Életközeli élmények

Lélekhíd

Lélekhíd

A hercegek köztünk élnek

2015. november 21. - FittAnyu

Vágyakozunk. Reménykedve nézzük a lehetőséget és áhítozunk az eredményre, ami lenge szoknyában, ringó csípővel kelleti magát előttünk. Nyúlunk felé, de az csak táncol tovább. A szajha, rándul össze a gyomrunk. Mert mindent azonnal akarunk és elfelejtettük, hogyan kell felkészülni, életünk hétköznapi ünnepeire hangolódni. Kiválasztani a legszebb jószágunkat és úgy táplálni, hogy az a legízletesebb húst adja... Az érőben lévő gyümölcs illatától megmámorosodni... Kifényesíteni a cipőnket, tiszta inget húzni és illendően megteríteni... A lehetőségeinket pedig annyira beszorítjuk, hogy nem hagyunk teret a teremtő erők számára. Ahelyett hogy a miértjeinkre és az érzésre fókuszálnánk, amit szeretnénk átélni, hagyjuk félrevezetni magunkat a külsőségek által.

Így vagyunk a párkereséssel is.  Kislányként egy szőke kékszemű hercegről álmodozunk, aki majd nagy, fehér autóval érkezik és rózsaszirmokkal hinti be a lépteinket, de ha véletlenségből nem szőke és kékszemű, akkor már nem is lehet igazán jó. Kastélyról álmodozunk, ahol boldogan fogunk élni, és megfeledkezünk a közbülső állomásokról. Nem baj, ha nem éppen az Üveghegy és az Óperenciás tenger szomszédságában van, de a kacsaláb, az nem hiányozhat. Persze, meghalásról szó sincs, hiszen a mi álomhercegünk időtlenül él az ő hercegnőjével.

De miközben felnövünk, a mesénk is új színekkel telik meg, és van úgy, hogy az álom rémálommá válik. Mert amíg anatómiai atlaszba illő testről és tehetős bankszámláról álmodoztunk, elfelejtettünk arra is gondolni, hogy kevés az a herceg, aki szőkén, kékszemmel képes filcpapucsban sétálni egy néhány kilós bömbölő emberpalántával éjjel kettőkor, sokkal inkább bejönni látszik nála a rózsaszirom-hintés, egy helyett azonban nem ritkán több hercegnőnek is. Nekünk pedig le kell tennünk a voksunkat, hagyjuk-e magunkat a pénzért megvehető tárgyak közé sorolni és feláldozzuk-e a szerelmet a kirakat-élet cukormázas oltárán vagy hajlandóak vagyunk megnyitni a szívünket egy még nem kész hercegnek, aki mellettünk, a segítségünkkel, teljessé válhat.    sziv13_1.png

Mert a hercegek köztünk élnek, csak előfordul, hogy amikor találkozunk velük, még nem hercegi pompában tündökölnek. Mert ehhez a mesés átalakuláshoz időre van szükségük... Szeretetteli támogatásra, bizalomra. Hogy egy hercegnőjelölt higgyen bennük. Akkor is, amikor egy pillanatra megpihenni kell, erőt gyűjteni, és akkor is, amikor a tüzes sárkány ellen kell harcba vonulni.

Ha a valódi hercegünket akarjuk megtalálni, meg kell tanulnunk a szívünk hangját felismerni és kitartóan követni azt, mert csak így tudunk a felszín mögé tekinteni és megkülönböztetni a valódit a hamistól. Közben azonban mi se felejtsünk el hercegnők maradni, mert bennünket is csak így illethet meg a hercegi bánásmód. Az, amiről végső soron mindig is álmodtunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekhid.blog.hu/api/trackback/id/tr848096226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2015.11.22. 10:37:42

