Már egy ideje fontolgattam, hogy nekifogok úti beszámolót írni, olyan hasznos információkkal, amik megkönnyíthetik az utazásodat, vagy akár a döntésedet, ha épp úti cél választásán gondolkodsz, nálam ugyanis már a ráhangolódásnak komoly rituáléja van. Végül csak tavaly kezdtem írásba, ezért célszerűbbnek találtam a legfrissebb élményekkel kezdeni.

Olaszország szerelmeseként az Amalfi régióval szemeztem már egy ideje, de legutóbb Portugália győzte meg a szívünket. Ennek az utunknak a részleteire később még visszatérek, most fogadd szeretettel kedves Olvasóm, az Amalfi partról hozott élménybeszámolómat.

Mivel már a tervezés-szervezés részt nagyon élvezzük, az extrémebb utakat kivéve magunk szoktuk megszervezni az utazásainkat Lacival, a férjemmel. Mindketten amolyan aktív pihenésre vágyók vagyunk, akik nem bírnak naphosszat heverni egyazon helyen, én még tenger-függőként sem :-), mi szeretünk menni, felfedezni és megélni egy hely sokszínűségét. A látnivalók habzsolása azonban nem a mi műfajunk. Nem kipipálni akarunk mindent amit az útikönyvek felsorolnak, de még azt a tervet sem feltétlenül, amit az okosfüzetemben összeraktunk. Nem megyünk be minden templomba, kiállításra, viszont imádjuk a piacokat, a kis boltokat, ahol helyi emberekkel lehet találkozni, beszédbe elegyedni. Hm, milyen jó is elüldögélni és kávét kortyolgatni a nyüzsgő kikötőben, megmászni egy kilátót, hogy onnan lássuk a naplementét, kulináris kíváncsiságunknak hódolva olívabogyót, sajtot, szalámit vagy akár bort kóstolni egy helyi termelőnél...

A megérkezés

Amikor ezt az utunkat tervezni kezdtük, még abban gondolkodtunk, hogy autóval, hosszabb, rövidebb városnéző megállók közbeiktatásával tesszük meg a cca. 1500 km-t Budapesttől Amalfiig, de a 2 hetes szabadságunk idejére ez igencsak zsúfolt program lett volna. És mivel nem akartunk végigrobogni Európa egyik legtöbb látványosságát rejtő vidékén, végül lerövidítettük a listánkat és a repülés mellett döntöttünk. A Wizzair nápolyi járatával 1 óra 40 perc az út, a reptérről pedig a Pintour társaság kisbuszával nyílegyenesen el lehet jutni Amalfiba.

2018. július 24. A gépünk ugyan jókora késéssel indult Ferihegyről, de a nápolyi reptér úgy várt bennünket, mint régi ismerősöket. A város fölé emelkedő Vezúv látványa kétséget kizáróan megerősített, a nyaralásunk elkezdődött.

Bár jelezve nem volt a megálló, némi kérdezősködés után a táblákkal jól jelzett Ali busztól kicsit tovább megtaláltuk a kisbuszunkat.

Már ez az út ízelítőt adott a Salernói-öböl szépségeiből. A hegyek közé ékelt városkák, a meredek sziklák, a rajtuk kanyargó szűk utakkal, a tenger kékje pont olyan festőiek, mint ahogy azt az útikönyvek alapján vártuk, mindössze az érzékeny gyomrúaknak javasolt nem ugrálni és forgolódni a fényképezőgéppel, amit én is gyorsan megtanultam. :-)

Szűk 2 óra múlva már Amalfi főterén, a Piazza Flavio Gioian álltunk, ahonnan a szállásadónkkal lelevelezett transzferrel még megtettünk egy rövidke utat. Ez a kis tér egyébként a partvidék egyik legforgalmasabb csomópontja, itt a kikötő, innen indulnak és ide futnak be minden irányból a helyi buszok, állnak itt taxik, parkolnak motorok, autók, a turisták áradnak minden felől, szóval jókora a nyüzsgés, de a helyi rendfenntartók valahogy mindig rendet vágnak a káoszban.

