Életközeli élmények

Lélekhíd

Áthangolva

2016. július 09. - FittAnyu

35 éven át betegségtől betegségig éltem. 4 éves voltam, amikor kivették a manduláimat a középfülgyulladásaim miatt, 10, amikor a veseköveimet, 27, amikor hashártyagyulladás miatt a vakbelemet, de a köztes évek sem voltak mentesek rejtélyes tünetektől. Hol a lábam dagadt meg akkorára, mint egy elefánté, hol a derekam 'állt be', hol szűnni nem akaró gyomorgörcseim voltak, hol cisztáim, egy időben pedig olyan alacsony volt a vérnyomásom, hogy egyszer az eszméletemet is elvesztettem, és vérző fejjel a padlón próbáltam összerakni a mozaikokat. Aztán egy ülőideg-gyulladás kapcsán kiderült, hogy porckorongsérvem van. Valahogy akkor lett elég. Azt gondoltam, a négy altatással, a többtucatnyi tűszúrással, vér és csontvelő-vételekkel, literszám belém csepegtetett infúzióval én már letudottnak tekintem ezt a műtét dolgot, és nem kérek drótokat, csavarokat sem a testembe.  

De a fájdalom nem akart elmúlni. Ágynyugalom, gyógyszerek, mindenféle hókuszpókusz ellenére sem. Egyik napról a másikra, egy energikus nőből egy roncshalmaz lettem, akit a gyógyszerek tartottak valamelyest egyben... Fel kell kelnem, mondogattam, dolgom van... Dolgom... De mi is a dolgom? Mi más lehet a dolgom, mint dolgozni menni, megfőzni a vacsorát? Ha nem figyeltem járás közben, húztam a lábam, de 5 percnél tovább állni sem tudtam, mert a fájdalomtól több ízben jutottam el az ájulás határáig. De vesegörcsökön edződött agyam tudta, hogy ehhez is hozzá lehet szokni. Megtanulsz megfelelően lélegezni, a fájdalmat uralni. De miért akarunk egyáltalán lélegezni? Miért ragaszkodunk az életünkhöz, amikor alig tudunk róla valamit?

Mindig érezzük, amikor valami nincs rendben. Mindig. Csak jellemzően nem törődünk ezekkel az érzésekkel, mert nem szereztünk benne gyakorlatot, hogyan kell csinálni. És megyünk tovább a kijárt keréknyomon, mert ez ismerős, egészen addig, amíg tudunk. Amíg a betegség ágynak nem dönt. Ezt a mintát kaptuk, és ennek megfelelve akarunk jó gyerekek lenni, és jó szülők, férjek, feleségek, miközben úgy teszünk, mintha mindennek fölötte állnánk. Mintha lehetne vég nélkül használni az erőforrásainkat, többet elvenni, mint visszaadni, a szívünk hangját elnyomva élni. Ebbe születtünk bele, ezt láttuk magunk körül gyerekként, és ezt is adjuk tovább. És amíg csak a keréknyom létezik számunkra, el sem tudjuk képzelni, hogy lehet másképp is. Hogy is lehetne!? És ha látunk is rá példát, könnyebb rányomni a 'szerencséje volt' bélyeget, mint kipróbálni egy új utat. És mert a hitünk gyönge alapokon áll, nem is tesszük igazán bele magunkat, hogy változtassunk.

Próbáljuk kis ferdítésekkel megúszni. Majd kevesebbet dolgozom... hétvégén többet pihenek... De csak húzzuk az időt. Mellébeszélünk. Mert fogalmunk nincs, mire is jó ez az egész.

Tudjuk, hogy nem akarunk betegek lenni, de azt már nem, hogy mit kezdjünk az egészséggel. Ha tudnánk, az lenne számunkra a legfontosabb, így azonban minden mást előrébb sorolunk.

Menekülünk, de nem tudjuk hová. Hogy miért is vagyunk itt a Földön azon kívül, hogy együnk, aludjunk, dolgozzunk, csekkeket fizessünk. Talán, hogy utódokat hozzunk a világra... De nem, mert a gyerekeinkben sem hiszünk, bár mondunk ilyen hangzatos kliséket, hogy ők a jövő, fogalmunk sincs arról, mi is tulajdonképpen az, hogy jövő. Milyen lesz, milyen lehetne. Hogy milyenné tehetnénk. Hisszük, hogy ők majd megvalósítják, amit nekünk nem sikerült, de mit is? Talán pont ezt? Hogy megfejtsék ezt a talányt?

Ahhoz, hogy változtassunk, el kell jutnunk a szenvedésnek arra a fokára, amikor elég lesz. Amikor már megkaptuk azt a dózist, ami kitaszít az álomból, kiránt a komfortzónánkból, amikor hörögve, az élet utolsó szalmaszálába kapaszkodva kiszakad belőlünk a válasz arra a kérdésre, hogy ki is vagyok én. Addig azonban ejtőzünk a langyos vízben, és tinglitanglizunk, a szőnyeg alá söpörve a szemetet. Egy dolog állhatja csak utunkat, és ez a testünk. A testünk, ami nem létezik időtlenül.

Amikor ráébredsz, hogy mi valójában a feladatod az Életben, az tényleg olyan, mint az ébredés. Egyszeriben másképp kezdesz látni. Minden kristálytisztává és egyértelművé válik.

És akkor megérted, hogy mindaz, amin addig keresztülmentél, beleértve a fájdalmat is, hogyan szolgál téged. Attól kezdve ezen a feladatodon dolgozol és ettől békében élsz magaddal és a világgal, nem dacolsz, nem állsz ellen, nem keresed a kibúvót, a könnyebb utat, és türelemmel elfogadod, hogy van ami azért van még várólistán, mert egyszerűen nem jött el az ideje. És lehet, nem is fog, mert valami egészen mást kapsz helyette. Egy valódi, neked szóló ajándékot.

Mindez oda vezet el, hogy rájövünk, itt nem rólunk van szó. Nem a személyes létünk, lényünk ami számít, hanem az, amit képesek vagyunk megteremteni általa. Egy sokkal magasabb értékű, energiájú cél, mint amit addig, álomvilágunk leplén keresztül láthattunk. A fájdalom pedig tudássá, a tudás bölcsességgé érik bennünk.

Ezért ne üldözd és ne arra vágyakozz, hogy ne legyen többé az életedben fájdalom, inkább arra, hogy meg tudj nyílni, rá tudj hangolódni az üzenetére. Amint azt megérted, a fájdalom el is illan, hiszen már nem lesz miért maradnia. Ami viszont marad, az a jóleső békesség, amivel elfogadod, hogy te egy nagyon is fontos részt adhatsz a teremtés egészéhez, és ez a részed időtlenül létezik. Ez a békesség képes harmóniát és egész-séget hozni az életedbe. Egész-séget, ami nem a célod többé, hanem az eszközöd.

Élni egy lehetőség, hogy előhívd a benned szunnyadó képességeket és használd a tehetséged arra, hogy megvalósítsd mindazt, amiért pont ide, pont ekkor megszülettél. 

'Nem tudsz nyomot hagyni ott, ahol a lábad sem érinti a földet.' Nieztsche

nyom.png 

Tetszett az írás? Köszönöm Neked, ha lájkolod és megosztod.

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekhid.blog.hu/api/trackback/id/tr128872240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.