Életközeli élmények

Lélekhíd

Fiatalság-vámpírok

2016. március 19. - FittAnyu

A napokban egy heves beszélgetésbe csöppentem. Egy ismerősöm mesélte, hogy az ötvenes éveikben járó házaspár-barátaik éppen válnak, mert 'a férj beleszeretett egy nála jóval fiatalabb nőbe'. Persze, már maga a történet sem volt híján az érzelmeknek, annál is inkább, mert hölgy mesélte. De engem, ahogy azt már megszokhattátok, inkább az gondolkodtatott el, mi lapul az ehhez hasonló történetek mögött, hogy nem csak a sztár-párok, hanem a barátaink, szomszédaink vagy épp a saját életünkben is fel-felbukkan hasonló forgatókönyv. Csak a nemek cserélődnek.

A témával való azonosulásom oka, mint a korábbi írásaim esetében is, a saját élettörténetem, ezért arra a kérdésre, hogy létezik-e fiatalság-vámpírság, egyértelműen az a válaszom, hogy igen. Sőt, a magunk módján mindannyian azok vagyunk. Igaz, jellemzően ezt erőszakmentesen és nem mások akarata, beleegyezése ellenére tesszük, de szeretnénk minél több fiatalság-élményt elszippantani a külvilágból. A reklámok építenek is erre. Mert ugyan nagyon szeretjük Nicola Griffint 56 évesen is bikiniben, a fókuszcsoport felmérések is azt igazolják, a szemünk, és a lelkünk is inkább az érett, de fiatalabb modellekre éhezik. Ebből a célból is készülnek, hogy beleképzeljük magunkat abba a ruhába, autóba, azzal az órával, sminkkel, parfümmel, mert a reklám-hipnózis azt sugallja, hogy akkor mi is pont ilyen jól fogjuk magunkat érezni, mint az a szexi, csupamosoly modell a magazinban. Nincs ezzel semmi baj. Mármint azzal, hogy szeretünk csinosak, vonzóak lenni, ez még motivációt is adhat nekünk. Nekem legalábbis jelentős dózisban szokott. Mert amikor ránézek egy ilyen képre, eszembe jut, hogy amikor én viselhettem ilyen divatcuccokat egykor a fotókon, pont ilyen jól éreztem magam a bőrömben, és ez az az érzés, amitől azóta sem vagyok hajlandó megválni, és ezért nem adom meg magam az elpuhulásnak, még akkor sem, ha foghatnám éppenséggel a koromra is.

De visszatérve az 'elhagylak egy fiatalabbért' gondolatkörhöz, az igazság az, ahogy mi öregszünk, úgy öregszik a kapcsolatunk is. Fogy a közös motiváció, csökken az érdeklődés, a vágy. Ha hagyjuk. És ez a lényeg. Egy működő kapcsolat, amiben mindkét fél jól érzi magát, az munkás. Időt, energiát, odafigyelést, áldozatot igényel. Nem a nőtől és nem is a férfitól, hanem mindkét féltől. Mert a felelősség közös. És nem ad hoc módon, 'ha épp arra járok' alapon, hanem folyamatosan készeknek kell lennünk, hogy dolgozzunk rajta. Dolgozzunk a kapcsolatunk életéért. De mi szokott történni? Itt vagyunk egymásnak, meg itt van a kényelmes otthonunk, mi kellhet még? És az olyan strapás, színt vinni az életünkbe. Meg minek is tennénk, ha minden jó így, ahogy van. Mondtam, hogy szeretlek, ha változik a dolog, majd szólok. És ezzel elintézettnek is tekintjük a dolgot. Azt gondoljuk, minden így marad életünk végéig, és ez az amiben tévedünk. Mert nem marad. Pontosabban, ha nem teszünk érte, biztosan nem. Jellemzően inkább megszokássá alakul. Olyanok leszünk egymásnak, mint a nagyi kedvenc kredence. Már úgy hozzám nőtt. Lehet, hogy marad az együttélés, a házasság, de a felszín alatt sok esetben inkább a megszokás, a kényelem, vagy a sajnálat lapul, mint a boldog együttlét. Persze, ezek is lehetnek értékek, ahogy a fákat is szeretjük télen is, de mennyivel jobb, amikor virágzanak, leveleket bontanak, ágakat növesztenek... Mert akkor élnek, ha a vegetációt mindig követi a megújulás. Ha magunkat fosztjuk meg ettől, mi is, és velünk együtt a kapcsolatunk, szépen lassan sorvadásnak indulunk.

