Életközeli élmények

Lélekhíd

Mit tegyünk, ha molesztálnak?

2016. március 05. - FittAnyu

A napokban történt egy barátnőmmel, hogy a körúti villamoson egy másik női utassal 'furcsán viselkedő' férfira lett figyelmes. Így írta le a történteket.

"...telefonon beszéltem, miközben felfigyeltem erre a furcsán viselkedő férfire. Ugyan annál az egymás felé fordított ülés-párosnál álltunk meg. A molesztáló egyértelműen kipécézte az előtte ülő szőke lányt. Közel hajolt hozzá, úgy tett, mintha megszólítani készülne őt, a kezét a kabátja zsebébe dugva hozzádőlt párszor a combjához, stb. Ekkor már letettem a telefont és lopva figyeltem, hogyan reagál a lány, mivel még nem tudtam eldönteni, hogy esetleg valamilyen kapcsolat van közöttük, vagy sem. Az én előttem ülő férfi leszállt, a molesztáló láthatóan igyekezett az így felszabaduló helyet elfoglalni, de akkorra már éreztem, hogy itt valami tényleg nagyon nem stimmel, és becsúszó szereléssel elfoglaltam a lánnyal szemben lévő ülést. A férfi csalódottan nézett rám, majd újra benyúlt a zsebébe, és nekidőlt a lány combjának. Egyértelmű volt, hogy erre nem a háta mögött álló apuka közelsége kényszerítette, sem a villamos nem kanyarodott.
No ekkor kerültem én idegállapotba. A bal lábába rúgtam és rákiabáltam, hogy azonnal hagyja abba amit csinál, és ha még egyszer meglátom, két kézzel hajítom le a villamosról. Remélem, a szememből hányt szikrák egy életre beleégtek a hátába... Akkor értünk a Nyugatihoz, úgyhogy az ablakpárkányra lehelyezett cókmókját megmarkolta, és leslisszolt a villamosról. A jelenetet addigra már többen figyelték.
A lány hálásan nézett rám, de fogalmam nincs, miért nem szólalt meg, lehet hogy nagyon felzaklatták a történtek."

Elgondolkodtatott a történet, hiszen bármelyikünkkel megeshet, vagy már esett is meg hasonló. Mi az, ami áldozattá tehet bennünket valakinek a szemében? Hogyan reagáljunk, ha megtörténik? És miért válnak emberek bénulttá, míg mások képesek cselekedni?

Alapvetően mindannyiunkat a másik ember tiszteletére neveltek, és talán ezért is van, hogy viszonzásul is ezt várjuk. Így az első gondolatunk nagy eséllyel nem az, hogy valaki bántó vagy valamiféle hátsó szándékkal közeledik és nem is az, hogy hangosan felcsattanjunk. Általában a hangos beszédtől is óckodunk. És talán pont ez az, amiben a 'molesztáló' is bízik. 

De vannak egyéb tényezők is, amik egy nőt az áldozat szerepbe sodorhatnak. Ilyen lehet a megbélyegzéstől való félelem. Ismerjük ezeket az ítélkező kliséket, mint a 'biztos provokálta', 'tisztességes nővel' ilyen nem fordul elő, 'miért kell ilyen kirívóan megjelenni' stb. Ezért a nő sokszor inkább tűr. De mit jelent a kirívó, kérdezheted joggal. A piros szoknya nem az, de ha piros a körmöm is, avval együtt már igen? Vagy ha a hajam kibontva hordom, akkor már kivonom magam ellen a sorsot? Vagy ha szőke vagyok? És attól, hogy valaki szemében kirívó lennék vagy extrém, deviáns a megjelenésem, attól már engem inzultálni kell? 

De előfordul, hogy a nő maga is szégyelli a történteket és éppen ezért titkolja a környezete előtt. Mert úgy érzi, 'bepiszkolódott' és undorral tekint önmagára emiatt. Vannak emberek, akik a mestereivé váltak annak, hogy megérezzék mások gyengeségét, mert sok esetben pont a saját gyengeségüket látják visszaköszönni, amit már annyira jól ismernek. Végre lehetnek a másik oldalon, ezért lételemük, hogy áldozatra vadásszanak.

Mindkét eset sebbel jár. Sebbel, ami személyiségtől függően gyógyul és addig, amíg titkolózunk és nem beszélünk nyíltan róla önmagunkkal sem, addig véglegesen nem is gyógyulhat meg.

