Alig több mint egy hete még végigjártam a piacot, hogy felkutassam a legapróbb szemű, legédesebb gyümölcsöket. Málnát és szőlőt vettem, mert azt nagyon szerette... Aztán hétvégén, amikor a szomszédom hozott egy tál saját szőlőt, első gondolatom az volt, nem túl nagyok-e benne a magok, nem fog-e fájni az ínye, ha viszek belőle...

Szerettem. A törékenységével, az olykor huncut mosolyával, a szigorával. Egy volt a múltammal, a gyerekkorommal, aki egy sor varázslatot tudott. Csodákat varrt, messze híres kelttésztákat sütött, és még ma is érzem a friss-ropogós damasztágynemű illatát, amikor bebújtam a takaró alá, hogy meséljen nekem. A jógidácskákról, vagy épp a rossz gidácskákról, mikor melyiket kértem.

Az utóbbi években már inkább mi meséltünk. Szerette tudni, mi minden történt velünk, de aztán volt, hogy kedve támadt felidézni a múltat, és akkor órákig elhallgattam, próbálva minden szót bevésni az emlékeimbe. Hátha egyszer én adom majd tovább az unokámnak...

De dühös is voltam. Tehetetlenül dühös. Láttam, hogy fogy el az ereje, és én nem tudtam megállítani az időt, hogy tartóztassam. Hogy itt lehessen velünk az ünnepeken... amikor kivirágzik a kert... amikor havasak a fenyők. Hogy osztozhasson az örömeinkben, hogy része legyen az életünknek.

Ebben a hónapban töltötte volna a 96. életévét, de már nem vágyott ünnepelni. Tudtuk, hogy elfáradt. Nem készült a jövőre, csak vitte a múltat, amíg bírta. Egészen ma hajnalig.

Írok. Hogy a világba kiáltsam, fáj. Hogy azt hittem, felkészültem, de erre nem lehet. Csak várod, hogy a könnyeid majd egyszer elapadnak és kimossák belőled a bánatot, hogy akit szerettél, többé már nem lehet veled. Hogy amit elmondtál, amit megkérdeztél, ennyid maradt, nincs több esélyed, hogy bepótold, amit elmulasztottál.

Drága Nagyikám! Erős leszek, ahogy kérted, de most inkább gyenge vagyok még egy kicsit. Mert az agyam tudja, hogy az űrt idővel megtölti valami új, de most még meg akarom élni a hiányt... Hogy aztán minden méltó helyére kerülhessen. Addig pedig próbálom elmondani, hogy magaddal vihesd, köszönöm, hogy voltál nekem! Köszönöm, hogy szeretni tanítottál! A szívem egy fontos darabjában velem maradsz mindig. Együtt Papával. Ahogy azt már oly régóta vágytad.