Mik a jelzések? Nincsenek közös témák, programok... Alig beszélgetünk... Külön utakon járunk, a saját baráti körünkkel... Nem alszunk egy szobában... Ha együtt vagyunk, jellemzően veszekedés a vége... Már idejét sem tudjuk, mikor szexeltünk... Az apró kedvességek, figyelmességek, ajándékok elmaradnak, vagy ha vannak is, személytelenek... Egyre többet betegeskedünk... Egészen addig, míg az egyik fél, fel nem ismeri, hogy valójában mindezen tünetek mögött mi is lapul. És akkor mit tesz? Vagy megosztja a másikkal vagy nem. Vagy megbeszélik vagy nem. És vagy folytatódik minden a korábbi mederben vagy nem.

És van, hogy az ébredés azzal jár, hogy azt mondod, nem akarok tovább partner lenni ebben. Ha nem jössz velem, akkor maradj, de én megyek tovább. Akár nélküled is.

Ha csak az egyik fél válik cselekvővé, ha a másik nem érti, vagy tagadja a változtatás szükségességét, óhatatlanul konfliktus lesz az eredmény. Konfliktus, amibe a magát sértettnek érző fél sokszor von be barátokat, családtagokat, remélve, hogy együttesen nyomást gyakorolhatnak a másik döntésére. Ezek a játszmák pedig további sérüléseket hoznak és akár magukkal ránthatnak másokat is... A megértés jellemzően csak később jön el. Amikor már elcsitult érzelmekkel tudunk a dolgokra tekinteni.

Mindeközben az a jóval fiatalabb arra emlékeztet bennünket, amik egykor voltunk. És amikor kezdünk ráébredni, hogy az utóbbi éveket, vagy akár évtizedeket is úgy töltöttük, mint aki téli álmot alszik, egyre elszántabban akarunk visszamenni oda, ahol még üdén, frissen, fiatalosan, lendületesen, tervekkel telien ÉLTÜNK. És ezt testesíti meg számunkra a másik a fiatalságával. Felpezsdít, megmozgat, segít újra felfedezni magunkban a szunnyadó szenvedélyt. Ez egy olyan ember életében, aki nem a kirakatban van, aki nem a külvilágnak él, soha nem egy tervszerű döntés. Ez az érzelmeink hatása alatt elkövetett válasz arra, hogy felébredtünk és keressük azt, ami 'életszagú'. És ha a másik, önálló identitással rendelkező ember pont egy ilyen, sok dolgot már megtapasztalt, és ezáltal a 'felnőttet' megtestesítő partnert keres és talál bennünk, akkor egy kölcsönösen vágyott kapcsolódás jöhet létre. Ami nem jó vagy rossz. Kapcsolat, ami nem attól működik vagy sem, hogy mekkora a korbeli távolság, hanem attól, hogy két ember képes-e együtt, szövetségben működni és mindketten megkapják-e a kapcsolattól az egészséges növekedéshez szükséges muníciót. Ha igen, akkor nem számítanak a nehezítő tényezők, mint a nagy korkülönbségből adódó tapasztalatok összefésülése, a sztereotípiák, a környezet nyomása. Egy ilyen kapcsolat segíthet kimozdulni egy elakadásból a szellemi és fizikai élmény által és olyan tartalékainkat hozhatjuk felszínre, amitől a személyiség újra visszatalálhat a növekedés útjára. 

Bármely kapcsolatban benne van az életre szóló esély. Hogy azzá válik-e, a benne szereplőktől függ. Van, hogy csak lendületet kapunk, de a külön út, a keresés folytatódik. Egy biztos, ha bölcsességgel közelítünk, nem ugyanazok az emberek leszünk, mint előtte voltunk. Ilyenkor van, hogy elvált párok újra összejönnek, vagy újabb kapcsolat felé nyitunk. Minden attól függ, a személyiség milyen eredményeket, vagy terheket, sérüléseket gyűjtött be a tapasztalatok által. Mit kaptunk, és azt hogyan dolgozzuk fel magunkban. És mennyi erőnk, hitünk van továbblépni.

