Jól vagyok - mondta és elnézett a vállam fölött.

Mennyire jól? - kérdeztem vissza.

Jól, na - válaszolta, de akkor már potyogtak a könnyei - elköltözött.

Nyeltem egyet, hogy majd mondok valami bölcset, de bármennyire igyekeztem, nem tudtam előhívni egyetlen szót sem, ami érzéketlenség nélkül kifejezte volna azt, amit érzek, hogy tulajdonképpen ennek örülni kéne. Ott állt előttem, mint egy kis madárka... hosszú, lógó ingben... kazal hajjal... és dörgölte a szemeit. Én pedig csak megölelni tudtam. Gondoltam, majd mesél, de nem szólt, csak szipogott. Aztán bátortalanul, mint aki valami lidérces álomból ébred, megszólalt - Szerinted visszajön? 

Hát, ha addig semmi okos nem jutott az eszembe, ettől végleg bénulttá váltam. Egyszer már megtörtént, hogy két napig nem állt velem szóba. Igaz, küldött egy sms-t, de csak ennyit; igazad volt, de azért ezt mégsem volt jó hallani, pont tőled. Pont tőlem? Na, akkor most pont én, mit mondhatnék?

Tudod - kezdtem messziről és óvatosan közelítve, de akkor már eldöntöttem, lesz, ami lesz, nem hátrálok meg - én azt gondolom, te most azt szeretnéd, ha azt mondanám, igen, persze, hogy visszajön, mert szeret. Jól indítottam, mert nem csapta fel a kezét azzal, hogy 'hallani sem akarom, hogy bölcselkedsz', ezért folytattam. - Az igazság az, hogy én vagyok az, aki szeret és pont ezért én nem akarom, hogy visszajöjjön. Pontosabban, azt, hogy visszafogadd. Két éve küszködtök. Hol ő költözik el, hol te, miközben az élet ott robog el melletted. Azzal a milliónyi szerethető-szerető jópasival, akik közül egy már most csak rád vár. De ez nem ő. Te egy klassz csaj vagy, de ha a fejed tetejére állsz, neki akkor sem TE kellesz. Neki kaland kell, csajhegyek, te pedig egy társat szeretnél, aki örül a meleg vacsinak, aki körül felizzik a levegő a közelségedtől, és álmai nőjeként hordoz a tenyerén. Be kell fejeznetek ezt az őrületet és ennek egyetlen módja van, ha itt és most kimondod, hogy VÉGE. Nem zavarod össze magad egy újabb visszaköltözéssel, nem csábulsz el az 'aranyos' sms-ektől, hanem összeszorítod a fogadat és végigcsinálod. Most. Lezárod, befejezed és továbblépsz.

Hallgatott egyre kerekedő szemekkel, aztán alig hallhatóan megszólalt. Olyat mondott, amitől az az érzésem támadt, hogy egy ház épp készül rám zuhanni, ezért menekülnöm kell - de most lesz az évfordulónk és a kedvenc éttermembe visz...

Azt hiszem, ez volt az utolsó utáni pont. Végre megértettem, hogy eddig nem voltam más, csak egy cinkos, aki a némaságával az egyetértés hamis képét mutatta. De többé nem tudtam az lenni. - Tudod, mit, én most elmegyek, mert úgy látom, te még mindig a folytatásról beszélsz. Ha maradnék, azért tenném, hogy segítsek összecsomagolni. Aztán megihatnánk egy rosé fröccsöt... Ezek már csak romok... Kezdjünk neki a romeltakarításnak.