Amikor bezárkózol és hagyod magad beleragadni egy rossz érzésekkel teli állapotba, olyan gyorsan kezdesz süllyedni, mint akit örvény ragad el. Nincs más megoldás, erőt kell gyűjtened és elrugaszkodnod. Mert ha már látod a színeket, a fényeket, könnyebb eligazodnod, mint a hullámok sötétjében. Csak nézz szét.

Március idusa volt és azon a kicsit borongós délelőttön úgy tűnt, mindenki boldog, és a márciusi ifjak lendületével lepték el az utcát a fiatalok, csak én vonszoltam magam a cipőm orrára szegezett tekintettel, hónom alatt vaskos tanulnivalóval.

Akkoriban a főiskolai felvételire készülve gyakran éreztem lelki közösséget kedvenc költőmmel, József Attilával, és ha nem is a „rakodópart alsó kövén”, de a Duna parti lépcsőkön sokat üldögéltem.

Mitől lehet egy tini boldogtalan? Kérdezném ma nagyon felnőtten, de ez a felnőtt a választ is tudná... Na, igen. Szerelmes voltam. De akkor már hajlottam rá, hogy azt higgyem, abba az egyetlen fiúba sikerült beleszerelmesednem, aki ezt nem élete legnagyobb ajándékának tekinti. Pedig én olyan színes repertoárral igyekeztem kitűnni, amit csak különös okkal lehetett nem észrevenni; buzgón tanultam, hogy a jegyeimmel elkápráztassam, minden lehetséges iskolai szereplést elvállaltam, hogy a figyelmét magamra vonjam... Ma már tudom, vannak dolgok, amik nem működnek, nem működhetnek, mert akkor és ott nincs meg minden, ami a működésükhöz szükséges... A legjobb, amit tehetsz, hogy mész tovább és hagyod, hogy a dolgok a saját természetük rendje szerint 'éljenek'. Aminek érnie kell érjen, aminek mennie kell, menjen.

Egy reménysugár maradt csak, az a röpke tanítási szünet, amit az ünnep okán élveztünk. De szemeim előtt hiába lebegett a kettesben töltött nap áhított képe, valamin ez is elcsúszott és lázadó, magányba-menekülő kamasz énemre hallgatva épp a kedvenc menedékhelyem felé tartottam, amikor megszólított egy ismerősöm és bemutatta a barátját.

Egy röpke pillanat volt, és egy döntés... Amiért életem egyik legfontosabb ajándékát kaptam, a fiaimat.