Azt gondolom, ítélkezés helyett tekintsük ezeket a történeteket inkább figyelemfelkeltőnek, és tegyünk azért, amire befolyással lehetünk. A meglévő kapcsolatunkért.

vampirok.png

Tetszett az írás? Köszönöm Neked, ha lájkolod és megosztod.

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekhid.blog.hu/api/trackback/id/tr508498628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tisztességes Természettudomány 2016.03.20. 22:38:24

A kapcsolat nem öregszik, hanem érik. A kalandozásból együtt töltött idő, na az öregszik. Az bele is hal. Akkor már jobb szétmenni.

Szerintem (nekem ez jött be) a barátokkal és a házastárssal a kapcsolatot az új kihívások látják el újra üzemanyaggal. Ha például gyerekeket vállalok, az nem csak házastársammal jelent újabb kalandot, de barátaimmal is el tudok róla beszélgetni. Vagy az élményeket kell lecserélni, vagy az embereket. Én kitartok az emberek mellett, őket nem cserélem le, hanem igyekszem velük megélni és megosztani új élményeket.

Aki lecseréli fiatalabbra a kapcsolatát, az nem tudott továbblépni új élmények felé. Ezért a régi élmények újraéléséhez új partnert keres.

Leylandi 2016.03.20. 22:38:59

Míg magunk értéktelenedünk a párkapcsolat-piacon (nyilván, az idő mindenkin fog), az igényeink maradnak, sőt nőnek (nyilván, ki akarná kevesebbel beérni, mint amit egyszer már elért?). Csak erről van szó, a többi belemagyarázás.

R. Dawn (törölt) 2016.03.20. 22:39:30

Egy alapvető hibája van ennek az írásnak is, mégpedig az, hogy mindig abból indulunk ki, hogy kapcsolatban kell lennünk. Kapcsolatra kell törekednünk. Kapcsolat az élet célja. Kapcsolat nélkül nem élet az élet. Kapcsolat, kapcsolat, kapcsolat, kapcsolat, kapcsolat blablablablablablablablablablabla Lófittypitypang, dehogy kell! :D A többség valójában csak szenved, kényszerből teszi, észre kéne már venni!!!!!!

Csokáv 2016.03.21. 12:16:57

Kapcsolat kell. Anélkül nem élet az élet.

Abban igazat adok az írásnak, hogy dolgozni kell érte mindkét félnek. Viszont ennél több dolog befolyásolhatja, amik egészen máshol, mégcsak nem is a kapcsolatban magában gyökereznek, amik a középkorúak kapcsolatának véget vethetnek.

Advanced Flight 2016.03.21. 12:17:15

@Tisztességes Természettudomány: Aki lecseréli fiatalabbra a kapcsolatát, az nem tudott továbblépni új élmények felé. Ezért a régi élmények újraéléséhez új partnert keres.

Igen, ez egy találó megközelítés. Sok pasi csinál magából hülyét, amikor 50 évesen ugrál a dizsiben a frissen beújított 20 évessel, vagy próbál úgy tenni, mintha ő is egyetemista lenne.

annamanna 2016.03.21. 12:18:22

@kommentelő123: az életben mindenféle kapcsolatok vannak, csak nem minden kapcsolat párkapcsolat. De van olyan alapvető közös mindegyikben, amit a párkapcsolatokra is lehet vonatkoztatni. Ez pedig, hogy a kapcsolat fenntartható-e vagy sem.
A fenti szöveg arról szól, hogy egy kapcsolat kiüresedik, unalmas lesz, és kell a pezsgés, változatosság.
Szerintem ez csak a látszat. A valóságban egy kapcsolat kétféle alapra épülhet - békére vagy háborúra.
Ha alapvetően békére törekszem (minden kapcsolatomban), akkor a kapcsolataim fenntarthatók. Ha alapvetően háborút folytatok, akkor a kapcsolataim (mindenféle kapcsolatom) háborús jelleget fognak ölteni. Mindenhol ellenfelekre akadok, akiket le kell győznöm (addig érdekelnek, és azért érdekelnek, mert irritálnak). Ha nincs dráma a kapcsolatban, elfog az unalom.
Ha békére törekszem, nem akarok győzni. És a másikat nem gondolom unalmasnak sem, hiszen nem azért érdekes, mert belőlem valamit kivált, hanem önmagában érdekes, nincs rajta mit megunni.
Ha valakit unok, akkor egyáltalán nem érdekel. De ha valaki egyáltalán nem érdekel, akkor hogy kerülhettem vele kapcsolatba? Nyilván úgy, hogy valójában nem ő érdekelt, hanem a vele kapcsolatban átélhető dráma.