Ahhoz, hogy egészségesen kerüljünk ki és lépjünk tovább egy konfliktusból, tudnunk kell, hogy bármi is történt az addigi életünkben, annak nem kell feltétlenül megismétlődnie. Tanulnunk kell a tapasztalatainkból és felvállalni, hogy kiállunk önmagunkért. Hallatni a hangunkat, még akkor is, ha ellenkező a véleményünk. Van, hogy egyedül maradunk. Hogy egyedül kell megvívnunk a csatánkat. De hinnünk kell abban, hogy önmagunkban is értékesek vagyunk és ennek tudatában menni tovább. Csak így élhetjük a saját életünket és válthatjuk valóra az álmainkat is.

Tetszett az írás? Köszönöm Neked, ha lájkolod és megosztod.

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekhid.blog.hu/api/trackback/id/tr788325634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerilgfx 2016.03.05. 18:44:58

nem történt semmi, bár nekem se tetszik ez a stílus, a legtöbb nő megérdemli, mert ők is elég pofátlanok.

2016.03.05. 18:45:32

Nehez ugy. Szerencses, aki tud sikitani, mert attol lefagy a tamado. En sajnos nemhogy sikitanit, de megszolalni sem tudok, viszont reflexbol utok. Esernyovel, taskaval, ami eppen a kezem ugyeben van. Nem feltetlenul a legjobb strategia mert egy agressziv tamadot felbosszanthat, de piti tolvajt es szatirt le lehet vele allitani, csak nem szabad felni a kovetkezmenyektol. Van kamera? Helyes, akkor az nemcsak azt vette fel, hogy utottel, hanem azt is, hogy miert! Kulonbenis melyik szatir fordulna a rendirseghez, hogy jaj megutottek tessek megnezni a felvetelen. Szoval lanyok batran, hatarozottan, mert senki nem fog megvedeni

Advanced Flight 2016.03.05. 18:45:43

Egyszer egy faszi megfogta a mellem az utcán. Akkor pofont kevertem le neki, hogy két napig fájt utána a kezem. Szó nélkül elkotródott.
Ennyike, nem kell ezt túlbonyolítani.

Lángharcos 2016.03.05. 18:46:00

Gyerekként semmit se tudtam csinálni. Ma már helyzettől függne, de remélem, hogy egészségesen levezetném az összes frusztrációmat az illetőn, és ami maradna belőle, azt átadnám a rendőrségnek.

kispotzak 2016.03.05. 22:16:26

A cím az, h "mit tegyünk ha molesztalnak?" Na erről nincs szó a cikkben. A Jóisten áldjon meg ha ilyen címet adsz, akkor ott ötletek, tippek, tanácsok legyenek, nem egy db sztori meg fél bekezdés arról h jaj hát tanulni kell a tapasztalatból. .. Ez így harmatgyenge.

regisz 2016.03.05. 22:23:03

Azonnal megölném.

Zsuzsi25 2016.03.05. 22:39:48

@Gerilgfx: Mert miben vagyunk "pofatlanok"? Hogy a nemetorszagi muszlim vezeto szavait idezzem: "Magamnak koszonhetem, mert bevagyok fujva parfummel" ?!!

kvadrillio 2016.03.06. 00:32:08

MI TEHET ÁLDOZATTÁ ? HA NEM TUDJUK EGY JÓL IRÁNYZOTT KEMÉNY RÚGÁSSAL TÖKETLENÍTENI A TÁMADÓT ! FONTOS A PONTOS CÉLZÁS ! :)

a távoli rokon 2016.03.06. 10:08:58

Ha férfi zaklat nőt: verbális támadás, fizikai védekezés, fizikai támadás, segítségkérés
- ha nő zaklat nőt: ???
- ha férfi zaklat férfit: verbális védekezés, verbális támadás, fizikai védekezés, fizikai támadás, segítségkérés
- ha nő zaklat férfit: verbális védekezés, verbális támadás, fizikai védekezés.

Az egyes elemek időrendi sorrendje és intenzivitása változó, vagy elhagyható lehet az adott szituáció, a körülmények és a résztvevők személyisége függvényében.

Gerilgfx 2016.03.06. 17:08:14

@Zsuzsi25: a legtöbb nő is hasonló stílusban nyomul