Életünk egy részét azzal a reménnyel a szívünkben éljük, hogy majd  amikor 'megérkezünk', amikor mindenünk meglesz amiről ma álmodunk, na, akkor végre hátradőlünk, és élünk gondok, terhek nélkül, mint a mesebeli királylány és királyfi, boldogan, míg meg nem halunk. De ez a 'megérkezés' csak nem akar eljönni és idővel kezdjük elveszíteni a hitünket. Pedig csak a fókuszunkon kell egy kicsit állítanunk és minden a helyére kerül.

Valójában az a 'megérkezés', ami együtt jár azzal, hogy elfogy a tenni, tanulni valónk, nem létezik az életben. Hisz az életnek pont ez a lényege. Az örök mozgás, változás az, ami táplálja a fejlődést. Ezért amíg élünk, úton vagyunk. Amíg úton vagyunk, addig élünk. Hol komótosan haladunk, hol sietve, hármasával szedve a lépcsőket, hol döcögve-bukdácsolva... Vannak ugyan állomások, pillanatok, melyek alkalmasak rá, hogy szusszanjunk és erőt gyűjtsünk, ünnepek, amikor a sodrás lelassul kissé, de az élet eközben is áramlik tovább. Mire kettőt pislantunk, már egészen megváltozhat körülöttünk minden... Ahogy a folyómeder változik...

Életem első rafting kalandja sokat segített, hogy ezt elfogadjam. Nem állítom, hogy értem is, de én az elektromos áramot sem értem. Nekem elég, hogy tudom, világítani fog a lámpa, amikor megnyomom a kapcsolót... Ott álltam neoprén ruhában és éppen arra készültem, hogy elmerülök a 3 fokos vízben. Ezt megelőzően még nem volt ilyesmiben részem, semmit nem tudtam a vadvízi evezésről, és fogalmam nem volt arról, hogyan lehet ezt túlélni, csak annyit tudtam, hogy ez már sok más embernek sikerült, ami azt üzente, hogy ez megcsinálható. Úgyhogy eldöntöttem, pontosan azt fogom tenni, amit a túravezető mond, hát, merültem. Ha már volt ilyen élményed, tudod, hogy csak az első másodpercek borzongatóak, ami után ki sem akarsz jönni a vízből, mert nincs annál jobb, mint a víz felszínén lebegve-csorogni az áramlattal. Aztán beszálltunk a kenukba és itt jött a második nagy lecke. Az evezést ugyanis nem hagyhatod abba egyetlen pillanatra sem. Akkor sem, amikor jön a zúgó és elkerekedő szemmel nézel a hullámokba, akkor sem, amikor mindenütt csak sziklák, és nem látszik, merre van az előre. Én csináltam. Ahogy tanították. És működött. Zanzásított élménycsomag volt az egész túra, és ha úgy indultál is, hogy gondjaid vannak az életed bármely területén, a végére garantáltan olyan tiszta fejjel tudtál ránézni, mint az a víz, amivel kilométereken át szemeztél.

Az ÉLET az út maga. Az út segít hozzá, hogy működjenek az érzékszerveink, hogy bekapcsoljanak a reflexeink, hogy az újabb feladatok által újabb tudást szívjunk magunkba, amit aztán továbbépíthetünk, csiszolhatunk. Az út által fejlődünk, gyarapszunk és teljesedhetünk ki, és út közben találjuk meg az építőkockákat is, melyek segítségével esélyt kaphatunk, hogy építsünk valamit, ami az élet örökös mozgása közepette tovább élhet, mint mi magunk. Ami templomként magasodik majd rövidke utunk fölé. Ezért ne azt kutasd, hogyan tudnál lecövekelni, hanem tanulj meg a folytonos változással együtt mozogni.

Az úton mindig vannak dolgok, amik eltéríthetnek. Sokszor pont azért, mert már annyira meg akarunk érkezni, hogy rámondjuk olyasmire is, hogy 'igazi', ami nem az. Egy kapcsolat... egy munka... az a lakás... az a cipő... Most még pici, szögletes  és pöttyös, de én hiszem, hogy egyszer majd nagy, kerek és csíkos lesz... Egyszer... Ha majd én segítek... Ha én okosabb leszek... Ha én megcsinálom... Ahelyett, hogy továbbmennénk és megkeresnénk azt, aki, ami MOST kész velünk tartani. A kanyarok is azért vannak, hogy bejárjuk őket. Mindegyik hozzátesz valamit ahhoz a bölcsességhez, ami segít a saját utunkon haladni. Amit nem tudunk átvállalni más helyett. Csak belefáradni tudunk annak a terhébe, amit másnak kellene cipelnie, pazarolva az értékes energiánkat. Miközben a megfelelő emberekkel, dolgokkal összekapcsolódva igazi csodákat teremtenénk. Csak menni kellene tovább... A 'valódi' dolgok nem azzá lesznek, valamikor, egyszer, hanem már most azok. Építenek, erősítenek, miközben csiszolódnak-csiszolódunk, formáljuk egymást. Ahogy a meder megváltoztatja a folyó vizét, a folyó pedig alakítja medrét...

Az életünk a keresésről is szól. Arról, hogy megkeressük azokat az embereket és dolgokat, amik által azzá válhatunk, akikké válni szeretnénk. Bár lehet, időről, időre újakat kell beengednünk az életünkbe, hogy képesek lehessünk továbblépni, kiteljesedni... A fejlődésünknek ez is a része.