Kedves Kriszta, ez az írás nekem ez az írás kissé mintha a fiatalságvámpírt mosdatná. Holott a legtöbb ilyen ember, akit a környezetemben láttam, nem azért "lépett", mert a társa nem akart már együtt fejlődni. Hanem épp fordítva: a párjuk próbált kétségbeesetten javítani, a vámpír meg üldögélt a bőrében, és bár rosszul érezte magát, eszébe sem jutott, hogy valamit tegyen - azon kívül, hogy kusza viszonyokba keveredett valaki fiatalabbal. Nem egy ilyen helyzetben, mikor kiderült a félrelépés, és a megcsalt fél azt mondta: oké, én úgy érzem, hogy mi szeretjük egymást, talán ez a fiatalka "csak egy tünet", javítsuk meg a magunk dolgát, és nem lesz szükség a fiatalkára - a vámpír egyén zárkózott el ettől, és lépett ki a kapcsolatból. Nemcsak a fiatalság illúziója miatt, hanem a felelősség és a kötelezettségek elől is menekülve. A fiatalságvámpír egy érzelmileg éretlen személy, aki valójában nem is érdemli meg, hogy komoly, felnőtt kapcsolata legyen. És az esetek nagy részében a lelke mélyén nem is igényli, csak épp a környezet és a társadalmi elvárások miatt egyszer belelépett, és addig marad benne, míg be tudja hazudni magának és a világnak, hogy ő így boldog. És ezért olyan "derült égből villámcsapás" az, mikor kerít valaki fiatalkát, mert előtte kiválóan játszotta a szerepét. Úgyhogy az írás elején említett, a történetet mesélő hölgy felháborodása, rosszallása szerintem maximálisan megalapozott.
Nem az itt a lényeg, hogy a férjnek megtetszett a nála jóval fiatalabb nő, hanem hogy az viszonozta is a közeledést. Ezen kéne a feleségnek elgondolkodni, hogy vajh meg volt-e becsülve az a férj, aki még a fiatal csirkéknek is kell? Valószínűleg nem.
A pasik egyszerű lények: ha valami működik, akkor nem variálnak. Ha egy nő nem teszi számukra pokollá az életet, nem fogják lecserélni fiatalért sem. A nők viszont jellemzően úgy gondolják, hogy ahogy múlik az idő, nekik egyre TÖBB jár, holott valójában egyre KEVESEBB járna, hiszen egyre kevésbé értékesek, párkapcsolati szempontból. Nyilván vannak fordulópontok, mert mondjuk a gyerekem anyja, az nem összehasonlítható egy bármilyen szép nővel, aki nem az, de amíg pl. nem szül gyereket - vagy ha nem szül gyereket, vagy ha azok elköltöznek - akkor onnan kezdve kvázi visszakerül a nő a versenyszférába. Ezt nem veszik észre - úgy gondolják örökké kiváltságosak maradnak, holott ez hülyeség.
kommentelő123: Ez ennél sokkal komplikáltabb (és ugyanakkro sokkal egyszerűbb (: ).
1. Az ember társas lény, aki huzamosabb ideig egyedül van, az többnyire begolyózik. Mivel ma már nem kötelező apáddalanyáddal faluközösségben élni és az egyház meg a helyi közösség nem szervez obligát társas programokat az év 364 napjára (tenném hozzá, hogy hála istennek), saját társas igényeit mindenki úgy próbálja meg kielégíteni, ahogy tudja.
2. Az ember vágyik a stabilitásra. Nem azért, mert a költő azt mondta, hogy az milyen szép, hanem azért, mert jóval kevesebb energiát igényel a rendezett élet fenntartása, és a folyamatos változás olyan stresszel jár, amit viszonylag kevesen tudnak hosszú távon elviselni.
3. Az ember vágyik a többiek elismerésére, ennek eléréséhez időnként akár a saját biológiai érdekeivel is szembemegy (pl. agyonstresszeli magát, csak hogy elhenceghessen a kalandjaival).