Egy kis élelmiszerboltot érintve még bevásároltunk, majd a szállásunkon, a kilátásban gyönyörködve felnyitottunk egy üveg jó helyi bort.

Bár bak jegyűként szeretek tervezni, ezúttal csak nagyon vázlatos skicceink voltak, mit is szeretnénk megnézni, ahogy azt sem döntöttük el előre, hogy bérlünk-e autót, motort vagy sem. Mivel az útleírásokban azt olvastuk, hogy a közlekedés a menetrend szerinti járatokkal is egészen jól megoldható, kezdettől erre hajlottunk, mint sem, hogy a parkolással bajlódjunk a csúcsszezonban, amikor a partvidékre nyugodtan ki lehet tenni a megtelt táblát.

Ráadásul a saját autónak megvan az a hátránya, amit már több utunk során megtapasztaltunk, hogy akkor is kötve vagy hozzá, ha történetesen nem akarnál A-ból indulva A-ba visszatérni. Az Amalfi partvidék pedig az a hely, ahol folyamatosan csábítást érezhetsz erre. Úgyhogy nem béreltünk semmilyen járművet és néhány döccenőtől eltekintve, amikor jól jött volna egy gyorsabb, kényelemesebb megoldás, úgy gondoltuk, jól döntöttünk.

Szállás és egyéb praktikumok

A különböző gyűjtőoldalak sokféle szállást kínálnak ezen a partszakaszon is. Mi jellemzően a booking.com-ot részesítjük előnyben, de mivel már január-februárban nem találtunk megfelelő paraméterekkel szállást, végül az airbnb-n foglaltunk.

A szállásunk alatti útról is meseszép látványban gyönyörködhettünk

Amalfiban laktunk, de néhány buszmegállónyira a centrumtól, az apartmanházunk pedig közvetlenül a tenger fölött magasodó sziklafal oldalában épült.

Ugyanarról a parti útról így festett az apartmanházunk... Hogy hogyan tudnak itt építkezni? :-)

Amikor egy szálláshelyen több napot töltünk, és szívesen nyújtjuk kicsit hosszabbra a reggelt, inkább választunk kis konyhával felszerelt apartmant, mint ahogy itt is tettük, persze, terasszal. :-) Ilyen kilátást vétek kihagyni.

Szárított sonka, coppa di Parma, mortadella, pancetta, sajtok, olívás és szárított paradicsomos lepény kenyér... Hm, az olaszok mesterei az ízeknek.

A reggeli gerincébresztő tornám a napfelkelte csöndjében 

Az évek alatt egyre racionálisabbak és praktikusabbak lettünk a csomagolásban. Bár nekem még mindig van mit lefaragnom, már nem pakolom be a fél háztartást, :-) mint pár éve. Igaz, a szállások is egyre jobban felszereltek lettek. Tekintve, hogy a fapados járatokon nagyon megszigorították a csomagfeladás és a kabinba felvihető poggyász feltételeit, mosható, vasalás nélküli, könnyen kezelhető ruhákat igyekszünk magunkkal vinni és olyan apartmant keresni, ahol van mosógép. Ez utunk során olyan opciót váltottunk, hogy mindketten 20 kg-os poggyászt adhattunk fel, fura is volt azzal sakkozni, hogy ne lötyögjenek a bőröndben a holmik. De visszafelé nagyon jól jött az a plusz hely. :-)

A szállásokat nem csak képek, leírás, értékelés alapján szoktuk szemügyre venni, de Google Earth-ön is. Milyen a környék, mennyire van közel vagy messze csomópontoktól? Ha autóval megyünk vagy bérlünk, tartozik-e parkolóhely a szálláshoz, ha nincs, hol tudunk parkolni, ha viszont gyalogosan tervezünk, akkor milyen az egyéb közlekedés, van-e a közelben bolt, étterem stb., ezek mind fontos kérdések, amikre jó előre felkészülni, választ kapni.

Amalfiban, és általában ezen a partvidéken, hosszú lépcsősorok vezetnek mindenhova. Ha akarod sem tudod megspórolni, hogy valamennyit lépcsőznöd kelljen, úgyhogy az edzettség itt kifejezetten előny. 

Július 27-én egy ritka és különleges élményben is részünk volt, a teraszunkról nézhettük végig a teljes Holdfogyatkozást.

