Hogy vagy? Megvagyok - hangzik a rövidke válasz és már terelnénk is a szót másra. A gyerekekre, az időjárásra, bárkire és bármire, csak el rólunk. Nem szeretjük ezt a kérdést. Kényelmetlen. Magunknak sem szoktuk feltenni, ezért nehéz elhinnünk, hogy bárkit is érdekelne, hogy is vagyunk valójában. Mert jobb ezt nem firtatni... Mert ha egyszer tényleg, komolyan és őszintén feltennénk ezt a kérdést magunknak, lehet, olyan választ hallanánk, amit nem akarunk. Ezért aztán terelünk, mellébeszélünk és legyűrjük a láthatatlan könnyeket, a ki nem mondott szavakat, a meg nem élt érzelmeket. Amik ráülnek a mellkasunkra, bekúsznak a beleinkbe, befészkelnek a petefészkünkbe, megkövülnek a veséinkben, az epénkben... De a betegség természetes, gondoljuk, az együtt jár az élettel, a korral, de szembe nézni önmagunkkal, a belénk nevelt szokásokkal, a tradíciókkal, az illetlen, és tiszteletlen. Ezt senki nem merte eddig, hogy jövök én hozzá?
Tényleg, hogy vagy? Reggel energiától hajtva ébredsz és ugrasz ki az ágyból tettre készen? Vagy még a fejedre húzod a takarót, mint amikor suliba kellett menni? 'Csak még 5 percet!'
Ha eddig azt hitted, hogy van időd, most elmondom neked, hogy nincs. Nem, ez itt nem a mézes mázos cukorszirup. Nem egy ál-impresszionista pasztell-idill, amiben gyönyörködhetsz még egy darabig, ez itt egy fedőcsapkodós, fapapucsos, kürttel kürtölős valódi mennydörgés. Azért jöttem, hogy felrázzalak. Tudom, hogy utálsz, ahogy utálod a vekkert is, mert nem azt mondom, amit hallani akarsz, de nem egy újabb buksisimogatásra van szükséged, hogy megnyugodj, jól van minden úgy, ahogy van, mert nincs jól. Ki kell ugranod az ágyból és rendet tenned. Nem 'majd', most azonnal. Nem, nem kell még egyszer hallanod, hogy meg tudod csinálni, mert azt már épp elégszer hallottad, arra van szükséged, hogy kiszakítsd a szívedből az értéktelenség beléd kódolt jelzőit, és a hit helyett, miszerint az utad már kijárták előtted és neked, mint hűséges követőnek az a dolgod, hogy beállj a sorba, alkosd meg a saját térképedet. Itt az ideje, hogy elhidd magadról, hogy megérdemled. Megérdemled a saját magad választotta utat, hogy teljes, hogy egész, hogy boldog legyél. Hogy ÉLJ. Úgy, ahogy TE akarsz. Ahogy neked jó. El akartad olvasni? Olvasd el! El akartad mondani? Mondd el! Meg akartad csinálni? Csináld meg! Utazni akartál? Utazz! Már jó ideje hallod, hogy jelez a motor, csörömpölnek a szelepek, válts fokozatot. Mire várnál még? Csináld. MOST!
Szétnyílt a függöny, és te nem bújhatsz tovább a látszatélet, látszatmegoldásai mögé. Ott állsz a színpadon. Úgy, ahogy vagy. Megtépázott ruhában, sebzetten. Nyisd ki a szemed és nézz körül. Vedd számba az értékeidet, gyűjtsd csokorba, mert ezek a kincsek a te segítőid. Bízz bennük és használd őket. Nézz nyugodtan a fénybe. Ne törődj azzal, hogy elvakít, csak játssz. Tisztán, őszintén, színészkedés nélkül. Ne a közönségnek, magadnak. A magad örömére, a magad szórakoztatására. De vigyázz, ne a tapsot várd. Az is megérkezik, amint teljes szívvel hiszel a szerepedben és a könnyeid és a mosolyod is valódivá válnak.
