Lehet, most egy olyan életszakaszban vagy, hogy úgy érzed, mintha a vágyaid, az elképzeléseid, bármi is legyen az, emberi, egészségügyi, szakmai, kívül esnének a megvalósítható, elérhető dimenzión. Mintha egy fal lenne közted és a között a világ között, amit elképzeltél magadnak és ahova tartozni szeretnél. Mintha az információk, amiknek eddig a birtokába jutottál, túl erőtlenek lennének és még csak a felszínt látod, a mélység rejtve maradt előtted. Mintha kirekesztettek volna, mintha kívülálló lennél. És dühös vagy. Becsapva érzed magad, mert másnak sikerült, és hangosan rázod az öklödet; Hé, ez igazságtalanság, ez az én álmom! A változtathatatlanság kőszobraként irigységgel nézed a szellőt, ami mindig friss, mindig más, és huncut élvezettel kapja fel, amihez kedve van. De te csak morogsz, fujjolsz, mérgezed a lelked.

Az érzéseid nem csalnak. Kívülálló vagy és mindaddig az maradsz, amíg csak a kulcslyukon át nézelődsz és nem köteleződsz el. Amíg te magad nem bontod le azt a falat és nem lépsz beljebb, vállalva az arcodat. Oda, ahol az aktív párbeszéd zajlik. Ahol félszavakból is érteni egymást. Ahol azok az információk cserélődnek, amik az életed finomhangolásához kellenek. Amiket most is hallasz, de még a szavak, a mondatok nem jutnak el benned a megfelelő helyre. A helyre, ahol a hited magja pihen, ahol a tetteid parazsa szunnyad, ahol az erőd kimeríthetetlen forrása ered. Mert egy fontos összetevő még hiányzik. Még nem adtad hozzá a szívedet.

Mutasd meg magad! Kérdezz, válaszolj, és ne ragadj le a sekélyes közhelyek szintjén. Válj passzív megfigyelőből aktív résztvevővé. Lehet, most még félsz. Mert már olyan régen felvetted az álarcodat, ami mögött rejtőzve egy hibátlan és tökéletes képet festhettél magadról, hogy elkényelmesedtél. Félsz a megmérettetéstől, a sérüléstől, a múltaddal, a tetteiddel való szembenézéstől. Félsz kimondani, hogy becsaptad magad azzal, hogy életnek gondoltad a színházat, amiben éltél. Ahol te választottad meg a szereplőket és a kellékeket és ha valami nem azt visszhangozta, amit hallani szerettél, attól egyszerűen megváltál.

Mindez nem te vagy, csak egy rész belőled. Az egod, amit óriásira hizlaltál, miközben semmit nem akartál kockáztatni. Itt az ideje, hogy egy időre szabadságra küldd. Hogy vállald az igazi arcodat. Csak addig vagy sebezhető, amíg van titkod. Amíg azt rejtegeted, mindig félni fogsz, hogy lelepleződsz. Addig nem tudod felszabadítani sem magad, mert mindig vissza fog húzni.

Mit tegyél?

Mondd ki, amit érzel. Nevezd nevén a legnagyobb ellenségedet, a félelmedet, és győzd le a saját erejével.

Szabadulj meg a tökéletességed béklyójától, és legyél alázatos a tudás előtt. Legyél tanítható.

Ne csak bólogass, oltsd cselekvésbe a tudást.

Legyél hálás mindenért amit kapsz, mert minden tapasztalás téged gyarapít. De ne ragadj bele a múltba. A tanulságot keresd és ne a felelőst, ha pedig megtaláltad, lépj tovább ennek a tudásnak a bölcsességével.

A jövő vizslatása helyett éld meg a pillanatot a lehető legteljesebb jelenléttel.

Tanuld meg kifejezni a hálát és köszönetet mondani.

Gyakorold a szeretetet.

Nyiss be bátran, vár az ÉLET!