Amalfi

Ha a főtérről elindulsz felfelé a kis utcácskán, szinte azonnal a Szent András-katedrálishoz (Duomo) jutsz, ami egy épületegyüttes része. Én ott állva, abban a pillanatban estem igazán szerelembe ezzel a városkával és onnantól bármikor, bármilyen napszakban jártunk arra, mindig megcsodáltam ennek az épületnek a különböző arcait.

Első ott jártunkkor épp egy temetési szertartáshoz készülődtek. Először nem értettük, miért terelgetik a turistákat biztonságiaknak látszó férfiak, de hamarosan megérkezett a gyászoló család a koporsóval. Nagyon bensőséges találkozás volt ez a helybéliekkel, és a könnyeimet törülgetve még sokáig a pillanat hatása alatt voltam.

Tovább menve kis üzletek, kávézók, fagyizók, éttermek váltják egymást. Érdemes bekukkantani a kis sikátorokba is, mert tartogatnak váratlan szépségeket. 

Az itteni élet egy másik arcával találkoztunk este, amikor a levegő kissé lehűlt és a turisták felcserélték a strandruhát egy elegánsan szellős darabra. A halak frissek, a borok csábítóak, előételtől a desszertig széles a választék. Ínyenceknek ezeket muszáj megkóstolni. :-)

Bármilyen napszakban érdemes betérni a Pasticceria Andrea Pansa cukrászdába, a forgatagból kicsit kiszakadva elüldögélni a bájos asztalkák egyikénél. Mi több alkalommal is innen indítottuk a napunkat egy kávé-süti kombóval, annál is inkább, mert innen a menetrend szerinti buszok és a kikötő is csak pár lépés.

Salerno

Az utazás izgalmasabb volt, mint maga a város. Hajóval érkeztünk, így a Tirrén-tenger felől is megcsodálhattuk a Salernói-öböl városkáit, Amalfitól, Salernoig. 

Az egyik kikötőnk, Cetara. Egy kis halászfalu volt, ma az UNESCO Világörökségének része, az Amalfi-part többi városával együtt

Már Salerno kikötőjében meglepve néztük, hová tűntek az emberek az utcákról. Mintha megállt volna itt az élet. Az öböl névadója kellemes város, hatalmas kikötővel, tipikus olasz utcácskákkal, sikátorokkal, gyönyörű parkkal, sétánnyal, de jóval alulmaradt a partvidék többi látnivalójához képest.

Érdekes volt az is, hogy a belvárosban járva egyetlen élelmiszerboltot sem találtunk. Voltak kicsi és nagyobb éttermek, pékség, ahol nagyon finom sütit ettünk, de palackos ásványvizet végül a nap végén, a kikötőbe visszatérve tudtunk csak vásárolni. 

Positano

Az a városka, ahová többször is visszatértünk és mindannyiszor másik arcát fedte fel előttünk. Egy sziklák közé épült ékkő, színes házakkal, kis boltokkal, teraszokkal, nagy kikötői forgalommal, stranddal, pezsgő élettel. Első ízben az Istenek Ösvényét végigjárva találkoztunk, akkor ezzel a látképpel fogadott bennünket.

Elegáns boltok, élénk színek, virágok mindenhol, igazi mediterrán hangulat

Az Istenek Ösvénye

Tikkasztó hőség ide vagy oda, ezt a túrát semmiképpen nem akartunk kihagyni. A monda szerint itt ereszkedtek le a görög istenek a tengerhez, hogy Odüsszeuszt megmentsék a szirénektől. Korán reggel, a szokott buszmegállónkból indulva a helyi, Agerola felé tartó járattal vágtunk neki a hegyre tapasztott szerpentinnek. Kértük a sofőrt, szóljon, hol kell leszállni, de enélkül is eltéveszthetetlen lett volna, ugyanis szinte kiürült a busz a célállomáson.

