Megszerelem végre ezt a lötyögő kapcsolót - mondta. És ha már elöl a szerszámos láda, ránéznél arra a polcra is? Kimondta. Pedig 10 perccel ezelőtt még az járt a fejében, hogy ma semmilyen projektet nem akar előhozni, csak hogy egymással foglalkozhassanak. De az utolsó pillanatban meghátrált. Úgy érezte, most nem tud egy újabb kudarcot elszenvedni, szembenézni azzal, hogy ő maga, a nőisége, nem elegendő, hogy a szeretett férfi felfigyeljen rá. Hogy a szokásos esti projektek helyett rá akarjon hangolódni. Hogy rákívánjon. Csak úgy. Csak mert nőből van. És észrevegye, majd megbolondul, annyira éhezi a közeledését. Inkább némán tűrt. De nem tudta agyából száműzni a gondolatot, hogy már a ciklusa végén jár, sőt, bármelyik nap megjöhet, és akkor a figyelme még inkább az intim testrészeire terelődik majd. Amikor bizonyos időközönként farkasszemet kell néznie azzal a szexisre igazított kis pamaccsal, de minden örömérzet helyett egy érzéketlen izével fogja magát újra, meg újra megerőszakolni. Érezte, ahogy a hormonjai dolgoznak, ahogy a melle megfeszül, az ágyéka forrón lüktet... De belefáradt a kezdeményezésbe. Szeretett volna az lenni, akit el akarnak csábítani. A préda akart lenni, aki nem agyal, nem taktikázik. Elege volt az 'okos' nőből, el akarta egy időre veszíteni. Szajhamódon szétvetni a lábait és a bőrén érezni a férfias erőt.

Szerette. Önmagánál is jobban szerette. Tiszteletben tartotta, hogy fáradt, hogy nehéz időszakon megy keresztül, és nehezére esik kikapcsolnia, érzéki üzemmódra hangolódnia, ezért nem hozakodott elő az érzéseivel. Nem akart önző lenni. Minden nap vacsorával várta haza, közben pedig csöndesen vágyakozott és reménykedett. Hátha az a nap lesz, amikor csábereje átüti a láthatatlan falakat. De reményei minden éjjel szertefoszlottak, amikor az egyenletes szuszogást meghallotta maga mellett az ágyban. Eleinte sírva fúrta magát a párnába, de idővel a könnyei elapadtak és elkezdett mozizni. Elképzelte magát álmai pasijával, amint szerelmes-buja együttlétben egymásra kívánnak, ahogy vágytól izzó szenvedéllyel szerelmeskednek, majd izzadtan, lihegve-aléltan összeolvadnak a beteljesülésben. Minden éjszaka lopott, csalt, hazudott, miközben filmjei egyre színesebbek, egyre forróbbak lettek. És egyre jobban kirajzoltak egy arcot. Már napközben is hozzá beszélt. Elképzelte, amint összefutnak ebédidőben, és nem tudnak parancsolni a vágyaiknak. Volt, hogy nem vett fel bugyit sem, és élvezte, amint ez a kis titok még kacérabbá teszi.

Hiába érezte, hogy ez a kettős élet megbetegíti a lelkét, mégis képtelen volt védekezni. Annyi könnyet sírt már el, annyi néma sikolyt hallatott, hogy úgy érezte, jár neki ez a csöppnyi boldogság, amit ez a titkos kedves jelent számára. És, bár mindvégig tudatában volt, hogy csupán a képzelete teremtette, inkább töltötte vele a mindennapjait, mint azzal a fájdalommal, amit a valódi férfi okozott benne. 

Hosszú idő telt el, mire rájött, hogy míg menekült, teljesen elvesztette önmagát. Egy örömtelen, kiégett színészre hasonlított, aki eljátszott már minden szerepet, megformált minden karaktert, míg élete alkonyán ráeszmélt, hogy a szerepek mögött, a máz mögött, nem is emlékszik már, ki is ő valójában. 

Elhatározta, hogy mindkét férfival szakít. Hogy kiszabadul a játszmákból, amik az évek hosszú sora alatt körbeszőtték, mint egy bábot. Kerüljön bármennyi időbe, legyen az ár bármekkora, megtalálja újra önmagát és ebben nem alkuszik többé senkivel. 

Tetszett az írás? Köszönöm Neked, ha lájkolod és megosztod.