó a padláson, és így december végére már igencsak megviselt tud lenni. Ebből is látom, hogy a most kezdődő év legalább annyi izgalmas lehetőséget tartogat, mint az előző.

Igaza volt Einsteinnek, az idő relatív. Amíg tízen-, huszonévesek vagyunk, alig moccan, aztán egyre inkább felgyorsul. Mit csinálsz, amikor körülnézel, és azt látod, hogy már annyi év eltelt, és még csak töredékét valósítottad meg annak, amire vágysz? Bepánikolhatsz, lehetsz lemondó, én azt az utat választottam, hogy megvalósítok. Gondolj bele! Annyi tapasztalatot és tudást halmoztál fel az évek alatt, micsoda előny ez a régi önmagadhoz képest! Itt az ideje, hogy ez a tudás dolgozzon érted. 

A karácsony egy tökéletes időszak volt, hogy megpihenjünk, hogy élvezzük a csöndet, és muníciót gyűjtsünk. Karácsony lesz jövőre is, addig viszont van még 358 napunk, hát, kezdjünk vele valamit. Valamit, ami ezt az évet még különlegesebbé varázsolja. És ez a legjobb időszak hozzá. Az év mindig csöndesen indul. A legtöbb ember ilyenkor úgy csinál, mintha hibernálták volna, és ez az állapot egyeseknél eltart egészen tavaszig. Ha most kiírod nagybetűkkel a játékszabályaidat, ha most lendületet veszel, és okosan beosztod a hetedet, mire ők felébrednek a téli álomból, te már megkérdőjelezhetetlenül fogsz haladni a céljaid felé. Addigra olyan erős lábakon fog állni a hited, hogy könnyedén lepereg rólad minden, amire nincs szükséged. 

Egyél olyan ételeket, amik energiát adnak, és nem megterhelnek, sportolj, hogy fizikailag is hozzá edződj, tisztítsd rendszeresen a lelkedből is a méreganyagokat és tanulj, tanulj, tanulj. 

Gondolj úgy magadra, mint egy különleges befektetésre. Mint életed legjobb és legnagyobb hozamot garantáló befektetésére. 

Tanultam róla, azóta pedig a gyakorlatban is többszörösen leteszteltem, hogy jellemzően 21 nap rendszeres ismétlés mellett épül be egy szokás az életünkbe. Tehát, amit újévkor elkezdesz, és naponta csinálod, január végére már az életed részévé, a napi rutinoddá válhat. Gondold végig, mire van szükséged és rakd össze ezt a 21 napot. Csak 21 nap! Mi ez az egész életedhez képest! 

Találkozunk a bulihajón! Szállj fel és élvezd a bulit!

naptar.jpg

Tetszett az írás? Köszönöm, ha lájkolod és megosztod.

Vállalkozói attitűd, avagy ne legyél talicska

Túlélőcsomag karácsony utánra

Hamarosan itt a karácsony és a legtöbb emberre ez úgy hat, mint egy pirula, amit ha bevesz, egy darabig el lehet felejteni munkát, főnököt, devizahitelt, anyámtyúkját... A szeretet ünnepéből jellemzően csak a szeretet hiányzik, helyette díszítünk, vásárolunk, csomagolunk és lihegve vadásszuk a csillámporos élvezeteket, hogy az utolsó csepp levegőt is kipréseljük a karácsonybuborékból. De ez a pirula csak nagyon rövid ideig tart és pont januárra, amikor még előttünk van két hideg és szürke és orrfolyós hónap, és annyira reménytelenül messze van a virágzás reményével kecsegtető tavasz, már teljesen elveszíti a hatását. Úgyhogy nem árt felkészülnünk és egy alternatívát magunkkal vinnünk a rosszabb időkre. Ez az írás ebből a célból született. Persze, ha úgy olvasod, mint egy munkafüzetet és elvégzed a házi feladatot is, nem úgy, mint egy novellát, aminek a végére meglesz a gyilkos és akkor mehet is a többi porosodó könyv mellé.

Az alkalmazotti lét, bármennyi előnye is van, a legtöbb esetben egy csapdává válik. Elsorvadnak a reflexeink, beszűkül a kreativitásunk és többnyire reagálunk dolgokra, végrehajtunk, nem kezdeményezünk. És minél nagyobb a fizetés vagy előkelőbb a pozíció, annál szorosabban feszül a bokánkon a bilincs. Ülünk a polcon, rajtunk az árcédula, de tényleg annyit érünk, mint ami rá van írva?