Agerola főteréről indul az út: Sentiero Degli Dei , az Istenek Útja

Már a hegy lábánál láttuk, hogy fönt gyülekeznek a felhők, de cseppet sem bántuk, hogy nem fog tűzni a Nap ezerrel. Minden eshetőségre felkészülve azért vittünk magunkkal esőkabátot is, de végül nem volt rá szükség. Agerola főteréről jól kitáblázott, jelölt út vezet két célállomás felé, ami száraz időben biztonságosan járható. A hosszabb és látványosabb szakasz egészen Positanoig visz, mi ezt jártuk végig.

Számomra mindig érthetetlen, hogy lehet nekivágni egy ilyen útnak szandálban, mégis láttunk rá példát. Ez nem csak lassítja a haladást, de kifejezetten balesetveszélyes is, úgyhogy megfelelő ruházatról, és túrázásra alkalmas cipőről mindenképpen érdemes előre gondoskodni.

Az ösvény legeleje egy könnyed sétaút, de a legszebb panorámájú szakaszt inkább közepesen nehéznek mondanám, ahol sziklák között kanyarog az út föl és le, helyenként igen meredeken. Van, hogy nagy kövekkel, máshol murvás, apró, görgő kavicsokkal 'felhintve'. 

Alattad a mélység, a tenger azúrjával, fölötted a mediterrán kék ég, még ilyen párafüggönyön át szemlélve is lenyűgöző látvány, élmény, ha nem is teljesen veszélytelen. Épp egy erdős szakaszon haladtunk, amikor leomolhatott a szikla. A fáktól semmit nem láttunk, csak hallottuk, amint nagy robajjal megindul a hegy. Nagyon közel volt. Sokat nem tehettünk, mint hogy földbe gyökerezett lábbal füleltünk, hogy merre halad a hang forrása. Szerencsére elkerült bennünket és a nem sokkal előttünk haladó párt is. 

Az ösvény végén, Nocellébe érkezve aztán az üzleti érzékkel megáldott olaszok újabb kedves meglepetése, limonádé bár várja a kitikkadt túrázókat. Mi kicsit tovább, a főtéren, a Piazza Santa Crocen álló pavilonban ittunk mennyei, frissen facsart gyümölcskoktélt, mielőtt nekiindultunk az 1700 lépcsőnek.

 A háttérben, a lépcsősor végén lévő város Positano

Ravello

Ez a város egy igazgyöngy, ami a hegyek között húzódik meg szerényen, minden gyönyörűségével, panorámájával, káprázatos parkjaival, kertjeivel, éttermeivel, kis boltjaival, galériáival, kávézóival. Egy békés sziget, ahol a lassításra, csöndre, nyugalomra vágyó lélek megpihenhet, föltöltődhet. Igazi kézenfogva sétálós, összebújós, szerelemre lobbantós hely. :-) 

Amalfi központjából buszoztunk fel ide. Már az utazás is élmény, hiszen a hegyek-völgyek között kanyargó útról pompás kilátás nyílik a tengerre, de a város minden zuga valamilyen gyönyörűséget rejt. 

Sorrento

A félszigetnek nevet adó városka felfedezésére is érdemes egy egész napot szánni. Ez a rendkívül sokszínű város nagyon a szívünkhöz nőtt, nem csak azért, mert itt ettük az eddigi legfinomabb pizzát a Bistrot Lievitomadre Iommellaban, de a sokféle szépsége miatt is, amivel találkoztunk. És ha már itt jársz, és történetesen shoppingolni támad kedved, az olasz divat színe-java is megtalálható itt. :-)

A lépcsősor, amin a kikötőből feljutsz a főtérre

És ha feljutottál, állj meg kicsit és gyönyörködj

Kilátás a völgybe, ahol  a régi malom épületei 1866 óta állnak elhagyatottan, és amiket azóta a magas páratartalom miatt burjánzó növények birtokba vettek

Ide is hajóval érkeztünk, visszafelé azonban busszal mentünk, így élveztük a pazar kilátást, a villák között kanyargó úton. A busz a központi pályaudvar előtti térről indult, ahonnan Nápoly felé, Pompei érintésével, a Circumvesuvianaval lehet tovább utazni, de erről az utunkról később írok.

