Mellé telepedett a kanapéra és rámosolygott. Olyan békesség volt a tekintetében, hogy az angyalok szárnyainak rebbenése is tisztán hallatszott. Pedig búcsúzni jött. Hónapok lelket-tépázó viharát hagyta maga mögött amikor döntött, nem cipeli tovább a közös múltból…

  Festesz-e még csillámló ecsettel, nevetve göndör kacajjal...   Vágyod-e még a mesét, hogy álmodj hősökről, varázslatról, a szellőt, hogy lobogó hajjal szaladhass...   Hallod-e még az eső zenéjét, a föld lélegzését, és táncra perdül-e a lelked a rigó…