Gour 2016.03.21. 12:19:12

Hiányolom az írásból a reális változásait egy kapcsoltnak, hol van a szex ami megszürkül és unalmas rutinná változik, vagy a szakadék amit a női-férfi gondolkodás különbségeit hordozza. Az volt a benyomásom, hogy a szerző a saját életének éppen harmonikus állapotát akarja kivetíteni az univerzumra és elfelejti azt az apróságot, hogy a negyvenes párok fele már elvált vagy készül rá és egy instant "legyetek boldogabbak gyerekek"inkább megmosolyogtató semmint hasznos tanács. :)

Void Bunkoid 2016.03.21. 12:20:52

Az első kommentelő nagyszerűen leírta az egész dolog lényegét tíz sorban, amivel többet írt, mint a cikkszerző három oldalban.

Valamennyire amúgy a szerző Fittanyunak is van igaza az "emberlecseréléssel" kapcsolatban, hogy amikor új élmények szerzésére a másik tökéletesen alkalmatlan (mert egyszerűen nem kooperál), no akkor kell cserélni. Mondjuk nem szükségszerűen fiatalabbra (lásd TT kommentje, nem kötelezően ugyanazt a sémát kellene végigpróbálgatni mindenkivel, mi is változhatunk az idők során).

Amúgy meg lehet hülyén hangzik, de ha párban élünk, akkor valamilyen szinten - ez pl a mai, meglehetősen énközpontú világban élő 30 alattiaknak elég nehéz, kemény lecke lesz - fel kell adni a fene nagy önmegvalósítás-lázból, és inkább a "mi-megvalósításra" törekedni, ami bezony konformitásokkal, esetleg lemondásokkal is járhat a másik javára. Persze nem gyökeresen megváltozva kell a másikhoz alkalmazkodni, de JÓVAL nagyobb mértékben megengedőnek lenni, mint a mai fiatalság gondolná. Teszem azt példaként ha egy notórius sorozatb*zi összejön egy fittipaldi fittanyuval, mert valamiért átütött kettejük között a villám, idővel marha nagy konfliktusforrás lehet, hogy az egyik a kanapén dögölve 8 órát darálni szeret, a másik meg egész nap duracellnyuszi akar lenni. Egyiknek sem kell TELJESEN a másikká változni, csak tudjátok, az egyik legyen kicsit koszosabb, a másik meg tisztább :))), és máris vannak új, és főleg KÖZÖS élmények (tehát fittanyu egy kicsit néha leülhet a másikkal sorozatot nézni, a couch potato férj meg ha nem is napi szinten, de néha elmehetne anyuval kocogni)...

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2016.03.21. 12:22:45

kommentelő123: Ez ennél sokkal komplikáltabb (és ugyanakkro sokkal egyszerűbb (: ).
1. Az ember társas lény, aki huzamosabb ideig egyedül van, az többnyire begolyózik. Mivel ma már nem kötelező apáddalanyáddal faluközösségben élni és az egyház meg a helyi közösség nem szervez obligát társas programokat az év 364 napjára (tenném hozzá, hogy hála istennek), saját társas igényeit mindenki úgy próbálja meg kielégíteni, ahogy tudja.
2. Az ember vágyik a stabilitásra. Nem azért, mert a költő azt mondta, hogy az milyen szép, hanem azért, mert jóval kevesebb energiát igényel a rendezett élet fenntartása, és a folyamatos változás olyan stresszel jár, amit viszonylag kevesen tudnak hosszú távon elviselni.
3. Az ember vágyik a többiek elismerésére, ennek eléréséhez időnként akár a saját biológiai érdekeivel is szembemegy (pl. agyonstresszeli magát, csak hogy elhenceghessen a kalandjaival).
4. Az ember mint gondolkodó lény viszonylag hamar képes elunni magát, szereti, ha az agya le van foglalva.
5. Az ember mint biológiai lény biológiailag aktív életkorában folyamatos késztetést érez a szaporodási funkciók ellátására.
Ez az öt tényező hat egymásra, aztán ezekre alapozva a vérmérsékletétől függően mindenki kialakít egy életstílust. Van, aki őszintén kedveli a stabil kapcsolatokat, van aki őszintén bedilizik az ilyesmitől, van, aki hazudik az egyikről, van, aki hazudik a másikról. Annyi lenne a lényeg, hogy senki ne adogasson már tanácsokat (pláne ne harsogjon tótumfaktumokat) ebben az ügyben, mert nem lehet. Mindenkinek saját magának kell eldöntenie, mi a legjobb neki.

