Életközeli élmények

Lélekhíd

Jeges kávé és forró tea. Így találtam szerelmet az interneten

2016. október 30. - FittAnyu

Hiszek a szerelemben, a szerelem erejében, ami nem csak egy pislákoló lángocska, hanem maga a dimenzióugrás. Számomra a párkapcsolat egyszerűen nem létezik nélküle, így megalkudni sem voltam hajlandó olyan opcióval, ahol ez az összetevő hiányzott. 43 évesen aztán, hátam mögött egy válással, egy megfáradt kapcsolatból utat keresve, elérkeztem életemnek arra pontjára, ami vérfrissítést követelt.

Az online párkeresésről mindenkinek van valamilyen véleménye. Én azt gondoltam, az introvertált személyiségű embereknek találták ki, akiknek nehézséget okoz az ismerkedés, vagy a munkájuk, lakhelyük nem teszi lehetővé, én inkább maradtam a hagyományos módszerek mellett. Egészen addig, míg azon nem kaptam magam, hogy nicknéven egy virtuális albumban nézelődöm. Az élet túl rövid, gondoltam, hogy kiskanállal halásszak, inkább szerettem volna egy jókora hálót, és az internet jó eszköznek tűnt ehhez. Bár eredetileg a programok keltették fel a figyelmem, végül úgy alakult, hogy egyetlen főzőrandira, vagy lakatpartyra sem sikerült eljutnom, de tapasztalatot így is bőven gyűjtöttem. Olyanokat is, amik miatt sokan csalódtak, és adták fel a keresésnek ezt a formáját. 

A párkereső oldalak az online áruházakhoz hasonlóan működnek. Bár itt mindenki vevő és eladó egy személyben, ahogy az már lenni szokott, jellemzően csúcsminőséget akarunk olcsón. Ezért aztán van aki túltolja, míg mások annyira alulra helyezik a lécet, hogy laposkúszásban is lehetetlen lenne nem leverni. Itt is állíthatsz be szűrőket, ráklikkelve elolvashatod a kiválasztott adatlapot, megnézheted a képeket kinagyítva is, feltéve, ha vannak, és ha szimpatikusnak találod amit látsz, vagy elég érdekesnek ahhoz, hogy majdan újra elidőzz felette, beteheted a kedvencek közé. Ülsz a gép előtt vagy mobillal a kézben heversz a kanapén, nincs felelősség, kockázat, maximum az idődet teszed bele, abból is annyit és akkor, amikor akarod és még nagyon kreatívnak sem kell lenned, elég használni a Copy+Paste-et és várni a kis piros borítékokat. De a valódi élet nem ilyen. Az szemtől szemben zajlik, és a bőrödön érzed a döntéseid hatását. Ezért aztán vannak, akik nem csak egy felhasználónevet találnak ki maguknak, hanem egy egész személyiséget, hogy amit a valódi életben nem kaptak meg, ezen a módon megszerezzék. Érdeklődést, vonzalmat, elismerést. Valójában nem társat, párt akarnak, hanem kielégülést. Bármi áron. Bár azt az illúziót keltik, hogy léteznek, kamuéletük kamuprofiljával mindössze statisztákat keresnek a játékukhoz. Míg mások őszinteségükkel tüntetnek és képesek akár még pontokba szedve is felsorolni, mik az igényeik és miről nem hajlandóak lemondani, még maga Aphrodité kedvéért sem. Tipikus ilyen dolog például a dohányzás vagy a volt feleséggel való kapcsolattartás. Persze, még mindig szerencsésebb, ha tudod, itt nincs kecmec, ő megmondta, kéthetente vasárnap, ha a fene fenét eszik, ő akkor is az asszonnyal fog pirospacsizni. Ha ebbe a világba lépsz, nem lehetsz biztos abban, hogy akinek az adatlapját olvasod, nem csak egy konzervet keres, amibe szépen beleillik a régi élete. 