Nagyon szép elméleti értekezés! :)
S mint a legtöbb elméletnek, köze sincs a gyakorlathoz!
Bizonyára legtöbbünknek kellemetlen elfogadni, de tény: állatok vagyunk és azok is maradunk.
Lehet papolni mindenféléről, de a párválasztás a szaporodásról, az evolúcióról szól...
Annak a nősténynek, amelyik utódot akar, kutya kötelessége a legjobb hímet megtalálni. Az "anatómiai atlaszba illő test" azóta egyfajta biztosíték a jó génekre, amióta csak az első alakfelismerésre is alkalmas összetett szemek megjelentek valamelyik szexi nőstény ízeltlábúnál vagy fejlábúnál! :) Aztán a technikai civilizáció megjelenésével kicsit több hangsúlyt kaptak az agyi képességek, mert a jólétet, az anyagi biztonságot már nem csak a bivalyerős "agyonverem a szomszédot a tehenéért" típusú családfő tudta biztosítani, hanem az agyafúrt "amikor nincsenek otthon, kirámolom a jó kis barlangjukat" módon gondolkodó is.
Ennek ellenére a csinos pofi, a jó testfelépítés mind a mai napig meghatározó maradt...rengeteg tanulmány bizonyítja, hogy a jóképű, erős testalkatú vagy magasabb férfiak az élet minden területén nagyobb elismerésben részesülnek. Jobb álláshoz jutnak, magasabb bért kapnak, többet szexelnek, stb.
Szóval lehet, hogy egyszer majd a jövőben, amikor már az emberiség megszabadul a fizikai megjelenésétől, előtérbe kerülnek az értelmi, érzelmi kvalitások, de addig az efféle kedves szösszenetek maradnak azok, amik: olyan hölgyek önigazolásai, akiknek nem jutott az alfahímek kicsiny csoportjából! :)
Persze mi, béta-, gamma- vagy akár omegahímek, mikor ilyesmit olvasunk, magányunk félhomályában elmorzsolunk egy-egy apró könnycseppet, de aztán hamar visszatérünk a párkeresés nálunk szokásos metódusához: nálunknál sokkal fiatalabb, babaarcú, nagymellű, méretes hátsójú, az anatómiai atlaszban még csak nyomokban sem fellelhető testalkatú szűzeket hajkurászunk.

csakférfi 2015.11.22. 10:37:47

"Mert a hercegek köztünk élnek, csak előfordul, hogy amikor találkozunk velük, még nem hercegi pompában tündökölnek."----Lehet hogy ép most hajléktalan.Aztán unja már hogy állandóan hercegi szerepre kényszerítik.Attól még tudja hogy szerethető.Nincs merdzsó-luxus villa,álomnyaralás.....vetzetői státus.Csak a hajléktalanság.Ettől még ugyanúgy tud szeretni mint egy "herceg" aki henceg azzal hogy a sárkányaival együtt a palotát és a hercegnőt is kilőtte a holdra.Kell a fenének a plázahercegnő akit a guccisárkány fogságban tart. :)

odamondó 2015.11.23. 15:03:01

Valószínűleg több nőnek is el kéne ezt a bejegyzést olvasni.

csakférfi 2015.11.23. 15:04:32

@Le Petit Prince: :) :) :) Lehet papolni mindenféléről, de a párválasztás a szaporodásról, az evolúcióról szól...----Az evolúció meg nem az erősebb elvén alapul.Ahogy azt Darwin kiagyalta a nagy IQ.-val. Tehát véleményed szerint az IQ teszt hülyeség?Vagy csak a kinézet fontos?-" nálunknál sokkal fiatalabb, babaarcú, nagymellű, méretes hátsójú, az anatómiai atlaszban még csak nyomokban sem fellelhető testalkatú szűzeket hajkurászunk. "---Sajnos így kizárod a normális nőt! Aki nem IQ bajnok.
Persze mi, béta-, gamma- vagy akár omegahímek, mikor ilyesmit olvasunk, magányunk félhomályában elmorzsolunk egy-egy apró könnycseppet.----Tényleg szoktak sírni a férfiak? Bakker !Meglehet őket sérteni? :) :) :) ki hallott már ilyent ebben a macsó(b..zi)világban.A feleségem ténymegállapítása:-Minél nagyobb autó annál kisebb farok.(nem a méretére érti)-Minél okosabb a telefon annál hülyébb a gazdája(nem a diploma hiányára érti).Hmmm....olykor az asszonynak is igaza kell legyen!Persze én csak egy férfi vagyok a feleségem meg csak egy nő (ráadásul szőke). :)

Toms Nutri · https://www.instagram.com/toms_nutri/ 2015.11.23. 15:04:46

Nem tudjátok, hogy mit akartok. Közben belementek olyan játszmákba, amiket még a Stephen King se tudna kitalálni. A "hercegről" meg közben kiderül, hogy a tajparaszt. De csak mentek a következő után. Megérdemlitek. Aztán 40 évesen majd már senkinek nem kelletek, még a bétáknak sem. True story.
süti beállítások módosítása