Praiano

Este/éjszaka a városok egy egészen más arcával ismerkedhetsz meg. Az egyik ilyen élményünk Praianohoz kötődik, ami mint kiderült, egy igen bájos városka, és ahol egy nagy séta után különösen finomat vacsoráztunk egy csodás panorámájú hotel teraszán. Ha úgy éreznéd, túl sok a jelző, hidd el, még kevés is. :-)

Hazafelé a világító mécsesekkel szegélyezett főutcán sétáltunk még egyet, olyan finom meleg este volt.

Capri 

Capri egy életérzés. Szépség, elegancia, luxus, a mediterrán kékség közepén. Ide nem szabad hátizsákos turistaként érkezni. Caprit olaszosan, könnyű nyári ruhában, feltűrt ujjú leningben kell felfedezni, könnyed sétával bejárni. Élvezni, átérezni. Kiülni egy teraszra egy gyümölcsös koktélra, finom ebédre...

Valószínűleg mindenkinek van olyan mélyen őrzött vágya, ami ha megvalósul, könnyes boldogsággal tölti el a szívét. Nekem ilyen volt áthajózni a Faraglioni sziklák boltíves sziklakapuja alatt. Ezt a élményt egész életemben őrizni fogom.

Caprira nem közlekedik komp, így személyautóval sem jöhetsz át csak hajóval. Az egyik hajótársaság kínált olyan Amalfi-Capri-Amalfi utat, aminek része volt a sziget körülhajózása. Kicsit rosszul kezdődött az út, mivel a hajó nem Amalfiból indult, amikor felszálltunk, már a legjobb helyek foglaltak voltak, a hajó elejében lévő padok is, ahol mi előszeretettel kuckóztuk be magunkat a hajózásaink alkalmával.

Ahogy közeledtünk a sziklákhoz, úgy vert egyre hevesebben a szívem, és nem bírtam megállni, hogy ne menjek előre a hajó orrába, oda, amit itt kötéllel zártak le. A horgony le és felhúzását szokták onnan vezérelni, de ettől még más hajókon simán lehetett ott állni, ülni, legfeljebb kikötéskor kérték, hogy kicsit menjünk hátrébb. Talán mások ezt nem tudták, de amikor a Stellahoz értünk, én voltam az egyedüli a hajó orrában, így a tülekedő tömegtől nem zavarva élhettem meg ezt a csodát.

Hálás vagyok Lacinak, hogy jó érzékkel megörökítette ahogy felnézek, miközben a hajó kürtölt egyet, és szép lassan áthaladtunk, közvetlenül az előtt, hogy a karjaiba vetem magam. :-) Mivel a monda szerint, ha a kapu alatt a szerelmesek megcsókolják egymást, szerelmük örök marad, ezt mi sem mulaszthattuk el.  

Kis idő múlva kikötöttünk a Marina Granden, ahol a többi nagyobb turistahajó is. A látvány már a kikötőbe érve pazar, Capri tényleg szerelembe ejtő, még a turistáktól nyüzsgő csúcsszezonban is.

Ne higgy annak aki azt mondja, Caprira elegendő egy nap, pláne, ha a hajó menetrendjéhez vagy kötve, mert akkor az csak egy bő fél. És ennyi nem elég. Feltéve, hogy úgy szeretsz utazni, mint mi, élvezve, nézelődve, belefeledkezve, és nem csak átrobogva mindenen. Ha újraterveznénk, biztosan az utunk végére tennénk a szigetet, és még megszállnánk itt 1-2 éjszakát.

A buszvégállomás tere. Vajon van a világon olyan hely, ahol ne találkoznánk magyar vonatkozású emlékkel? :-)

Az itteni közlekedéshez bérelhető robogó, rengeteg a taxi, illetve kis buszok szállítják menetrendszerint a turistákat Capri és a sziget másik városa, Anacapri között. A kikötőtől induló fogaskerekű a funiculare, amivel egyenesen Capri városba lehet feljutni.

