Életközeli élmények

Lélekhíd

Vállalkozói attitűd, avagy ne legyél talicska

Túlélőcsomag karácsony utánra

2016. december 15. - FittAnyu

Hamarosan itt a karácsony és a legtöbb emberre ez úgy hat, mint egy pirula, amit ha bevesz, egy darabig el lehet felejteni munkát, főnököt, devizahitelt, anyámtyúkját... A szeretet ünnepéből jellemzően csak a szeretet hiányzik, helyette díszítünk, vásárolunk, csomagolunk és lihegve vadásszuk a csillámporos élvezeteket, hogy az utolsó csepp levegőt is kipréseljük a karácsonybuborékból. De ez a pirula csak nagyon rövid ideig tart és pont januárra, amikor még előttünk van két hideg és szürke és orrfolyós hónap, és annyira reménytelenül messze van a virágzás reményével kecsegtető tavasz, már teljesen elveszíti a hatását. Úgyhogy nem árt felkészülnünk és egy alternatívát magunkkal vinnünk a rosszabb időkre. Ez az írás ebből a célból született. Persze, ha úgy olvasod, mint egy munkafüzetet és elvégzed a házi feladatot is, nem úgy, mint egy novellát, aminek a végére meglesz a gyilkos és akkor mehet is a többi porosodó könyv mellé.

Az alkalmazotti lét, bármennyi előnye is van, a legtöbb esetben egy csapdává válik. Elsorvadnak a reflexeink, beszűkül a kreativitásunk és többnyire reagálunk dolgokra, végrehajtunk, nem kezdeményezünk. És minél nagyobb a fizetés vagy előkelőbb a pozíció, annál szorosabban feszül a bokánkon a bilincs. Ülünk a polcon, rajtunk az árcédula, de tényleg annyit érünk, mint ami rá van írva?

A nehézség abból ered, hogy életünk során inkább fogyasztónak nevelnek bennünket, mint vállalkozónak. A jó fogyasztó pedig bemegy a boltba, és beteszi a kosarába, amit készen elé tesznek. Pedig ha jól belegondolunk, mindannyian vállalkozónak születünk. Semmi garancia nincs rá, hogy fogunk tudni állni, járni, de mi azért csak próbálkozunk. Mert vonz bennünket a cél; az az izgalmas tárgy az asztalon, a labda, ami folyton elgurul... Sőt, nem csak hogy próbálkozunk, szenvedélyesen képviseljük ezt a szándékunkat. Közben szerzünk pár púpot a fejünkre, meg kék foltot, de végül sikerül. Megtanulunk járni, pedig addigra már rengeteg alkalommal megtapasztaltuk, hogy milyen veszélyes terep a lakás, nem hogy a járda aszfaltja.

Aztán közösségbe kerülünk, ahol már jó előre megrajzolják a kereteket számunkra és ha egy kicsit is kijjebb merészkedünk, megrovásban részesülünk. Ami azt jelzi, hogy 'rosszak' vagyunk, ha kilógunk, azok pedig nem akarunk lenni, mert az jellemzően büntetéssel jár. Szeretetmegvonással, kiközösítéssel, megszégyenítéssel... A félelem pedig tovább épül bennünk az iskolában, később pedig a munkahelyen. Mi lesz, ha nem lesznek barátaim, ha nem tudok jó jegyeket szerezni, ha nem vesznek fel ebbe vagy abba az iskolába, ha elveszítem a munkámat, ha.... Mire felnövünk, már olyan mély gyökereket ereszt a lelkünkben, hogy el sem tudjuk képzelni, hogy lehetne másképp is élni. Vagy ha képzelgünk is róla, a félelmeink erősebbek és hangosabbak maradnak, mint a vágy. 

És a félelmeink újabbakat szülnek, újrateremtve az élethelyzetet, amiben egyre kényelmetlenebbül érezzük magunkat. 

Egy talicska, akár mennyit nézegetjük, elég kicsi az esélye, hogy magától megmozduljon. Ha csak nem vagy egy vérbeli parafenomén, ha szeretnéd, hogy odébb kerüljön, meg kell ragadnod és el kell tolnod. Vagy megszervezned, hogy valaki más tegye. Ha talicska-üzemmódban vagy, hiába is várod magadtól, hogy megmozdulj, az csak akkor sikerül, ha cselekvő módba kapcsolsz. A kapcsoló pedig az inspiráció.

Imádtam a munkámat. De amikor megkérdeztem magamtól, milyennek szeretném látni az életemet 5 év múlva, hogy mit csinálok, az milyen érzésekkel tölt el és kik vesznek körül, akkor bizonyossággal tudtam, hogy nem ezt fogom csinálni. Ha már eljutottál te is idáig, akkor tudod, hogy itt kezdődik a változás. Amikor felemeljük a tekintetünket és elkezdjük kíváncsisággal fürkészni, ami körülvesz bennünket. Kívül keresgélünk, de valójában önmagunkat keressük. Fel akarunk ébredni, emlékezni akarunk a valódi érzéseinkre és a célra, amivel a világra jöttünk.

Egyetlen dologra van szükséged: erősítsd magadban a vágyat!

Tudom, hogy ez azokra a ködös ezoizékre emlékeztet, amikkel teli a hócipőd, és te, aki érteni szeretnéd a miérteket, ennyivel nem elégedhetsz meg, azt mondom, ne is elégedj meg vele, csak időlegesen függeszd fel az agyalást. Egyszerűen fogadd el, hogy most nem arra van szükséged, hogy megértsd. Csak csináld. Mert csak ha csinálod, fogod megtapasztalni, úgy működünk, hogy amikor egy nagyon mély és erős vágy épül a szívünkben, az kiszorít minden más érzést, és ilyenkor az eszközöket mágnesként vonzzuk a megvalósításhoz. Képzeld el, mi történik, ha ez a körforgás elkap! Amikor lelkesen kelsz reggelente, teli energiával és értelmet nyer minden, amit addig küzdelemnek gondoltál. Amikor minden hét karácsonyvárás, de nem egymás lábán taposós, műglitteres, hanem valódi öröm. Most még azt mondja az egod, mi van, ha nem sikerül, de ha cselekszel, és inspiráló dolgokkal töltöd meg a napodat, nem marad hely a szívedben a kétségek számára. Akkor megsokszorozódik az erőd, amivel keresztülvágsz az akadályok dzsungelén. Mert hogy akadályok ugyanúgy lesznek. Te leszel más, a szíved ereje lesz több, amivel szembenézel velük.

Tudod milyennek szeretnéd látni magad 5 év múlva?

talicska_1.png

Tetszett az írás? Köszönöm Neked, ha lájkolod és megosztod.

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekhid.blog.hu/api/trackback/id/tr8812038219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.