Életközeli élmények

Lélekhíd

Bakancslista. Reggeli, pezsgőzés, Las Vegas

2017. október 22. - FittAnyu

A Jack Nicholson és Morgan Freeman feledhetetlen alakítása révén ismert filmet szívem szerint receptre írnám fel mindenkinek. Ez az a film, amit nem elég egyszer, újra és újra meg kell néznünk, mert annyira fontos kérdéseket nyitogat, hogy nem szabadna megkopnia bennünk. Mielőtt a filmet láttam, nem tudtam, hogy nekem is van bakancslistám. Én célfalnak neveztem, miközben gondosan gyűjtögettem rá a képeslapokat és újságokból kiollózott, képekbe ültetett vágyakat. Írtam már róla, hogyan szembesültem vele, hogy ezek egytől egyig megvalósultak, ez az írás inkább arról szól, mit adott és miben változtatott meg, hogy kiléptem a dobozból, amiben addig éltem.

Evvel is arra biztatlak, hogy merj álmodni és váltsd valóra őket. 

A filmből...

Az egész úgy kezdődött, hogy az akkori férjemmel rokoni meghívást kaptunk az USA-ba, Los Angelesbe, én pedig... nem, nem kezdtem lelkesen a szervezésbe, helyette mindenféle érveket sorakoztattam fel, hogy miért ne menjünk. Miközben más jó eséllyel kiugrott volna a bőréből, én azon gondolkodtam, megengedhetjük-e magunknak, és az egészből csak a számokat meg a tennivalókat láttam, bár lehet, hogy a legjobban az aggasztott, a gyerekeinktől távol, akik 7 és 4 évesek voltak akkor, hogy fogok én kibírni egy teljes hónapot.

Még tinédzser voltam, amikor anyukám barátnője hazalátogatott a brazil férjével, és meghívott hozzájuk Rio De Janeiróba. De anyukám, talán mert féltett, és nem bízott abban, hogy gyermektelen vendéglátóim képesek lesznek-e úgy gondomat viselni, ahogy azt Ő tenné, nem engedett el. Így ez a történet azt ültette belém, hogy utazni, világot látni nem is olyan fontos dolog, hogy azért lelkesednünk kellene, megragadva a kínálkozó alkalmat. Végül a szüleimmel Ausztriáig jutottunk, minden további országot már tőlük függetlenül fedeztem fel. Történt ugyanis valami, amitől minden megváltozott bennem.

A meghívást követő télen váratlanul megbetegedtem. Néhány hét leforgása alatt önmagam árnyéka lettem, aki állni és a betegágyat elhagyni is erőtlen volt, nem hogy utazni. De a két műtét mellett, a szepszisből és a hashártyagyulladásból gyógyulva volt bőven időm gondolkodni. Például, hogy miért is van okom élni, azon kívül, hogy szeretnék a gyerekeimről gondoskodni, és látni őket felnőni, és arra jutottam, hogy a fejlődés, az énünk tágulása nem egy önző cél, hanem az egyik, ha nem a legfontosabb emberi küldetés. Ez pedig elképzelhetetlen úgy, ha a dobozban maradunk, és nem merészkedünk ki élményeket gyűjteni. A kórházi lét bőven szolgált élménnyel, de az életre mondott igenem olyan vidám és pozitív célok felé hajtott, mint amilyen a világ felfedezése. És újjászületett, tudatos lényem számára mi is lehetett volna izgalmasabb célpont, mint Amerika?

Nemrég olvastam róla, hogy ha sürgetik a szülést, és így az indokolatlanul gyorsan zajlik, a lélek lemaradhat. Hát, valami ilyesmi történt velem is, amikor röpke tizenvalahány óra leforgása alatt egy olyan világba csöppentem, amit addig elképzelni sem tudtam. Gondolj bele, 1993-at írtunk, épp hogy lezajlott a rendszerváltás, de még javában együtt éltünk a vasfüggöny, meg a berlini fal hagyatékával, amit azóta sem tudtunk teljes mértékben ledolgozni. Szóval, ezzel a háttérrel egyszeriben ott találtam magam Los Angelesben, ahol az első autó amit a repülőgépből kiszállva megláttam, egy metálszínű, full extrás Mercédesz volt (miközben mi előző évben cseréltük le az egyensárga Ladánkat egy Merkúros Opel Kadettre, ami 'keletre' készült, ezért még rádió sem volt benne). Belesüppedve a bőrülésbe indultunk neki az ötsávos autópályán a nyugati part felfedezésének. Abban az időben itthon kuriózumnak számított a déligyümölcs és kizárólag télen volt rá esély, hogy hozzájussunk némi közelharc és sorban állás után, ezzel szemben Californában narancs termett, mit termett, potyogott és gurult szerteszéjjel a kertekben. A házban ahol laktunk, a living room, dining room, meg a bálteremnyi, duplamosdós fürdőszobákon kívül, akkora konyha volt, hogy kis túlzással elfért volna benne a mi akkori lakásunk. A kedvencünk mégis az a gardrób méretű hűtő volt, amiből a beépített vízszűrőn keresztül vizet is lehetett csapolni és amivel kedvünkre gyárthattuk a jégkockákat. Annyi jeges italt azóta sem ittam, igaz, mi még most is a jégkockatartót tologatjuk a mélyhűtőbe, azt, amivel lélegzetvétel nélkül kell eljutni a vízcsaptól a hűtőig, mert különben a fele víz kilötyög. Szóval el kellett telnie pár napnak, mire az én lelkem is megérkezett, és képes voltam természetességgel kezelni a tényt, hogy igen, itt vagyok, és ez is egy hely a világon, ahol hozzám hasonló emberek élnek. A Mercédeszből aztán hol Lexus, hol BMW lett, így hoztak-vittek bennünket a rokonok és barátok San Diegotól, San Franciscoig, Las Vegastól, Palm Springsig. Egy kulturális és gasztronómiai cunami volt, amit évekbe telt feldolgoznom, ugyanakkor igen magasra tette a mércémet.