Eleinte nagyon lelkes voltam. Gondoltam, ha már csinálom, legyek alapos ebben is. Finomra hangoltam a szűrőimet és elolvastam minden ennek megfelelő bemutatkozót az első betűtől az utolsóig, gondosan töltögetve a kedvenceim mappába, de hamar felfedeztem azt a sajátos nyelvezetet, ami nem volt több, mint tartalmatlan, egy kaptafára gyártott sablon. És ilyenkor jön a kétely. Talán lehetetlenségre vállalkoztam... Vagy túl szigorú vagyok? Talán, ha több bizalmat adnék... És ezen a ponton megérkezünk a 'na jó, adjunk egy esélyt' fázisába, ami elég sikamlós pálya. Könnyen belecsúszhatunk akár abba is, hogy valaki a megbeszélt találkozóra nem jön el, és még arra sincs gondja, hogy erről (időben) értesítsen. Persze, lehetsz megértő, adhatsz újabb esélyt, de mert az antennáid nyugtalanító jelzéseket érzékelnek, inkább törlöd mindennemű kontaktjaid listájából, és sóval hinted be a helyét. 

Szép lassan rájössz, hogy az online terep sem különbözik más területektől, csak itt rövidebb idő alatt, nagyobb számú tapasztalatot tudsz begyűjteni.

De az igazi teszt, mégiscsak a személyes találkozás. Itt derítheted ki, elönt-e az a kellemes melegség, amit egy jó társaság kivált belőled, vagy melegség helyett csak fészkelődsz, hogy megtaláld az alkalmas pillanatot, amikor udvariasan kiléphetsz a helyzetből. Mert bántó nem akarsz lenni. Vele, aki mindent elkövetett, hogy megnyerő legyen, talán még virágot is hozott, és itt ül reménytelien. Érzi ő, hogy az a bizonyos kémia nem működik, de azért telis-tele van reménnyel. Te meg azon gondolkodsz, mégiscsak igazságtalanság, hogy ilyen cuki-muki pasik parlagon heverjenek, mert hogy cuki, abban szemernyi kétséged sincs, és akkor eszedbe jut egy barátnőd, akinek pont ő lehetne az ideális jelölt, de aztán elhessegeted az ilyesfajta gondolatokat, mert nem akarsz lelkeket ápolni, amikor még a tiéd is épp csak gyógyulóban. És keresel tovább.

Az egész arra jó, hogy helyre tedd magadban, mire is van szükséged igazán, ha egy párkapcsolatra gondolsz. Mit párkapcsolatra! Amikor arra az egyetlen és mindenek felett álló pasira gondolsz, akivel le akarod élni a további életedet. Mi az, ami fontos annyira, hogy egy hangyányit se engedj belőle, és miben vagy kész kompromisszumra. El kell döntsd, hogy pszichológust akarsz játszani, játszmákat megoldani vagy olyan társat keresel, aki tiszta célokkal rendelkezik, nem beszél mellé, és, bár vállalja magát annak és olyannak aki, nyitva hagyja a lehetőséget a változásra. Mert hozzád hasonlóan ő is hisz a szerelemben. 

Ahogy rutinom lett, és megtanultam olvasni a sorok között, nem kellett sok idő, hogy a listám egyetlen fősre szűküljön. Ő volt Laci. Pontosabban, Hondawing. Egyenes volt, emberi, pasis. De nem macho, aki annyira lehengerlő, hogy mesterséges lélegeztetéssel tudod csak túlélni a vele való találkozást. És volt humora! Én szólítottam meg. Lehet, ezzel évszázados tabukat sértettem, de nem hiszek abban, hogy attól lennénk nők, hogy ülünk a toronyban, és rebegtetett pillákkal várjuk a lovagot, aki megküzdve a hétfejű sárkánnyal és minden elemekkel megment bennünket, ezért én az a palotából-kimerészkedő nő vagyok, aki kezdeményez, ha kell. Az üzenetemre hamarosan érkezett is válasz. Elkezdtünk beszélgetni. Ő Németországban dolgozott, egy hosszú kapcsolatból lábadozva, én meg itthon, romjaimból épülve próbáltam újra megtalálni magam. És mivel ezen körülményeket az ismerkedésünk e korai szakaszában nem éreztük problémának, egyre sűrűbbé váltak a leveleink. Jó volt olvasni. Két hét múlva pedig, amikor szabadságra hazajött, találkoztunk is.

Pontosan érkeztem, de Ő már ott várt a megbeszélt helyen. Ingben, mosolyogva. Egy csendes helyre ültünk be, hogy beszélgetni tudjunk. Ő jeges kávét kért, én forró teát, és mindketten izgalmasnak találtuk ezt a tűz-jég szereposztást. Szaladt az idő. Olyan volt, mint egy hatalmas, jóleső levegővétel, a sejtjeimig hatolt. Külön értékeltem, hogy nem mért végig hátulról, amikor felálltam. Mindazonáltal egy okos nőnek erre kell adnia alkalmat, egy okos férfinak pedig tudnia kell felismerni, mikor teheti meg diszkréten. Nem mintha a hátsó felemmel bajom lenne, sőt, de ki szereti magát úgy érezni, mint egy darab hús a hűtőpultban. De ne legyünk álszentek. Igenis számít a külső. Nekünk, nőknek is.

