Életközeli élmények

Lélekhíd

Meggyőződés vagy divat? Szókimondóan a spiritualitásról

2015. november 12. - FittAnyu

A beállítódásunk alapvetően meghatározza, hogy mit látunk meg a világból és ez formálja a hitünket is.

Hiszem, ha látom, mondjuk, pedig alapvetően azt látjuk, amit hiszünk. Amit képi szinten a tudatunkban megjelenítünk. Mert az agyunk a szerint válogatja ki az információ-dömpingből azt, amire a figyelmünket irányítja, ahogy az érzelmeinkkel beprogramoztuk. 

Manapság divat lett spirituálisnak lenni. Mert beleillik az eszképizmusunkba. Menekülünk egy nemműködő világból, de legtöbbször csak magunkra aggatunk néhány jól csengő látványelemet. A munkahelyemen, napi x órában ez vagyok, de amint letelt a munkaidőm, átváltozom és guruként pózolok. Attól azonban, hogy a homlokunkra tetováljuk az OM szimbólumot és párszor lemegyünk jógázni, még nem kerülünk a körön belülre. Oda be kell dolgoznunk magunkat. Komoly belső munkával, figyelemmel, fegyelemmel, alázattal, az egonk elcsendesítésével. A valódi spiritualitás, ha bele tudunk olvadni a mindenségbe, eggyé válva a levegővel, a fűszállal, a földigilisztával... Ahol a kőben évmilliók lenyomatát látjuk, a másik emberben pedig önmagunkat... Ahol képesek vagyunk megnyitni a szívünket és időtlenül szeretni lényünk egészével.
spiritualitas2.png

Az utóbbi évtizedben egész iparág nőtte ki magát, ami arra épít, hogy megelégszünk a látszat megoldásokkal és kívülről várjuk a megoldást.

Hogy tüneteket akarunk enyhíteni, hogy a gyors megoldásra törekszünk és jellemzően akkor, amikor a legsérülékenyebbek vagyunk, amikor a baj már testet öltött. A betegségben, a depresszióban, a függőségben. Amikor orvoshoz megyünk, úgy képzeljük, hogy elvisszük az adott testrészünket vagy szervünket mint egy szervizbe és majd visszakapjuk azt működőképesen. Az egészségügy pedig úgy működik, hogy jellemzően meg is felel ennek az elvárásunknak. Az orvos, aki lehet, most lát bennünket először, elvégzi a protokoll szerinti vizsgálatokat, terápiát és már kész, mehetünk is vissza a betegséggyárba. Mert sem ideje, sem erőforrása, se igénye, hogy megtegye, amit még mi sem tettünk meg önmagunkért, jóllehet vágyunk sincs rá, mert nem ismertük fel a fontosságát, hogy a dolgok mélyére nézzünk. Hogy az okokat keressük és letisztogassuk a lerakódott mázat, ami elfedi a valódi problémáinkat és cselekvéssel megváltoztassuk. A spiritualitásra is így tekintünk, az összes többi alternatív terápiával, gyógymóddal együtt. Persze, a placebo hatás és az önmagát beteljesítő jóslat sokszor működik. Véletlenül, vagy ha szerencsénk van... De az életünket erre a gyöngécske szálra bízni igencsak könnyelműség.

 

A spiritualitásról nem elég olvasni, buzgón előadásokra járni, azt folyamatosan gyakorolni is kell. A mosolyban, a hálában, a szeretetben, a tiszteletben.

De hogyan, kérded, amikor a világ tele van önzőséggel, agresszivitással, irigységgel, fájdalommal? Ezek a tulajdonságok mindannyiunkban benne vannak, amit látunk, tapasztalunk, az abban segít, hogy észrevegyük énünknek ezt a sötét oldalát is. De mit értem vele, kérded, ha tegnap is segítettem valakinek, nekem meg ellopták a pénzemet. És ha nem segítettél volna, akkor most jobban éreznéd magad? Ha segítesz, azzal azt képviseled, hogy van jóság, ezért bármikor esélyed van neked is arra, hogy megtapasztald azt másokban. Ha a rossz oldalon állsz, akkor is jóra fogsz vágyni minden pillanatban. Még akkor is, ha a szád az ellenkezőjét mondja. Mert a szívünk mélyén mindannyian jó és szeretetre vágyó lények vagyunk. 

A negatív érzelmek blokkolnak, míg a pozitív érzelmek a teljesség felé visznek, és teszik mindezt élettanilag is kimutatható módon. Ha áthangoljuk magunkat a jóság frekvenciájára, azzal nem megszűnik a rossz, csak sokkal több jót fogunk észrevenni magunk körül. Épp ezért a spiritualitásra ne válaszként tekintsünk, hanem az útként. Amin járva egy önpusztító álomban rekedve felébredhetünk és képessé válhatunk arra, hogy összhangot teremtsünk magunkban, a test-szellem-lélek dimenziójában. Hogy megtaláljuk a fényt ami bennünk él és beragyogná az életünket, ha hagynánk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekhid.blog.hu/api/trackback/id/tr738073416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.