4. Az ember mint gondolkodó lény viszonylag hamar képes elunni magát, szereti, ha az agya le van foglalva.
5. Az ember mint biológiai lény biológiailag aktív életkorában folyamatos késztetést érez a szaporodási funkciók ellátására.
Ez az öt tényező hat egymásra, aztán ezekre alapozva a vérmérsékletétől függően mindenki kialakít egy életstílust. Van, aki őszintén kedveli a stabil kapcsolatokat, van aki őszintén bedilizik az ilyesmitől, van, aki hazudik az egyikről, van, aki hazudik a másikról. Annyi lenne a lényeg, hogy senki ne adogasson már tanácsokat (pláne ne harsogjon tótumfaktumokat) ebben az ügyben, mert nem lehet. Mindenkinek saját magának kell eldöntenie, mi a legjobb neki.
Az első kommentelő nagyszerűen leírta az egész dolog lényegét tíz sorban, amivel többet írt, mint a cikkszerző három oldalban.
Valamennyire amúgy a szerző Fittanyunak is van igaza az "emberlecseréléssel" kapcsolatban, hogy amikor új élmények szerzésére a másik tökéletesen alkalmatlan (mert egyszerűen nem kooperál), no akkor kell cserélni. Mondjuk nem szükségszerűen fiatalabbra (lásd TT kommentje, nem kötelezően ugyanazt a sémát kellene végigpróbálgatni mindenkivel, mi is változhatunk az idők során).
Amúgy meg lehet hülyén hangzik, de ha párban élünk, akkor valamilyen szinten - ez pl a mai, meglehetősen énközpontú világban élő 30 alattiaknak elég nehéz, kemény lecke lesz - fel kell adni a fene nagy önmegvalósítás-lázból, és inkább a "mi-megvalósításra" törekedni, ami bezony konformitásokkal, esetleg lemondásokkal is járhat a másik javára. Persze nem gyökeresen megváltozva kell a másikhoz alkalmazkodni, de JÓVAL nagyobb mértékben megengedőnek lenni, mint a mai fiatalság gondolná. Teszem azt példaként ha egy notórius sorozatb*zi összejön egy fittipaldi fittanyuval, mert valamiért átütött kettejük között a villám, idővel marha nagy konfliktusforrás lehet, hogy az egyik a kanapén dögölve 8 órát darálni szeret, a másik meg egész nap duracellnyuszi akar lenni. Egyiknek sem kell TELJESEN a másikká változni, csak tudjátok, az egyik legyen kicsit koszosabb, a másik meg tisztább :))), és máris vannak új, és főleg KÖZÖS élmények (tehát fittanyu egy kicsit néha leülhet a másikkal sorozatot nézni, a couch potato férj meg ha nem is napi szinten, de néha elmehetne anyuval kocogni)...
Hiányolom az írásból a reális változásait egy kapcsoltnak, hol van a szex ami megszürkül és unalmas rutinná változik, vagy a szakadék amit a női-férfi gondolkodás különbségeit hordozza. Az volt a benyomásom, hogy a szerző a saját életének éppen harmonikus állapotát akarja kivetíteni az univerzumra és elfelejti azt az apróságot, hogy a negyvenes párok fele már elvált vagy készül rá és egy instant "legyetek boldogabbak gyerekek"inkább megmosolyogtató semmint hasznos tanács. :)
@kommentelő123: az életben mindenféle kapcsolatok vannak, csak nem minden kapcsolat párkapcsolat. De van olyan alapvető közös mindegyikben, amit a párkapcsolatokra is lehet vonatkoztatni. Ez pedig, hogy a kapcsolat fenntartható-e vagy sem.
A fenti szöveg arról szól, hogy egy kapcsolat kiüresedik, unalmas lesz, és kell a pezsgés, változatosság.
Szerintem ez csak a látszat. A valóságban egy kapcsolat kétféle alapra épülhet - békére vagy háborúra.
