A napokban történt egy barátnőmmel, hogy a körúti villamoson egy másik női utassal 'furcsán viselkedő' férfira lett figyelmes. Így írta le a történteket.
"...telefonon beszéltem, miközben felfigyeltem erre a furcsán viselkedő férfire. Ugyan annál az egymás felé fordított ülés-párosnál álltunk meg. A molesztáló egyértelműen kipécézte az előtte ülő szőke lányt. Közel hajolt hozzá, úgy tett, mintha megszólítani készülne őt, a kezét a kabátja zsebébe dugva hozzádőlt párszor a combjához, stb. Ekkor már letettem a telefont és lopva figyeltem, hogyan reagál a lány, mivel még nem tudtam eldönteni, hogy esetleg valamilyen kapcsolat van közöttük, vagy sem. Az én előttem ülő férfi leszállt, a molesztáló láthatóan igyekezett az így felszabaduló helyet elfoglalni, de akkorra már éreztem, hogy itt valami tényleg nagyon nem stimmel, és becsúszó szereléssel elfoglaltam a lánnyal szemben lévő ülést. A férfi csalódottan nézett rám, majd újra benyúlt a zsebébe, és nekidőlt a lány combjának. Egyértelmű volt, hogy erre nem a háta mögött álló apuka közelsége kényszerítette, sem a villamos nem kanyarodott.
No ekkor kerültem én idegállapotba. A bal lábába rúgtam és rákiabáltam, hogy azonnal hagyja abba amit csinál, és ha még egyszer meglátom, két kézzel hajítom le a villamosról. Remélem, a szememből hányt szikrák egy életre beleégtek a hátába... Akkor értünk a Nyugatihoz, úgyhogy az ablakpárkányra lehelyezett cókmókját megmarkolta, és leslisszolt a villamosról. A jelenetet addigra már többen figyelték.
A lány hálásan nézett rám, de fogalmam nincs, miért nem szólalt meg, lehet hogy nagyon felzaklatták a történtek."
Elgondolkodtatott a történet, hiszen bármelyikünkkel megeshet, vagy már esett is meg hasonló. Mi az, ami áldozattá tehet bennünket valakinek a szemében? Hogyan reagáljunk, ha megtörténik? És miért válnak emberek bénulttá, míg mások képesek cselekedni?
Alapvetően mindannyiunkat a másik ember tiszteletére neveltek, és talán ezért is van, hogy viszonzásul is ezt várjuk. Így az első gondolatunk nagy eséllyel nem az, hogy valaki bántó vagy valamiféle hátsó szándékkal közeledik és nem is az, hogy hangosan felcsattanjunk. Általában a hangos beszédtől is óckodunk. És talán pont ez az, amiben a 'molesztáló' is bízik.
De vannak egyéb tényezők is, amik egy nőt az áldozat szerepbe sodorhatnak. Ilyen lehet a megbélyegzéstől való félelem. Ismerjük ezeket az ítélkező kliséket, mint a 'biztos provokálta', 'tisztességes nővel' ilyen nem fordul elő, 'miért kell ilyen kirívóan megjelenni' stb. Ezért a nő sokszor inkább tűr. De mit jelent a kirívó, kérdezheted joggal. A piros szoknya nem az, de ha piros a körmöm is, avval együtt már igen? Vagy ha a hajam kibontva hordom, akkor már kivonom magam ellen a sorsot? Vagy ha szőke vagyok? És attól, hogy valaki szemében kirívó lennék vagy extrém, deviáns a megjelenésem, attól már engem inzultálni kell?
De előfordul, hogy a nő maga is szégyelli a történteket és éppen ezért titkolja a környezete előtt. Mert úgy érzi, 'bepiszkolódott' és undorral tekint önmagára emiatt. Vannak emberek, akik a mestereivé váltak annak, hogy megérezzék mások gyengeségét, mert sok esetben pont a saját gyengeségüket látják visszaköszönni, amit már annyira jól ismernek. Végre lehetnek a másik oldalon, ezért lételemük, hogy áldozatra vadásszanak.
Mindkét eset sebbel jár. Sebbel, ami személyiségtől függően gyógyul és addig, amíg titkolózunk és nem beszélünk nyíltan róla önmagunkkal sem, addig véglegesen nem is gyógyulhat meg.
Ahhoz, hogy egészségesen kerüljünk ki és lépjünk tovább egy konfliktusból, tudnunk kell, hogy bármi is történt az addigi életünkben, annak nem kell feltétlenül megismétlődnie. Tanulnunk kell a tapasztalatainkból és felvállalni, hogy kiállunk önmagunkért. Hallatni a hangunkat, még akkor is, ha ellenkező a véleményünk. Van, hogy egyedül maradunk. Hogy egyedül kell megvívnunk a csatánkat. De hinnünk kell abban, hogy önmagunkban is értékesek vagyunk és ennek tudatában menni tovább. Csak így élhetjük a saját életünket és válthatjuk valóra az álmainkat is.
Tetszett az írás? Köszönöm Neked, ha lájkolod és megosztod.