Életközeli élmények

Lélekhíd

A felvállalásról

2016. augusztus 07. - FittAnyu

Ha gyerekként olyannak fogadtuk is el az életet, ahogy kaptuk, a lelkünk mélyén folyamatosan növekedett az a kis hajtás, ami abból táplálkozott, hogy milyennek szeretnénk. De idő kellett, mire a máz leolvadt, mire tudatosan felismertük a hamisságot, ez idő alatt azonban mi is eltanultuk az álcázás módszereit, ahogy egyre mélyebbre fúrtuk magunkat a 'társadalmi beilleszkedésnek' címkézett játékba. Először a család jelentette a világot, aminek meg akartunk felelni, később ez tovább épült és terjedt az adott közösségünkre. Óvoda, iskola, munkahely, barátok, szomszédok, közösségi oldalak, média, határ a világegyetem. Míg már annyira elkeveredtünk, hogy jobbnak láttuk, ha az álarcunk mögé rejtőzve megtartjuk magunknak az érzéseinket, a véleményünket, a személyiségünk egy jókora darabját.

De a személyiség nem egy tárgy, amit bezárhatunk egy dobozba és ott sértetlenül őrizgethetjük, hanem egy folyamatosan változó, fejlődő részünk. Igenlünk és tagadunk, választunk és elutasítunk és közben formálódunk. Jó esetben. Rossz esetben sodródunk egy bizonytalan és átláthatatlan sodrásban és igyekszünk az álarcunknak mindig azt az oldalát mutatni, amiről azt gondoljuk, majd elismerést, elfogadást vált ki. De sokszor mellényúlunk, mert körülöttünk is csupa álarcossal találkozunk. Az igazság az, hogy bármit és bárhogy csinálsz, mindig lesz akinek tetszeni fog és lesz akinek nem. Van aki azért szeret, mert kedves és mosolygós vagy, míg mások ugyanezért erőtlennek tartanak, ha pedig szókimondóan fogalmazol, akkor nyersnek. Ha csak másoknak akarsz megfelelni, tekebábuként fogsz ide-oda csapódni véleménytől, véleményig.

A felvállalás első lépése, hogy önmagadat felvállald. Hogy kimondd, igen, tudom, hogy ilyen vagyok. Nem hibátlan, nem tévedhetetlen, nem mindentudó, lehet, csetlő-botló is, de ez vagyok én. A második, hogy kijelöld, hogy merre akarsz tartani, hogy mit tekintesz küldetésednek. Más szóval, mit szeretnél itt hagyni az utókornak. Na, ez a nehezebb. Mert ehhez el kell veszítened mindent. Mindent, amit az egod felépített. A mázat, a színpadot... És a generálszószt, amivel addig mindent nyakon öntöttél. És ahogy az ízfokozókhoz szokott ízlelésünkkel kóstolva a nyers zöldséget újra írtuk magunkban az íz fogalmát, úgy kell egy teljesen új programot alkotnunk magunknak. 

Először mindig nehéz, mielőtt könnyű lenne, mindig kényelmetlen, mielőtt kényelmessé válna.

Ezt az időszakot kell túlélned. Dolgozz ki stratégiákat hozzá. Olvass könyveket, találkozz, beszélgess olyan emberekkel, akik végigcsinálták, akik már nem a 'nehéz' szakaszban vannak, fektess magadba, az energiád növelésébe. Csak éld túl. Mert utána olyan erő fog beléd költözni, amivel már gyerekjátéknak fogod érezni a kihívásokat, sőt nem is lesznek kihívásaid. Csak az utad lesz, amin harmóniában haladsz. 

De lehet, te már eljutottál idáig, megtapasztaltad az erődet, de megijedtél... És ettől nyomtál egy kövér féket és hátramenetbe kapcsoltál... Mert egy olyan világot láttál, aminek a kapujában meg kellett kapaszkodnod, hogy ne szédülj el, ahol könnyezve a gyönyörtől megízlelhetted a boldogság valódi, tiszta forrású gyümölcsét. Nem fogsz tudni pusztán önmagad miatt visszatalálni. Találnod kell egy magasabb rendű, rezgésű célt, egy őszinte okot, ami túlmutat rajtad. Amit nem blokkol az önzőséged határa, így képes leszel eggyé olvadni, felelősséget vállalni a mindenséggel. 

El kell veszíts mindent, ami voltál, hogy megtalálhasd azt, amivé lehetsz.

babu.png

 Tetszett az írás? Köszönöm Neked, ha lájkolod és megosztod.

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekhid.blog.hu/api/trackback/id/tr288911210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.