Emlékszel? Kérdeztem egy barátomat nemrég egy gyerekkori emléket felidézve, amiről hamar kiderült, hogy mindketten másképp emlékszünk rá.
Végül jót nevettünk az egykori gyerekes történeten, de még az elválásunk után is az járt a fejemben, milyen könnyen kategorizálunk. Van egy élményünk valamiről vagy valakiről és azonnal ráaggatunk egy címkét.
Már gyerekkorban is címkéztünk... Hallottuk a szüleinktől, ahogy beszélnek valakiről és megtanultuk. Igen, ő az a 'nyafogós', ő az az 'erőszakos', ő az a 'bice-bóca'... Így nőttünk fel. Pedig ha alaposabban meg akarnánk ismerni valakit... De nem akarjuk. Mert így egyszerűbb. Kényelmesebb. Aztán eljön a pillanat, amikor épp nyitva van a szívünk és engedjük, hogy az érzéseink átvegyék a gyeplőt, amitől rövid időre elfelejtünk ránézni a címkére. És akkor... ott... felfedezünk egy EMBERT.
"- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek. - Nem találják meg - mondtam. - Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák… - Minden bizonnyal - feleltem. - Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni."