A karthauzi szerzetesekhez kötődik, és 1380-ig nyúlik vissza Capri első parfümjének a története. 1948-ban találták meg a régi formulát, amikor is a pápa engedélyével, egy piemonti kémikus segítségével létrejött a világ legkisebb parfüm laboratóriuma, a Carthusia. Nem csak az illatok, a design és a csomagolás is egyedi. Így Capri velem maradt, illatba zárva is :-) 

Vezúv

Bármilyen korán is indultunk Amalfiból a menetrendszerinti busszal, dél magasságában értünk a hegyhez. Sorrentoból a Circumvesuvianaval (CV) Pompei Scavi állomásig utaztunk, ahonnan különböző társaságok buszai szállítják az utazókat (mi az EAV-ot választottuk, a buszon lehet váltani jegyet) a parkolóig, ahonnan a támogató jegy megvásárlását követően gyalog lehet folytatni a túrát.

Az élmény egyedülálló, nem véletlen, a Nápoly fölé magasodó hegy egy ikon, de hiába csak cca. 500 méter a parkolótól fölfelé, a tűző napon, a melegtől és a portól nehéz levegőben egy örökkévalóságnak tűnt. Az utat kis bódék szegélyezik, ahol az irtózatosan sok érdektelen giccs mellett szerencsére hűsítőt, és életmentő csokit is lehet kapni. :-) Zárt, biztonságos cipő, mondanom sem kell, kötelező + víz. Ez utóbbiból minél több. :-)

Pompei

Visszatérve a Vezúvról beültünk ebédelni egy étterembe. Az utunk során akkor eredt el első ízben az eső, de innen fogva jött velünk a további 2 napban is. A gyerekek, de még a felnőttek is örömtáncot jártak, az sem zavarta őket, hogy bőrig áznak, élvezték a ritka égi áldást.

Pompei felfedezésével bármennyi időt el lehet tölteni. Mi pár órával beértük, igazából benyomásokat szerettünk volna kapni és nem minden utcát, követ bejárni. Az egyik épületben meg lehet nézni egy filmet, ami bemutatja, hogy nézhetett ki a város élete eredetileg, ezt mindenképp érdemes beiktatni a programba.

Visszafelé aztán még beutaztunk Nápolyba a CV-val, egy lélegzetnyi nápolyi levegőt szippantani, aztán vissza Sorrentoba, ahol még jutott időnk egy jó vacsorára a kedvenc éttermünkben, mielőtt az utolsó buszok egyikével visszaindultunk Amalfiba.

A CV elővárosi vasút, amin utazva a mi HÉV-ünk külsőre kész luxusnak tűnik. :-)

Nápoly

„Nápoly nem adja könnyen magát” mondta egy ismerősöm, utalva arra, hogy nem könnyű igazán megismerni és megszeretni ezt a várost. 

A hazaút napjára tettük a városnézést. Kora reggel Amalfiból a Pintour busszal utaztunk vissza is a reptérre, ahol csomagmegőrzőbe tettük a poggyászainkat, majd Ali busszal tovább a belvárosba, ahonnan metroval mentünk még kicsit, hogy csatlakozzunk a városnéző busz útvonalára.

A városi közlekedés egyébként nagyon jó, és ha van már képed róla, mit merre találsz, egész könnyű a tájékozódás is.

Ha nem akarsz lépcsőzni, meg hegyet mászni, próbáld ki a siklóvasutat

Ami a város szemetességéről szóló úti beszámolókat illeti, ezek sajnos igazak. Nápoly utcái, néhány általunk is felfedezett környéket leszámítva, szörnyen piszkosak, ami szomorú látvány, hiszen gyönyörű épületekről, parkokról, történelmi látnivalókról van szó.

A reptérre végül taxival mentünk vissza, tipikus olasz kaland volt, kicsit lejjebb ezt is leírom. 

Közlekedés

Az Amalfi part menti városok között sétát csak nagyon rövid távon érdemes tervezni, mert gyalogos számára kijelölt út, járda többnyire nincs, viszont a helyi SITA társaság által üzemeltetett buszok, melyekhez a dohányboltokban lehet jegyet venni, meglehetősen kiszámíthatóan közlekednek. A buszon nem lehetett vásárolni jegyet, és ez érthető is, amikor még azok kezelése is időnként akadozva ment a rengeteg felszálló mellett. Sokszor a sofőrök inkább meg sem várták, míg a tucatnyi felszálló bedugdossa a jegyét az automatába, maguk tépték azt el felszálláskor.