Ha alapvetően békére törekszem (minden kapcsolatomban), akkor a kapcsolataim fenntarthatók. Ha alapvetően háborút folytatok, akkor a kapcsolataim (mindenféle kapcsolatom) háborús jelleget fognak ölteni. Mindenhol ellenfelekre akadok, akiket le kell győznöm (addig érdekelnek, és azért érdekelnek, mert irritálnak). Ha nincs dráma a kapcsolatban, elfog az unalom.
Ha békére törekszem, nem akarok győzni. És a másikat nem gondolom unalmasnak sem, hiszen nem azért érdekes, mert belőlem valamit kivált, hanem önmagában érdekes, nincs rajta mit megunni.
Ha valakit unok, akkor egyáltalán nem érdekel. De ha valaki egyáltalán nem érdekel, akkor hogy kerülhettem vele kapcsolatba? Nyilván úgy, hogy valójában nem ő érdekelt, hanem a vele kapcsolatban átélhető dráma.
@Tisztességes Természettudomány: Aki lecseréli fiatalabbra a kapcsolatát, az nem tudott továbblépni új élmények felé. Ezért a régi élmények újraéléséhez új partnert keres.
Igen, ez egy találó megközelítés. Sok pasi csinál magából hülyét, amikor 50 évesen ugrál a dizsiben a frissen beújított 20 évessel, vagy próbál úgy tenni, mintha ő is egyetemista lenne.
Abban igazat adok az írásnak, hogy dolgozni kell érte mindkét félnek. Viszont ennél több dolog befolyásolhatja, amik egészen máshol, mégcsak nem is a kapcsolatban magában gyökereznek, amik a középkorúak kapcsolatának véget vethetnek.
Egy alapvető hibája van ennek az írásnak is, mégpedig az, hogy mindig abból indulunk ki, hogy kapcsolatban kell lennünk. Kapcsolatra kell törekednünk. Kapcsolat az élet célja. Kapcsolat nélkül nem élet az élet. Kapcsolat, kapcsolat, kapcsolat, kapcsolat, kapcsolat blablablablablablablablablablabla Lófittypitypang, dehogy kell! :D A többség valójában csak szenved, kényszerből teszi, észre kéne már venni!!!!!!
Míg magunk értéktelenedünk a párkapcsolat-piacon (nyilván, az idő mindenkin fog), az igényeink maradnak, sőt nőnek (nyilván, ki akarná kevesebbel beérni, mint amit egyszer már elért?). Csak erről van szó, a többi belemagyarázás.
A kapcsolat nem öregszik, hanem érik. A kalandozásból együtt töltött idő, na az öregszik. Az bele is hal. Akkor már jobb szétmenni.
Szerintem (nekem ez jött be) a barátokkal és a házastárssal a kapcsolatot az új kihívások látják el újra üzemanyaggal. Ha például gyerekeket vállalok, az nem csak házastársammal jelent újabb kalandot, de barátaimmal is el tudok róla beszélgetni. Vagy az élményeket kell lecserélni, vagy az embereket. Én kitartok az emberek mellett, őket nem cserélem le, hanem igyekszem velük megélni és megosztani új élményeket.
Aki lecseréli fiatalabbra a kapcsolatát, az nem tudott továbblépni új élmények felé. Ezért a régi élmények újraéléséhez új partnert keres.
