Ha mottót választanék az életemnek, az egyik biztosan ez lenne; Az igazi álom nem az, amiről álmunkban álmodunk, hanem az, ami nem hagy elaludni...
Vannak dolgok, amik megszólítanak. És vannak a különösen fontosak, amik ezt megteszik újra és újra. Finoman, lágyan, békével... Hagyva, hogy eljöjjön az idő. Amikor felismered, neked szólnak. Ezért nem tolakodnak, nem sürgetnek és nem kérik, hogy csak rájuk figyelj. Míg egyszerre meghallod, meglátod őket. És abban a pillanatban úgy ragyognak fel előtted, mint egy csillag, a fényükkel túlvilágítva mindenen. Kellemes izgalom fut át rajtad... Melegséggel tölt el, mert tudod, hogy kincsre leltél. Még nem ismered igazán, de érzed a végtelen hálát és nyugalmat, ami megtölti a szíved és szeretnél minél több időt tölteni ebben az állapotban. Hogy felfedezhesd, magadba szívhasd.
Időnek kell eltelnie, mire természetessé válik a csoda. Addig azonban inkább csöndbe burkolódzol, békés, szerelemittas csöndbe, aminek ölelő karjaiban megszülethet benned valami új.
A meditációs kertem virágai... Mindig megérint a látványuk...
Tetszett az írás? Köszönöm Neked, ha lájkolod és megosztod.