Nem hagyott fizetni, amibe azzal a kitétellel egyeztem bele, ha legközelebb én fizethetek, aztán hazakísért. Én ugyan ódzkodtam ettől, mert búcsúzkodásban akkoriban nagyon nem voltam jó, de sokszor épp amikor kapunk, tudunk mi is visszaadni valamit. Például azzal, hogy engeded megmutatnia a védelmező férfi oldalát. Útközben aztán az is kiderült, kifejezetten jól esik visszacsöppenni ebbe a 'védelmezett nő' szerepbe.

Az első annyira jól sikerült, hogy pár nap múlva követte egy második találkozás, aztán még egy, meg még sok. Fél éven át, amikor is összeköltöztünk. Minden nap órákat chateltünk, e-maileztünk, télvíz idején, a szülinapomon virágcsokrot küldött, és egy vagyont költöttünk telefonszámlára, meg repülőjegyekre is. Szerelmesek voltunk. Nem számított, mibe kerül, ahogy az sem, hogy az alvásmennyiségünk negatív rekordot dönt, minden szabadidőnket együtt akartuk tölteni. Ha láttál valaha igazán szirupos szerelmes filmet, hát, a miénk olyan volt. Csak sokkal jobb, mert ebben mi voltunk a főszereplők. 

Hiszem, hogy a párkeresés is egyfajta mágnes. Amit sugárzol magadból, annak megfelelő társat fogod vonzani. De ha az álarcod mögé bújsz, ahonnan te sem látsz jól, és téged sem látnak, esélyed sincs álmaid párjára rátalálni. Ha jó előre teletömted a fejedet kétségekkel, sztereotípiákkal amik megakadályozzák, hogy a szívedet kövesd, ha túl komolyan veszed az egészet, görcsölsz, erőlködsz, ahelyett, hogy egy jó kalandnak, egy felfedezőexpedíciónak fognád fel... Tudom, hogy sokan egy klónt keresnek, akit a maguk mintájára formálhatnak, ahelyett, hogy a különbözőségeket csodálnák. Pedig még a viták is, ha megmaradnak a megfelelő mederben, az összecsiszolódás kellékei lehetnek.

A távolság az elköteleződésünk próbája volt, de segített lezárni a múltat is, hogy tiszta szívvel tudjunk előre tekinteni. Az elmúlt 7 év alatt aztán rengeteg különböző projectet végigcsináltunk. Projecteket, amik el is távolíthattak volna bennünket, mégis minden alkalommal erősebbek lettünk tőlük. Úgy vagyunk, mint a pókerjátékos, aki bemondja az all-in-t, beleadtunk mindent. 

Laci által találtam meg a választ is, ami annyi éven át befolyásolta a döntéseimet anélkül, hogy képes lettem volna megfogalmazni.

A szeretet létalapja a szabadság. A valódi szeretet nem követel és nem birtokló. Nem épít falakat és nem állít tiltó táblákat. Csak hagy élni. Így válik ajándékká a pillanat, amit a szeretteddel tölthetsz. Eltölt hálával és beragyogja az életedet. 

Ne hidd el, hogy a szerelem elmúlik idővel. Aki ezt mondja, még nem élte meg a szerelem evolúcióját. Az idő ad lehetőséget, hogy megtöltsük a lelkünket a szeretet-élmények muníciójával, amiből a szerelem bármikor képes fellobbanni. Amikor már pontosan tudjuk, mit kapunk és attól vagyunk szerelmesek, hogy ezt vágyjuk teljes szívünkből.

Hogy összeházasodtunk, annak a része volt, ahogy élünk és gondolkodunk. Az ünnepe annak, hogy elég bátrak voltunk nyitni, hogy kiálltuk az idő és a távolság próbáját, és a döntésé, hogy összetartozunk. A családunk, a világ és az égiek előtt is. És még ha folyamatosan változunk is, abban kitartunk, hogy ezt együtt akarjuk tenni. Még úgy 40-50 évig...

kozosen.jpg

Tetszett az írás? Köszönöm Neked, ha lájkolod és megosztod.

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekhid.blog.hu/api/trackback/id/tr1611915349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.