Életközeli élmények
Lélekhíd
Lélekhíd
Utolsó kommentek:
FittAnyu 2017.01.29. 13:46:00
Bejegyzés: Bullshit nélkül. A spiritualitásról
Budaillibsibiboldóbaromagy 2017.01.29. 13:43:15
Bejegyzés: Bullshit nélkül. A spiritualitásról
FikkFakk 2016.12.10. 10:57:54
Bejegyzés: Néma sikolyok
na4 2016.12.10. 00:29:31
Bejegyzés: Néma sikolyok
Csadi 2016.12.10. 00:29:22
Bejegyzés: Néma sikolyok
FittAnyu 2016.03.22. 11:34:41
Bejegyzés: Fiatalság-vámpírok
Burgermeister 2016.03.21. 20:21:07
Bejegyzés: Fiatalság-vámpírok
Peetee 2016.03.21. 20:20:55
Bejegyzés: Fiatalság-vámpírok
Egybalkéz 2016.03.21. 14:42:58
Bejegyzés: Fiatalság-vámpírok
Nancsibacsi 2016.03.21. 13:39:47
A pasik egyszerű lények: ha valami működik, akkor nem variálnak. Ha egy nő nem teszi számukra pokollá az életet, nem fogják lecserélni fiatalért sem. A nők viszont jellemzően úgy gondolják, hogy ahogy múlik az idő, nekik egyre TÖBB jár, holott valójában egyre KEVESEBB járna, hiszen egyre kevésbé értékesek, párkapcsolati szempontból. Nyilván vannak fordulópontok, mert mondjuk a gyerekem anyja, az nem összehasonlítható egy bármilyen szép nővel, aki nem az, de amíg pl. nem szül gyereket - vagy ha nem szül gyereket, vagy ha azok elköltöznek - akkor onnan kezdve kvázi visszakerül a nő a versenyszférába. Ezt nem veszik észre - úgy gondolják örökké kiváltságosak maradnak, holott ez hülyeség.
Bejegyzés: Fiatalság-vámpírok
Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2016.03.21. 12:22:45
1. Az ember társas lény, aki huzamosabb ideig egyedül van, az többnyire begolyózik. Mivel ma már nem kötelező apáddalanyáddal faluközösségben élni és az egyház meg a helyi közösség nem szervez obligát társas programokat az év 364 napjára (tenném hozzá, hogy hála istennek), saját társas igényeit mindenki úgy próbálja meg kielégíteni, ahogy tudja.
2. Az ember vágyik a stabilitásra. Nem azért, mert a költő azt mondta, hogy az milyen szép, hanem azért, mert jóval kevesebb energiát igényel a rendezett élet fenntartása, és a folyamatos változás olyan stresszel jár, amit viszonylag kevesen tudnak hosszú távon elviselni.
3. Az ember vágyik a többiek elismerésére, ennek eléréséhez időnként akár a saját biológiai érdekeivel is szembemegy (pl. agyonstresszeli magát, csak hogy elhenceghessen a kalandjaival).
4. Az ember mint gondolkodó lény viszonylag hamar képes elunni magát, szereti, ha az agya le van foglalva.
5. Az ember mint biológiai lény biológiailag aktív életkorában folyamatos késztetést érez a szaporodási funkciók ellátására.
Ez az öt tényező hat egymásra, aztán ezekre alapozva a vérmérsékletétől függően mindenki kialakít egy életstílust. Van, aki őszintén kedveli a stabil kapcsolatokat, van aki őszintén bedilizik az ilyesmitől, van, aki hazudik az egyikről, van, aki hazudik a másikról. Annyi lenne a lényeg, hogy senki ne adogasson már tanácsokat (pláne ne harsogjon tótumfaktumokat) ebben az ügyben, mert nem lehet. Mindenkinek saját magának kell eldöntenie, mi a legjobb neki.
Bejegyzés: Fiatalság-vámpírok
Void Bunkoid 2016.03.21. 12:20:52
Valamennyire amúgy a szerző Fittanyunak is van igaza az "emberlecseréléssel" kapcsolatban, hogy amikor új élmények szerzésére a másik tökéletesen alkalmatlan (mert egyszerűen nem kooperál), no akkor kell cserélni. Mondjuk nem szükségszerűen fiatalabbra (lásd TT kommentje, nem kötelezően ugyanazt a sémát kellene végigpróbálgatni mindenkivel, mi is változhatunk az idők során).