Azt az információt kaptuk a szállásadónktól, hogy az 1.30 EUR-s jeggyel az egész partszakaszon tudunk közlekedni, úgyhogy mi gond nélkül azt használtuk és nem a drágábbat. Mindig volt nálunk pár db plusz, egyszer pont ezért tudtunk kisegíteni egy Mauritiusról érkező fiatal párt, akik jegy hiányában nem szállhattak volna fel a buszra. Roppant hálásak voltak.

Érkezéskor érdemes azonnal egy menetrendet is begyűjteni, mi is így tettünk, bár a városokon belüli megállók nincsenek benne feltüntetve, csak a városok, de ebből már lehet következtetni, hogy kb. mikor ér az adott megállóba a busz. A buszok Sorrento-Amalfi és Amalfi-Salerno között közlekednek oda-vissza, csúcsidőben elég sűrűn, de figyelni kell a különböző időszakokat jelölő betűjelekre.

Némi késéssel mindig kell számolni, nem csak a felszállók, az útviszonyok miatt is. Van, hogy lehet tempósan haladni, máskor meg áll a forgalom egy rosszul leparkolt autó miatt vagy egyszerűen azért, mert lehetetlen két járműnek elférni és ilyenkor valakinek tolatnia kell, amit a buszosok a legritkább esetben tesznek. Néha tényleg csoda, hogy férnek el az ellenkező irányban közlekedő buszok a sziklák és a szakadék között kanyargó szűk úton, de a sofőrök minden helyzetet megoldanak.

A dudálás itt teljesen megszokott dolog, ’vigyázz, jövök és nincs szándékomban megállni’. :-) Kismotorokkal persze, mindig mindenhol áramlanak, ha találnak egy kis rést, máris befurakodnak. Szabályok? Hm, hát, azokat itt meglehetősen szabadon kezelik, de a büntető cetlik röpködnek is a carabinierik intézkedése nyomán. Volt, hogy a kereszteződésnél, ahol a buszunkat szoktunk várni, teljesen megbénult a forgalom a tilosban parkoló autók miatt, de aztán pillanatok alatt rendet tettek.

Amalfiban laktunk, de nem a centrumban, ezért pár megállót napi rendszerességgel megtettünk a busszal. Mivel az apartmanházunk nagyon közel volt az Agerola és Pogerola felé menő útelágazáshoz, addig mindig felgyalogoltunk, így 3 buszjárat közül a leghamarabb érkezővel tudtunk bejutni a központba. Persze, ha épp nem hagyott ott bennünket, mert bizony két ízben ez is előfordult. Hiába integettünk, ahogy az itt szokásos, a busz leszálló utas híján tovább ment. Gondolom, jókora késésben lehetett a menetrendjéhez képest, így az sem érdekelte, hogy egy helyi bácsika is ott állt, kókadozva a hőségben, vagy a másik alkalommal egy pár, bőröndökkel, akik a csatlakozásukat akarták elérni. 'Vedd a tempót nyaralósra, ne akarj sietni', üzenték ezek az esetek. :-) Ezért aztán itt nem is szabad kicentizni az indulás-érkezést és az sem baj, ha 20-30 EUR mindig van nálad, B terv esetére, pl. egy taxira földön vagy vízen. Egy 20 km körüli út pl. 16 EUR volt Fjordo di Frurore és Positano között. 

Érdemes a hajójáratokat is kipróbálni. Mi imádtunk hajózni. Ugyan jóval drágább, mint a busz, de gyorsabb, kényelmesebb és látványnak sem utolsó. A kikötőkben több társaság ajánlatai között válogathatsz, szórólapokkal, menetrenddel, készséggel segítenek.

Sorrentoban, a Circumvesuviana végállomásánál lévő kis irodában lehet 3 napos Campania Artecardot venni, amivel a CV és a nápolyi tömegközlekedés ingyenes, valamint különféle belépőjegy kedvezmények is igénybe vehetők.

Strandok

Háromféle strand van ezen a partszakaszon; városi, ami a kikötőkkel egy soron épült ki, lépcsősoron megközelíthető, és/vagy hajóval elérhető. Egyik gyönyörűbb, mint a másik. A víz selymes, áttetsző és kellemesen hűs. Legtöbbjük ugyan fizetős, de ezért kapsz napágyat, napernyőt és van mosdó, zuhanyzó és beach-bár.