Nancsibacsi 2016.03.21. 13:39:47

Nem az itt a lényeg, hogy a férjnek megtetszett a nála jóval fiatalabb nő, hanem hogy az viszonozta is a közeledést. Ezen kéne a feleségnek elgondolkodni, hogy vajh meg volt-e becsülve az a férj, aki még a fiatal csirkéknek is kell? Valószínűleg nem.
A pasik egyszerű lények: ha valami működik, akkor nem variálnak. Ha egy nő nem teszi számukra pokollá az életet, nem fogják lecserélni fiatalért sem. A nők viszont jellemzően úgy gondolják, hogy ahogy múlik az idő, nekik egyre TÖBB jár, holott valójában egyre KEVESEBB járna, hiszen egyre kevésbé értékesek, párkapcsolati szempontból. Nyilván vannak fordulópontok, mert mondjuk a gyerekem anyja, az nem összehasonlítható egy bármilyen szép nővel, aki nem az, de amíg pl. nem szül gyereket - vagy ha nem szül gyereket, vagy ha azok elköltöznek - akkor onnan kezdve kvázi visszakerül a nő a versenyszférába. Ezt nem veszik észre - úgy gondolják örökké kiváltságosak maradnak, holott ez hülyeség.

Egybalkéz 2016.03.21. 14:42:58

Kedves Kriszta, ez az írás nekem ez az írás kissé mintha a fiatalságvámpírt mosdatná. Holott a legtöbb ilyen ember, akit a környezetemben láttam, nem azért "lépett", mert a társa nem akart már együtt fejlődni. Hanem épp fordítva: a párjuk próbált kétségbeesetten javítani, a vámpír meg üldögélt a bőrében, és bár rosszul érezte magát, eszébe sem jutott, hogy valamit tegyen - azon kívül, hogy kusza viszonyokba keveredett valaki fiatalabbal. Nem egy ilyen helyzetben, mikor kiderült a félrelépés, és a megcsalt fél azt mondta: oké, én úgy érzem, hogy mi szeretjük egymást, talán ez a fiatalka "csak egy tünet", javítsuk meg a magunk dolgát, és nem lesz szükség a fiatalkára - a vámpír egyén zárkózott el ettől, és lépett ki a kapcsolatból. Nemcsak a fiatalság illúziója miatt, hanem a felelősség és a kötelezettségek elől is menekülve. A fiatalságvámpír egy érzelmileg éretlen személy, aki valójában nem is érdemli meg, hogy komoly, felnőtt kapcsolata legyen. És az esetek nagy részében a lelke mélyén nem is igényli, csak épp a környezet és a társadalmi elvárások miatt egyszer belelépett, és addig marad benne, míg be tudja hazudni magának és a világnak, hogy ő így boldog. És ezért olyan "derült égből villámcsapás" az, mikor kerít valaki fiatalkát, mert előtte kiválóan játszotta a szerepét. Úgyhogy az írás elején említett, a történetet mesélő hölgy felháborodása, rosszallása szerintem maximálisan megalapozott.

Peetee 2016.03.21. 20:20:55

Nagyon nagy különbség van a "nem akarok veled tovább menni" és a "bármit csinálsz nem jöhetsz velem tovább" között.

Burgermeister 2016.03.21. 20:21:07

@kommentelő123: Nem kell, teljesen jogos. Társas lények vagyunk és ezt meg lehet oldani klasszikus kapcsolatok nélkül is!!!

FittAnyu 2016.03.22. 11:34:41

Izgalmas volt olvasni a hozzászólásaitokat, mind színes és elgondolkodtató. Öröm, hogy vagytok, és köszönöm, hogy olvastok, velem gondolkodtok!