Amúgy meg lehet hülyén hangzik, de ha párban élünk, akkor valamilyen szinten - ez pl a mai, meglehetősen énközpontú világban élő 30 alattiaknak elég nehéz, kemény lecke lesz - fel kell adni a fene nagy önmegvalósítás-lázból, és inkább a "mi-megvalósításra" törekedni, ami bezony konformitásokkal, esetleg lemondásokkal is járhat a másik javára. Persze nem gyökeresen megváltozva kell a másikhoz alkalmazkodni, de JÓVAL nagyobb mértékben megengedőnek lenni, mint a mai fiatalság gondolná. Teszem azt példaként ha egy notórius sorozatb*zi összejön egy fittipaldi fittanyuval, mert valamiért átütött kettejük között a villám, idővel marha nagy konfliktusforrás lehet, hogy az egyik a kanapén dögölve 8 órát darálni szeret, a másik meg egész nap duracellnyuszi akar lenni. Egyiknek sem kell TELJESEN a másikká változni, csak tudjátok, az egyik legyen kicsit koszosabb, a másik meg tisztább :))), és máris vannak új, és főleg KÖZÖS élmények (tehát fittanyu egy kicsit néha leülhet a másikkal sorozatot nézni, a couch potato férj meg ha nem is napi szinten, de néha elmehetne anyuval kocogni)...
Bejegyzés: Fiatalság-vámpírok
Gour 2016.03.21. 12:19:12
Bejegyzés: Fiatalság-vámpírok
annamanna 2016.03.21. 12:18:22
A fenti szöveg arról szól, hogy egy kapcsolat kiüresedik, unalmas lesz, és kell a pezsgés, változatosság.
Szerintem ez csak a látszat. A valóságban egy kapcsolat kétféle alapra épülhet - békére vagy háborúra.
Ha alapvetően békére törekszem (minden kapcsolatomban), akkor a kapcsolataim fenntarthatók. Ha alapvetően háborút folytatok, akkor a kapcsolataim (mindenféle kapcsolatom) háborús jelleget fognak ölteni. Mindenhol ellenfelekre akadok, akiket le kell győznöm (addig érdekelnek, és azért érdekelnek, mert irritálnak). Ha nincs dráma a kapcsolatban, elfog az unalom.
Ha békére törekszem, nem akarok győzni. És a másikat nem gondolom unalmasnak sem, hiszen nem azért érdekes, mert belőlem valamit kivált, hanem önmagában érdekes, nincs rajta mit megunni.
Ha valakit unok, akkor egyáltalán nem érdekel. De ha valaki egyáltalán nem érdekel, akkor hogy kerülhettem vele kapcsolatba? Nyilván úgy, hogy valójában nem ő érdekelt, hanem a vele kapcsolatban átélhető dráma.
Bejegyzés: Fiatalság-vámpírok
Advanced Flight 2016.03.21. 12:17:15
Igen, ez egy találó megközelítés. Sok pasi csinál magából hülyét, amikor 50 évesen ugrál a dizsiben a frissen beújított 20 évessel, vagy próbál úgy tenni, mintha ő is egyetemista lenne.
Bejegyzés: Fiatalság-vámpírok
Csokáv 2016.03.21. 12:16:57
Abban igazat adok az írásnak, hogy dolgozni kell érte mindkét félnek. Viszont ennél több dolog befolyásolhatja, amik egészen máshol, mégcsak nem is a kapcsolatban magában gyökereznek, amik a középkorúak kapcsolatának véget vethetnek.
Bejegyzés: Fiatalság-vámpírok
R. Dawn (törölt) 2016.03.20. 22:39:30
Bejegyzés: Fiatalság-vámpírok
Leylandi 2016.03.20. 22:38:59
Bejegyzés: Fiatalság-vámpírok
Tisztességes Természettudomány 2016.03.20. 22:38:24
Szerintem (nekem ez jött be) a barátokkal és a házastárssal a kapcsolatot az új kihívások látják el újra üzemanyaggal. Ha például gyerekeket vállalok, az nem csak házastársammal jelent újabb kalandot, de barátaimmal is el tudok róla beszélgetni. Vagy az élményeket kell lecserélni, vagy az embereket. Én kitartok az emberek mellett, őket nem cserélem le, hanem igyekszem velük megélni és megosztani új élményeket.
Aki lecseréli fiatalabbra a kapcsolatát, az nem tudott továbblépni új élmények felé. Ezért a régi élmények újraéléséhez új partnert keres.
Bejegyzés: Fiatalság-vámpírok
Gerilgfx 2016.03.06. 17:08:14
Bejegyzés: Mit tegyünk, ha molesztálnak?