Az egyik „fapados”, de annál gyönyörűbb adottságú strand, a Fiordo di Furore, Furore településhez tartozik és a listám élén szerepelt. A buszmegálló egy viadukton van, onnan egy közepesen hosszú lépcsősoron lehet megközelíteni. Infrastruktúrája nincs, ezért ide érdemes felkészülten érkezni, mi is piknikpléddel, gyümölccsel, ásványvízzel felszerelkezve jöttünk. A srácok és néhány vagányabb lány ugráltak a magas párkányokról az azúrkék vízbe, Laci is bevállalt egy ugrást, ami annyira váratlanul ért, hogy még csak nem is fotóztam, pedig nagyon büszke voltam, amiért olyan pöpec fejest ugrott.

A mi gyalogosan is elérhető strandunk a Spiaggia di Duoglio volt, ahova 464 meredek lépcsőn vezetett az út és ahol két összeérő strand közül is választhattunk. Az ismertebb a Lido Degli Artisti. Ide kb. félóránként jött hajó és hozta-vitte az utasokat másik strandra vagy Amalfi központjába. Utolsó nap mi is hajóval akartunk visszamenni, a gyilkos lépcsőzés helyett, de annyira beborult, hogy inkább mégis gyalog indultunk neki. A nem túl hosszú úton aztán utolért bennünket az eső, úgy szakadt, hogy pillanatok alatt kisebb folyóvá vált, csak úgy hömpölygött, a kapunk előtti lépcsőn pedig egyenesen vízesésként zúdult alá.  

Gasztronómia

Bár ez blokk most ide került, egy profi szakács társaságában a kulináris élvezetek nem szerepelhetnek az utolsó helyen. :-)

Olaszországban sokféle ínycsiklandó finomság van a pizzán kívül. Bárhol is ettünk, mindenhol finom és friss volt az étel, a boltok pultjaiban pedig lenyűgöző a szalámi, szárított sonka, sajt választék, amit feltétlenül meg kell kóstolni, különös tekintettel a bivalymozarellára, olívás vagy szárított paradicsomos kenyérrel.

A helyi borok a szőlőtermesztés különleges adottságainak köszönhetően zamatosak, a táj jellemző gyümölcse emellett a citrom és a füge. De ne feledkezzünk meg a limoncelloról sem, ami citromlikőr, és amivel vigyázz, mert elég fejbevágó. :-) Étvágygerjesztőként fogyasztják, jó hidegre hűtve. Na, és persze a fagylalt, amit olasz módra nem gombóccal, hanem lapáttal mérnek, és joggal híres messzi földön. De bármikor érdemes megállni egy kávézóban egy süteményre, kávéra is és élvezni a dolce vita-t.

 Laci nem tud kicsiben gondolkodni, ha fagylaltról van szó, :-)

 Halleves Nápolyban

Itt sem hagytuk ki a piacot. Ilyenek az itteni citromok

Az igazi olasz temperamentum 

Ahogy Nápolyban, a reptéri busz megállójában vártuk a buszt, megállt egy taxis és megkérdezte, ki akarna vele menni. Mivel nem volt jelentkező, tovább kérdezett. Arra kérdésre, hogy annyiért, amennyiért a busz kivisz, mennénk-e, már voltunk páran. Végül ötünket, poggyászokkal együtt (csak nekünk nem volt bőröndünk) bepréselt a kombiba, nem is értem, hogy fértünk el, de az olaszok mindent megoldanak, amit akarnak, :-) és a piros lámpákat aligha tisztelve egy szemvillanás alatt kint is voltunk a reptéren. Laci kiszámolta, mennyi pénz lett volna itthon a közlekedési bírság, durva szám jött ki.

Szóval, kicsit sem bántuk, hogy ezen az utunkon nem vezettünk.

A gépünk 16.40-kor indult vissza Budapestre.

Arrivederci Olaszország! Még jövünk!

Tetszett ez az írás?  Köszönöm, hogy lájkolod  és megosztod.