A nehézség abból ered, hogy életünk során inkább fogyasztónak nevelnek bennünket, mint vállalkozónak. A jó fogyasztó pedig bemegy a boltba, és beteszi a kosarába, amit készen elé tesznek. Pedig ha jól belegondolunk, mindannyian vállalkozónak születünk. Semmi garancia nincs rá, hogy fogunk tudni állni, járni, de mi azért csak próbálkozunk. Mert vonz bennünket a cél; az az izgalmas tárgy az asztalon, a labda, ami folyton elgurul... Sőt, nem csak hogy próbálkozunk, szenvedélyesen képviseljük ezt a szándékunkat. Közben szerzünk pár púpot a fejünkre, meg kék foltot, de végül sikerül. Megtanulunk járni, pedig addigra már rengeteg alkalommal megtapasztaltuk, hogy milyen veszélyes terep a lakás, nem hogy a járda aszfaltja.

Aztán közösségbe kerülünk, ahol már jó előre megrajzolják a kereteket számunkra és ha egy kicsit is kijjebb merészkedünk, megrovásban részesülünk. Ami azt jelzi, hogy 'rosszak' vagyunk, ha kilógunk, azok pedig nem akarunk lenni, mert az jellemzően büntetéssel jár. Szeretetmegvonással, kiközösítéssel, megszégyenítéssel... A félelem pedig tovább épül bennünk az iskolában, később pedig a munkahelyen. Mi lesz, ha nem lesznek barátaim, ha nem tudok jó jegyeket szerezni, ha nem vesznek fel ebbe vagy abba az iskolába, ha elveszítem a munkámat, ha.... Mire felnövünk, már olyan mély gyökereket ereszt a lelkünkben, hogy el sem tudjuk képzelni, hogy lehetne másképp is élni. Vagy ha képzelgünk is róla, a félelmeink erősebbek és hangosabbak maradnak, mint a vágy. 

És a félelmeink újabbakat szülnek, újrateremtve az élethelyzetet, amiben egyre kényelmetlenebbül érezzük magunkat. 

Egy talicska, akár mennyit nézegetjük, elég kicsi az esélye, hogy magától megmozduljon. Ha csak nem vagy egy vérbeli parafenomén, ha szeretnéd, hogy odébb kerüljön, meg kell ragadnod és el kell tolnod. Vagy megszervezned, hogy valaki más tegye. Ha talicska-üzemmódban vagy, hiába is várod magadtól, hogy megmozdulj, az csak akkor sikerül, ha cselekvő módba kapcsolsz. A kapcsoló pedig az inspiráció.

Imádtam a munkámat. De amikor megkérdeztem magamtól, milyennek szeretném látni az életemet 5 év múlva, hogy mit csinálok, az milyen érzésekkel tölt el és kik vesznek körül, akkor bizonyossággal tudtam, hogy nem ezt fogom csinálni. Ha már eljutottál te is idáig, akkor tudod, hogy itt kezdődik a változás. Amikor felemeljük a tekintetünket és elkezdjük kíváncsisággal fürkészni, ami körülvesz bennünket. Kívül keresgélünk, de valójában önmagunkat keressük. Fel akarunk ébredni, emlékezni akarunk a valódi érzéseinkre és a célra, amivel a világra jöttünk.

Egyetlen dologra van szükséged: erősítsd magadban a vágyat!

Tudom, hogy ez azokra a ködös ezoizékre emlékeztet, amikkel teli a hócipőd, és te, aki érteni szeretnéd a miérteket, ennyivel nem elégedhetsz meg, azt mondom, ne is elégedj meg vele, csak időlegesen függeszd fel az agyalást. Egyszerűen fogadd el, hogy most nem arra van szükséged, hogy megértsd. Csak csináld. Mert csak ha csinálod, fogod megtapasztalni, úgy működünk, hogy amikor egy nagyon mély és erős vágy épül a szívünkben, az kiszorít minden más érzést, és ilyenkor az eszközöket mágnesként vonzzuk a megvalósításhoz. Képzeld el, mi történik, ha ez a körforgás elkap! Amikor lelkesen kelsz reggelente, teli energiával és értelmet nyer minden, amit addig küzdelemnek gondoltál. Amikor minden hét karácsonyvárás, de nem egymás lábán taposós, műglitteres, hanem valódi öröm. Most még azt mondja az egod, mi van, ha nem sikerül, de ha cselekszel, és inspiráló dolgokkal töltöd meg a napodat, nem marad hely a szívedben a kétségek számára. Akkor megsokszorozódik az erőd, amivel keresztülvágsz az akadályok dzsungelén. Mert hogy akadályok ugyanúgy lesznek. Te leszel más, a szíved ereje lesz több, amivel szembenézel velük.

Tudod milyennek szeretnéd látni magad 5 év múlva?

talicska_1.png

Tetszett az írás? Köszönöm, ha lájkolod és megosztod.