Las Vegas. Los Angelesből kis megállásokkal autóztunk idáig és amikor kiszálltunk a klimatizált autóból, szinte megütött a hőség. Nem véletlen, a sivatag kellős közepén épült ez az álomváros, ami a világ összes emberének az olvasztótégelye. Itt minden természetes, és semmin nem csodálkozol. Az utcán, a Stripen mindenki épp csak annyit tartózkodik, amennyi idő alatt egyik casino szállodából átmegy a másikba. Mi a Flamingo Hiltonban laktunk, ami nem a legnagyobb, de kétségkívül abban az időben az egyik leglátványosabb szálloda volt, ami a Las Vegasban játszódó játékfilmekben is rendre feltűnik. Az OZ-ban, egy elegáns 'all you can eat' típusú étteremben reggeliztünk, és miközben a büféasztalon a tengeri herkentyűktől a pizzáig mindenféle csoda között válogathattunk, egy pincér csillogó üvegpoharakban pezsgőt hozott az asztalunkhoz. Elkerekedett a szemem, de a vendéglátóink a világ legtermészetesebb módján reagáltak. Mikor fogsz legközelebb pezsgőt inni reggelire, kérdezték, és milyen igazuk volt, azóta sem fordult elő.

dsc_1562.JPG

A Flamingo Hilton bejárata. Egy csoda volt ide megérkezni, és az autóból kiszállni egyenesen a vörös szőnyegre

amerikalasvegas.JPG

A Cesar Palace épülete belülről azt az illúziót kelti, mintha a szabad ég alatt sétálnál. Minden pompa és kényelem a casinok világában azt a célt szolgálja, hogy jól érezd magad, és belefeledkezve az élménybe elengedj mindent, ami a külvilághoz köt. És persze, játssz, amennyit csak tudsz, vagy ameddig a pénzed engedi

Ma már tudom magamról, hogy tenger-függő vagyok, ami azt jelenti, ha nyaralok, valamilyen módon látnom, éreznem kell a tengert. Nem véletlen, hogy az akkor készült képek között is jó néhány a tengerhez, egészen pontosan, az óceánhoz kötődik. Pár napot egy baráti házaspárnál laktunk, San Diego és Los Angeles között, akik nem igazán értették, hogy miért akarok én megfürdeni a Csendes-óceánban, ami hideg, és az ember minden testnyílása tele lesz homokkal, meg apró vízi lényekkel, de nekem életem egyik leghatalmasabb élménye volt. Már a bokáig érő vízben megtapasztaltam az erejét. Miközben sétáltam befelé, jött egy ártatlannak tűnő hullám és simán feldöntött, lekapva rólam a fürdőruhát, amit aztán kereshettem a habokban. A háttérben állítólag még delfinek is ugráltak, de ezek egyikéről sem találtam képet, így maradt a part látképe a selymes homokfövennyel és a végtelen vízzel. Csak ültem, és néztem csodálva a végtelenségét, és el tudtam volna képzelni a hátralévő életemet főállású óceán-megfigyelőként.

amerikaoceanpart2.JPG

The Pacific 

amerikaoceanpart.JPG

Kilátás a szobánkból a dzsippel, amit annyira megszerettünk, hogy pár év múlva mi is vettünk egyet

San Frasciscot az egyik legeurópaibb városnak tartják, és leszámítva, hogy automata váltójú kocsi nélkül igencsak izgalmas és kuplungszagú lenne a közlekedés a hullámvasúthoz hasonló utcákon, valóban közelinek éreztem magamhoz ezt a várost. De a kedvencem azért így is San Diego maradt. 

amerikasanfrancisco.JPG

A Golden Gate híd. Valaki látta már nem felhőből kikandikálva?

