Mindannyian átéltük már azt az érzést, amikor minden ösztönzés, noszogatás ellenére sem tudtuk rávenni magunkat valamire. Amikor tologattuk a könyvet, anélkül, hogy egyetlen oldalt is elolvastunk volna belőle, amikor láttuk a mérlegen a számot, mégsem kezdtünk diétába, és esténként a futócipő helyett inkább a takaró alá bújtunk. Amikor ott állt  előttünk a feladat, mi meg csak 'néztünk ki a fejünkből'. Mintha nem lennének izmaink, amik megmozdítanának. A határidők pedig egyre jobban szorítottak, és egyre jobban nőtt rajtunk a nyomás.

Mert a lelkünk mélyén hiába tudjuk, hogy valamit meg kellene tennünk, ha az indítógombot nem találjuk hozzá. És ebben az sem segít, ha napjában ötször halljuk, hogy gyerünk, csináld, hogy nem lesz jó vége. A stresszhatások többsége ebből az ellentmondásból származik. Az ellentmondásból, ami az elvárások és a bennünket mozgató energiák között feszül. Ez a feszültség, és a belső harc, amit közben saját magunkkal vívunk, apránként elszívja az energiánkat, felemészti a tartalékainkat.

Kezdetben nem tudjuk, mi történik velünk, csak azt érezzük, hogy fáradtak vagyunk. Egy idő után azonban már konkrét betegségek képében is megjelenik a jelzés, nem vagyunk benne az áramlásban. Az áramlásban, ami nem más, mint az élet éltető energiájának áramlása. Amitől erőlködés nélkül, könnyedén haladunk, és nem kell erőszakot tennünk magunkon hozzá. Amitől örömmel tölt el minden perc. Akkor is, ha valami történetesen nem elsőre sikerül, mert élvezzük magát a folyamatot. A teremtés folyamatát. Ha benne vagyunk, olyan dimenziók nyílnak meg előttünk, amikre korábban nem is gondoltunk és árad felénk az élet megannyi ajándéka. Az erőnk ilyenkor megtöbbszöröződik és a hegyek, amik korábban áthatolhatatlan falaknak tűntek, mintha maguktól leomlanának előttünk.

Nem könnyíti meg a ráhangolódást, hogy az életünk során fogyasztónak vagyunk trenírozva.

Jó fogyasztókként mindent csak le akarunk venni a polcról ahelyett, hogy megtanultunk volna alkotni, teremteni.

A saját céljaink elérése is teremtő folyamat. Magunknak kell megrajzolnunk a határokat és kitöltenünk azt tartalommal, színekkel, ami nem megy egyik napról a másikra. A türelem pedig szintén nem a mai kor fogyasztói társadalmának erénye, amikor hozzászoktunk, hogy minden tegnapra kell, és már az óvodában satuban tartanak bennünket a megfeleléssel.

Lehet, most magadra ismertél, de nem látod a kiutat. Először is arra biztatlak, hogy ne keresd. Legalábbis abban az értelemben ne, hogy felírod a napi teendőid közé. Egyszerűen 'csak' legyél nyitott. Engedd be az életedbe a változást. Ne fogj semmit vasmarokkal, és teremts meg a helyet az új számára. Figyelj arra ami megszólít és merj közeledni felé. Tedd félre az elvárást és csak sodródj vele. Ha a te hullámod jön, azt úgyis érezni fogod. De most még ne gondolkozz azon, mivel fogod meglovagolni. Bízz abban, ha itt lesz az idő, az eszköz is rendelkezésedre fog állni hozzá. Olyan természetességgel, amilyen természetességgel a vízcseppek legördülnek a pohár falán. 

Tudom, arra neveltek, hogy legyél kötelességtudó, hogy dolgozz keményen, hogy tiszteld az időseket, gyámolítsd a gyengéket, hogy a házasság szent, a munkát és a munkahelyet pedig meg kell becsülni. De mondták azt is hogy szeresd magad? Hogy az élet szép, és telis-tele van örömmel, amik rád várnak? Hogy jogod van a saját életedet élni, valaki más elvárásai helyett? Hogy létezik az az élet, amiben nem mások céljának a kiszolgálója vagy, hanem a saját örömöd vezérel? Ha nem mondták, te akkor is tudtad. Egykor még lázadtál is, de egyre fogyott az erőd, mert úgy érezted, ufónak tartanak miatta és féltél, hogy egyedül maradsz. És elkezdtél színlelni. Míg már annyira beleélted magad a szerepedbe, hogy teljesen azonosultál vele. 

Ne hibáztasd magad és ne keress felelőst. Lelked húrjait hangold az örömre. amiért megszületőben van benned a változás. Csak ez számít. Hagyd, hogy megtörténjen. Hogy elragadjon, és elvezessen oda, ahová mindig is vágytál.

Tetszett az írás? Köszönöm Neked, ha lájkolod és megosztod.