Életközeli élmények

Lélekhíd

Dogmák vagy tradíciók? Gyökerek, melyek visszahúznak

2014. augusztus 28. - FittAnyu

Volt egy ismerősöm, aki, néhány évente költözött. Volt, hogy csak pár utcányira, de volt, hogy a város egy egészen másik részébe. Amikor megkérdeztem tőle, mi ennek az oka és honnan veszi hozzá az erőt, azt felelte, pont ebből meríti. Nem akarja, hogy a ragaszkodással elvesszen a rugalmassága és ezzel csak edzésben tartja magát.

Hát, bevallom, akkor ezt még egyáltalán nem értettem. Én, aki olyan családban nőttem fel, ahol a tradíciók tisztelete belénk volt kódolva, ahol egy születésnapról elfeledkezni a főbűnök egyike volt és ahol már a munkahelyváltással megkérdőjeleződött a tisztesség, nem hogy egy költözéssel, ne adj' Isten, egy válással... És ha valakire ráragadt egy cimke, azt onnan nem igen lehetett eltávolítani, és generációról generációra öröklődött... Csak mert egy ük-ük családtag valamikor, valamit elkövetett...

Persze, mi gyerekek nem igen törődtünk ezzel, miközben a Kiserdő buckái között tekertünk, a bizalmatlanság azonban némán, de gyökeret eresztett bennünk. És a mi korosztályunk, a negyvenesek, még mind megkaptuk ezt a terhet és úgy nőttünk fel, hogy vagy betörtünk, behódoltunk vagy lázadónak bélyegeztek, de így, vagy úgy, helyet kellett foglalnunk valamelyik oldalon. 

Már írtam róla, milyen hálás vagyok a színháznak... Egy olyan terep volt, mely ajtót nyitott egy másik világra, ahol minden mozgásban volt, ami folyamatosan megújult. A színpadon csak egy dolog számított, a pillanat. Mert ott és akkor történt minden. Tisztán, őszintén, mellébeszélés nélkül. Mindannyiunknak szüksége van egy ilyen terápiára, ami segít más szemmel nézni, változni, változtatni, és megtanít arra is, hogy felvállaljuk magunkat. Úgy, ahogy vagyunk, amilyenek vagyunk. Értékekkel és hibákkal teli, érző, gondolkodó EMBEREK.

De azokban az időkben nem volt divatos ez a fajta gondolkodás és inkább számítottam én is deviánsnak, ami sok nehéz percet is okozott. Mert ahhoz, hogy komolyan vegyenek, nem elég letérni a szokott útról... Amíg nem látszanak az eredményeid, addig csak egy lázadó vagy, aki nem lépett túl a kamaszkoron... Addig hóbortnak tekintik a terveidet és mosolyognak rajta... A biztonságra hivatkozva lebeszélni akarnak... És ebben az ellen tűzben mid van neked, amivel megvédheted az álmaidat? Sokáig semmi kézzelfogható. Csak a víziód, hogy te ezt meg tudod csinálni... A hited, hogy amit csinálsz, az értékes... Az önmagadba vetett bizalmad, hogy meg tudod tanulni, amit kell, hogy jó legyél...

Ehhez azonban kell, hogy tudjunk őszintén beszélni önmagunkkal. Mert ha minden jó úgy, ahogy most van az életedben, ha boldog, elégedett vagy azzal a szereppel, amit élsz és le tudod élni az életed úgy, hogy minden így marad, mert pont ez, pont annyi ami neked kell, akkor változtatnod sem kell. És nem kell a vért, a sodronying. De ha ott motoszkál az érzés, hogy mi lenne, ha..., ha elképzelve magad életed utolsó pillanataiban, más véget szeretnél látni, igenis mozdulj érte. De ne másoknak akarj vele megfelelni, mert bármilyen nehéz is ezzel szembenéznünk, amikor majd visszatekintünk abban a percben és megvonjuk életünk mérlegét, ott sem találunk majd mást, csak a saját tetteinket. Lecsupaszítva, sallang mentesen.

A mi generációnk több szempontból is nehéz hagyatékot örökölt, amit használhatunk oknak, igazolásképp, ha valami félresiklott az életünkben, de mondhatjuk azt is, hogy rendben, tudom, hogy nehéz lesz, sőt, még az is lehet, hogy nem járok sikerrel, de megteszem, amit csak tudok. Változtatok azon, ami nem működik és életképes mintát hozok. Hogy átírom a kódot. Így is lehet.

lélekhíd9.png.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekhid.blog.hu/api/trackback/id/tr346637219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.