A parti út, vissza Los Angelesbe, a híres Pacific Coast Highway mentén egyszerűen lenyűgöző. Amerikaiakat ugyan nem nagyon látsz kiszállni az autóból, de mi nem bírtuk ki, muszáj volt kicsit elidőzni a mókusokkal teli parton, és míg őket fotóztuk, fókákat is láthattunk, amint a sziklák körül lustálkodtak.

amerikaoceanpart3.JPG

amerikaoceanpart4.JPG

amerikaoceanpart5.JPG

Szintén felejthetetlen volt a Mojave sivatag és Calico. Régen itt ezüstbányászat folyt, ottjártunkkor skanzenekhez hasonló látványosságként működött, ami egy westernfilm díszletének is simán beillett, és ahová egy hosszú lépcsősoron lehetett feljutni. Mire felértünk a perzselő hőségben, mindenki kitikkadt, ezért jeges vizet kortyolgatva hűsölt a légkondicionált bárban, csak mi, magyarok gyűjtöttük az élményt, fotómasinánkat kattingatva.

amerikacalico2.JPG

amerikacalico.JPG

Az egész út során legjobban Disney Land-et vártam. Álltam a bejárat előtt és könnyeztem. Azóta tudom, hogy léteznek örömkönnyek is. Szívem szerint az egészet hazahoztam volna a gyerekeinknek, de meg kellett elégednem annyival, ami a bőröndjeinkben elfért. Na, meg a fejemen. A kalapba, amit a lentebbi képen viselek, egyszerűen beleszerettem. Nem volt kérdés, jönnie kellett. Úgyhogy hazafelé a reptereken, mindegy, hogy augusztus volt és hőguta, én kalapban virítottam.

Egy nap kevés, hogy mindenre felülj amire szeretnél, és garantáltan sok mindenre szeretnél. Nekünk két nap is szűkösen volt elég, mert még a magasból lesikló farönköt is bevállaltam, pedig remegett a lábam már akkor, amikor a sorban álltam. És a shopok! Tematikusan illeszkednek az attrakciókhoz és itt nagyon értenek hozzá, hogy kell becsábítani és vásárlásra ösztönözni a magunkfajta érzelmileg totálisan elgyengülő turistát. Úgyhogy nincs az a dollár mennyiség, amit ne lehetne itt elkölteni, ha még ugyan maradt mit Las Vegas után.

amerikadisneyland2.JPG

amerikadisneyland.JPG

Na, igen, itt 27 éves vagyok... És ez a szerelem-kalapom, bár kicsit nehéz volt hozzáöltözni, de még itthon is hordtam, aztán a molyok felfedezték, és elfogyasztották azt a különleges díszítést, ami olyan egyedivé tette, így pár évvel ezelőtt megváltam tőle 

Ugyancsak emlékezetes felnőtt játszótér az Universal Studios, Hollywoodban, ami szintén egy város a városban, és ahol betekinthetsz a filmtrükkök és az amerikai show-k világába. Volt földrengés, özönvíz, alattunk leomló híd, kaszkadőrbemutató Miami Vice módra (az alábbi képen épp ennek a díszlete látszik), King Kong, amint a mellét döngetve farkasszemet néz velünk, és majdnem elkapott bennünket a nagy fehér cápa, még szerencse, hogy minden hihetetlenül jól szervezett és biztonságos, ami máshol is annyira lenyűgözött Californiában. A legemlékezetesebb attrakció címet végül a Back To The Future produkció vívta ki nálam. Akkor még nem voltak itthon olyan szerkezetek (és ilyen minőségűvel azóta sem találkoztam sehol másutt), ahol három dimenziós filmet vetítenek eléd, miközben nem csak az ülésedet mozgatják a látvánnyal szinkronban, de még különböző hang, füst, stb. effektekkel is hitelessé teszik az élményt. Mi az ismert film autójával kalandoztunk az űrben mindenféle lények és repkedő izék között, és még órákig remegett kezem-lábam, miután kijöttünk. Kétségtelen, én eléggé beleéltem magam. 

amerikauniversalstu.JPG

Így festett egy látványos kaszkadőr-show díszlete, amiben volt jet skizés, lezuhanó, majd hatalmas lángokkal égő helikopter, felboruló víztorony, verekedés, lövöldözés, szóval minden, ami egy akciódús produkciótól elvárható

Volt sok dolog, ami nagyon tetszett, sőt lenyűgözött, és volt olyan is, amit azóta sokkal jobban értékelek itthon. Kiderült az is, hogy nem akarok ott élni, bár hajlok a megállapításra, hogy máshol sem a világban. Valahogy magyarabb lettem, még akkor is, ha az USA-ból hazajössz, garantáltan nem leszel ugyanaz, aki előtte voltál. A minőség szó egészen mást fog jelenteni, és felfedezed mi is az, nagyban gondolkodni. És a smiley-társadalom, ahogy néhányan nevezik az amerikaiakat? Én azt tapasztaltam, még mindig jobb egy üresnek vélt mosoly, mint egy nap mosolytalanul. Ami üres, azt meg lehet tölteni, ha akarjuk. És én csak egy kis szeletét láttam, úgyhogy ez az ország is még visszavár. 

 

Tetszett az írás? Köszönöm Neked, ha lájkolod és megosztod.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekhid.blog.hu/api/trackback/id/tr2012676719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.